Július 7-én kezdődik az ifjúsági asztaliteniszezők ostravai Európa-bajnoksága. A fiúválogatott remek esélyekkel vághat neki a viadalnak, hiszen az összes idei nemzetközi bajnokságról legalább egy éremmel térhettek haza.
Másfél hét múlva kezdődik Ostravában az ifjúsági asztaliteniszezők Európa-bajnoksága, amelyre gőzerővel készül a Vígh Zsolt vezette fiúválogatott.
Juhász Patrik is brillírozhat Ostravában Forrás: MOATSZ
„A háromhetes programunk Mátraházán indult, ahol a komplett serdülő és ifjúsági keret részt vett. A második héttől azonban különvált mind a négy szakág; mi a BVSC-Zugló asztalitenisz-csarnokba jöttünk. Mátraházán nagyon komoly szakmai munka zajlott, napi két-három edzéssel. Már nem terhelhetjük őket ilyen szinten, hiszen a szervezetünknek regenerációra van szüksége az Eb-ig. A finomhangolás stádiumába érkeztünk, amely napi egy tréninget foglal magába, és a technikai elemeket tökéletesítjük” − meséli a szövetségi kapitány.
A fiúknak az idén nagyobb sansza van a sikerekre, mint a tavalyi, kolozsvári korosztályos kontinensviadalon.
„A srácok az összes nemzetközi bajnokságról éremmel tértek haza a szezonban. Tavaly gyenge realitásokkal kalkulálhattunk, rengeteget kellett fejlődnünk − így Vígh. − Úgy vélem, a lehető legjobb úton haladunk. Két középső és egy utolsó éves pingpongosunk van. Ráadásul − ahogyan ezt már többször is bizonyították − mindegyikük ütőképes a nemzetközi porondon. Az András Csaba, Both Olivér duó az összes versenyen eljutott legalább a negyeddöntőig.”
A csapatverseny csoportkörében a fiúk Lengyelországgal, Spanyolországgal és Dániával néznek farkasszemet Ostravában.
„A lengyelek valamelyest kiemelkednek a kvartettből; a cél az, hogy a lehető legjobb meccset játsszuk ellenük. A spanyolok is meglehetősen jó erőt képviselnek, megítélésem szerint ki-ki mérkőzés lesz, megjósolhatatlan a végeredmény. A leggyengébb láncszem talán a dán csapat, ám őket sem lehet leírni.”
András Csaba és Juhász Patrik a budapesti felnőtt-világbajnokságot is megjárta 2019-ben. A szakvezető szerint rengeteget tanultak a fiatalok a megméretésből:
„Már az hatalmas motivációt jelent nekik, hogy a vezetőség bizalmat szavazott nekik, amellyel ráadásul éltek is, mivel nem szerepeltek le, nyertek mérkőzéseket; párosban meg sem álltak a főtábláig. Emellett láthatták a világ legjobbjait, akiktől sok hasznos dolgot leshettek el.”
A fiúk veszélyesek lehetnek egyesben is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy András a korosztályos európai ranglista 10. helyén tanyázik, Both a 24., míg Juhász a 28.
„Az orosz ruletthez tudnám hasonlítani a kontinensbajnokságot. Nem tudjuk, melyik számban van a legnagyobb sanszunk. A fiúk bármelyikben odaérhetnek a legjobbak közé, okozhatnak meglepetést. A lajstrom alapján Csaba a leginkább ütőképes pingpongos egyesben, ám ez nem garancia arra, hogy ő végez a legelőkelőbb helyen” − zárja le a mester.
További korosztályos híreink ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.