Ezüstérmes a szarajevói Európa-bajnokságon a leány U18-as kosárválogatott
Csak egy lépésre volt az U18-as leányválogatott attól, hogy megszerezze a kosársport hazai történetének első női Európa-bajnoki címét. A bravúr annak ellenére is elmaradt, hogy az utolsó pillanatig küzdöttek a hölgyek, tudásuk legjavát nyújtották: ezüstérmesek lettek, miután 70−62-re alulmaradtak az olaszok elleni aranycsatában.
A magyar kosárlabdasport történetében soha nem volt még példa arra, hogy bármely leány- vagy női válogatott Európa-bajnokságot nyerjen. E hatalmas bravúr kapujában állt Szarajevóban az U18-as alakulat, amely évről évre brillíroz a nemzetközi porondon: 201j7-ben az EYOF-on, valamint az U16-os kontinenstornán egyaránt ezüstérmet szerzett, 2018-ban negyedik lett az U17-es világbajnokságon, ráadásul három héttel később − az Eb legfiatalabb együtteseként, − a lányok felállhattak az U18-as Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokára.
Bosznia-Hercegovinában tehát újabb mérföldkőhöz érkezett a csapat: bejutott vasárnap esti aranycsatába. Nem is akárhogyan!
Az elődöntőben azt a francia egységet múlták felül a lányok (magabiztosan), amely az Európa-bajnokság talán legnagyobb favoritjának számított. Ennek ellenére a finálé sem ígérkezett sétagaloppnak. Dombai Rékáéknak az olasz együttessel kell farkasszemet nézniük. Az alakulat nem ismeretlen Völgyi Péter tanítványainak, ugyanis nem sokkal korábban, június végén találkoztak már az olaszországi nemzetközi felkészülési tornán. Akkor 79−65-re kikaptak a magyarok...
„Óriási dolog, hogy idáig jutottunk. Sokan várták tőlünk, de nem volt egyszerű a dolgunk. Olaszországban már találkoztunk az ellenfelünkkel, ám akkor több hiányzónk is volt. Tudjuk, nagyon agresszív védekezése lesz az olasz együttesnek. Az a feladatunk, hogy ugyanúgy rájuk erőltessük a játékunkat, ahogyan azt tettük a franciákkal. Mindenkinek megvan a maga teendője. Három olyan kosarasuk van, akire nagyon figyelnünk kell. Az összhang szerencsére kiváló, bízom benne, a szombati elődöntő nem vett ki annyit a lányokból, hogy ne tudják valóra váltani az álmukat, miszerint ők lehetnének Magyarország első női Európa-bajnok csapata! ” − mondta a döntő előtt honlapunknak a szakvezető.
LEÁNY U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ A döntő OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 70–62 (21–8, 21–21, 13–23, 15–10) OLASZORSZÁG: ORSILI 19/6, NATALI 19/9, Panzera 6, Gilli 7, Spinelli 2. Csere: Nasraoui 6, PASTRELLO 8, Stroscio 3/3 Szövetségi edző: Roberto Riccardi MAGYARORSZÁG: Angyal 7, DOMBAI 16/6, BOROS J. 14/3, VARGA A. 11, Kiss A. 4. Csere: Wentzel 5/3, Mányoky, Keita, Budacsik 5. Szövetségi edző: Völgyi Péter Szarajevo, 800 néző. V: Sakaci (török), Ortis (francia), Konstantinovs (lett) Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–0. 6. p.: 8–8. 11. p.: 21–8. 13. p.: 23–15. 14. p.: 28–15. 16. p.: 33–22. 19. p.: 35–27. 23. p.: 49–31. 28. p.: 53–47. 31. p.: 55–54. 35. p.: 64–56. 38. p.: 67–56. 40. p.: 67–62 Kipontozódott: Angyal (35. p.) MESTERMÉRLEG Völgyi Péter: – Kicsi hiányzott a nagy sikerhez… Tompán kezdtünk, ezután pedig túl sok energiánkat emésztett fel, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Sajnálom, mert óriási lehetőség előtt álltunk, egy erős közepes játékkal lett volna esélyünk nyerni. A meccs végén nem voltak jó döntéseink, az olaszok pihentebbek voltak. Nagyon csalódott vagyok. Végeredmény 1. Olaszország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Franciaország
Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.