UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2019-06-08 09:12

A változatos sikersportág: öttusa

Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy uszodát. Ezúttal annak jártunk utána, miért jó az öttusa?

Az öttusa, vagy más néven modern pentatlon – nem nehéz kitalálni – öt részből áll: vívás, úszás, lovaglás, valamint az úgynevezett kombinált számban helyet kapó lövészet és futás alkotja a programot. Az újkori olimpia szellemi atyja, Pierre de Coubertin báró javaslatára elevenítették fel az ókori ötösviadalt a modern kor követelményeinek megfelelően. A sportág először az 1912-es stockholmi olimpián szerepelt a programban. Magyarország kilenc olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet (öt egyéni, négy csapat), Balczó András háromszor nyert, a legutóbbi magyar siker Vörös Zsuzsanna nevéhez fűződik a 2004-es athéni játékokról. Főszereplőink segítségével arra próbáltunk választ találni: miért érdemes elkezdeni a sportágat?

A kitartás és szorgalom fontosabb öttusában, mint bármi más Forrás: Magyar Öttusa Szövetség
A kitartás és szorgalom fontosabb öttusában, mint bármi más Forrás: Magyar Öttusa Szövetség
GÁLL ANDRÁS A Trion SC 15 éves versenyzője, U17-es háromtusa csapat Európa-bajnok „Eredetileg úszással kezdtem, de elég jó futónak számítottam, így elindultam egy kéttusaversenyen, amelyen rögtön második lettem, s a sikerélmény miatt természetesen kedvet kaptam a sportághoz. Az öttusa szerintem pont az a sportág, amelyben kevésbé számítanak az adottságok, és szorgalommal, munkával bármit el lehet érni. Ugyanakkor kitartás és türelem jócskán kell hozzá, mert tizennyolc-húszéves korukra jutnak el odáig a versenyzők, hogy valóban öt tusában mérethetik meg magukat, akkorra kell beérni. Azt gondolom, hogy ez egy különösen sok elfoglaltsággal járó sportág, hétvégenként, amikor nincs versenyünk, akkor edzésre megyünk. Viszont szerintem megéri a sok lemondás, mert a sikerélmények kárpótolnak érte, valamint az is, hogy remek közösségben, jó társaságban vagyok. Rengeteg olyan barátom van, akit az öttusának köszönhetően ismertem meg.” SZLOBODA JÓZSEF Utánpótlás szövetségi kapitány „Mint a legtöbb sporttól, a gyerekek az öttusától is kiegyensúlyozottá válnak, egészségesebben fejlődnek. Mindenekelőtt a változatosságot emelném ki, hiszen egyszerre öt sportágban kell jónak lenni. A sikerélmények is viszonylag korán jöhetnek, hiszen az egyéni mellett váltóban és csapatban is lehet érvényesülni. Nagyon sok, szinte valamennyi fizikai képességre szükség van ahhoz, hogy valaki valóban a legjobbak közé kerüljön. Azt meg tudom erősíteni, hogy óriási terhelést jelent az öttusa mind a versenyzők, mind a szülők számára, hiszen értelemszerűen több az edzés, mint a legtöbb sportágban. Egyszerre öt számot kell gyakorolni, ami rengeteg energiát emészt fel, ezáltal természetesen ezt a sportágat nehéz összeegyeztetni a tanulmányokkal. Ugyanakkor meggyőződésem, megéri a sok erőfeszítés, mert aki korábban öttusázott, az általában az élet más területein is sikeresebben állja meg a helyét.” MAROSI ÁDÁM A BHSE ötszörös világbajnok, hatszoros Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes versenyzője „Eleinte az úszás mellett kiegészítésképpen vettem részt a két- vagy háromtusaversenyeken. Az öttusában nem lehet kitartás és szorgalom nélkül messzire jutni, mint ahogyan a mai világban általában máshol sem. Ez talán fontosabb, mint bármi más. Nem is olyan fontos, hogy az ember nagyon tehetséges legyen, sokkal többet számít, hogy akarja. Én annak idején mindent az öttusára tettem fel, nagy volt bennem a kitörésvágy, és nem azért vágtam bele, hogy világot lássak – ezt egyébként végül megkaptam a sporttól. Mondhatnám azt is, hogy nagyon egymásra találtunk, a sportág meg én. Olyan emberekkel találkoztam az úton, akiket mind az öttusának köszönhetek, és akik rengeteg támogatást nyújtottak nekem a pályafutásom során. Egyébként pedig aki valaha is öttusázott – itt azokra gondolok, akik legalább húszéves korukig a sportág közelében voltak –, az nem szokott elkallódni. Emellett az is igaz, hogy annyi elhivatottságot, befektetést igényel a sportág, hogy mindeközben felsőfokú tanulmányokat folytatni szinte lehetetlen.” További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.