UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2019-07-10 11:09

Súlyemelés: három a magyar igazság, ráadásként pedig Holló hozta az aranyat

Egymás után harmadszor is magyar győzelmet hozott a súlyemelők hagyományos spanyolországi nemzetközi csapatversenye, amelynek megint a kies La Coruna adott otthont, és ahol az egyéni legjobb eredményt is honfitársunk, Holló Szilárd produkálta.

Akárcsak tavalyelőtt és tavaly, az idén is Magyarország győzelmével ért véget a Trofeo Internacional elnevezésű spanyolországi tradicionális – immár 23. alkalommal kiírt – súlyemelő viadal, amelyen tíz ország válogatottja indult La Corunában. A diadal azért is nagyszerű, mert csupa utánpótláskorú versenyző alkotta csapatunkat, amely magabiztosan előzte meg a további két dobogóst, a házigazdák és Dánia együttesét egyaránt. Ráadásul az egyéni értékelésben is magyar végzett az élen: a teljes mezőnyben a kazincbarcikai Holló Szilárd teljesítménye ért a legtöbbet a százalékos összevetésben.

A két mester, Bálint Csaba (balra) és Pátrovics Géza fogja közre a győztes csapatot, Holló Szilárdot, a kupával ülő Nagy Noelt, a hátul guggoló Megyeri Dávidot és Bojti Vilmos Marcellt Forrás: mssz.hu
A két mester, Bálint Csaba (balra) és Pátrovics Géza fogja közre a győztes csapatot, Holló Szilárdot, a kupával ülő Nagy Noelt, a hátul guggoló Megyeri Dávidot és Bojti Vilmos Marcellt Forrás: mssz.hu
Az Atlanti-óceán partján fekvő galíciai nagyvárosban négyfős alakulatok mérték össze erejüket, pontosabban akadtak népesebb gárdák is – például a kanadaiak hat, a németek pedig nyolc fővel neveztek –, de nemzetenként csak a legjobb négynek az összproduktuma számított be a végeredménybe. Ebből fakadóan már pusztán azért is nagyon oda kellett figyelniük a mieinknek arra, hogy egyikőjük se essen ki, mert akkor elillant volna a győzelmi esély. Szerencsére senki nem hibázott, az összetett eredmények alapján pedig – ahogyan azt a bonyolult százalékszámításos metódust alkalmazó vendéglátók kihirdették: – a mi kvartettünk végzett az első helyen. Csapatunk legfiatalabbja, Holló – edzője, az őt elkísérő Pátrovics Géza beszámolója szerint – tíz kilóval elmaradt ugyan egyéni legjobbjától, a 340 kilogrammos összetett eredményétől, amelynek elérése volt a cél, de így is dicséretesen helytállt. Ahogyan mestere fogalmazott a Kazincbarcikai VSE 19 esztendős ólomsúlyú emelőjéről: „jónak értékelem a szereplését”, pláne, hogy felettébb biztató gyakorlatot mutatott be 155 kilón, amellyel megjavította volna országos juniorcsúcsát. A másik kazincbarcikai versenyzőnek, a TF-en tanuló 23 éves Bojti Vilmos Marcellnek csak a befejező, harmadik fogásokkal gyűlt meg a baja 81 kg-ban, ám így is beállította egyéni rekordját 264 kilogrammal. A csapat további két tagja, a sokszoros korosztályos és felnőtt bajnok Nagy Noel, továbbá Megyeri Dávid is kitett magáért. A 23 esztendős, 81 kilós Megyeri 245 kilogrammot ért el, s bár többre számított edző és tanítvány egyaránt, figyelembe illik venni, hogy ő korábban alig indult nemzetközi versenyen, a fő feladatnak azonban, hogy összetett eredménnyel segítse a csapatot, így is megfelelt. Az idehaza szintén a Kecskeméti TE-ben emelő Nagyról szólva mesterük, Bálint Csaba elmondta, hogy a 21 éves fiatalember 73 kg-ban felülmúlta eddigi egyéni legjobbját a második fogásnemben és összetettben egyaránt. A 110 kilós szakítást követően a 142-t is kilökte, így 250-ről 252 kg-ra növelte „házi” rekordját, s bizakodva várhatja az októberi U23-as Európa-bajokságot. „Profi módon versenyzett” – összegzett Bálint Csaba, aki csapatvezetőként a mostani siker előtt 2017-ben és 2018-ban is győztes válogatottal térhetett haza a spanyolországi erőpróbáról. További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.