Atlétika: interjú az U20-as Eb-ezüstérmes gátfutó Mátó Sárával

„Amikor a telefonomon megnéztem az eredményeket, csak annyit mondtam: azta!” – meséli Mátó Sára, aki a svédországi U20-as atlétikai Európa-bajnokság 400 méteres gátfutásának döntőjében két korosztály országos rekordját megjavítva szerzett ezüstérmet.

Fantasztikus versenyzéssel nyert ezüstérmet Mátó Sára a svédországi Boras városában rendezett U20-as atlétikai Európa-bajnokság 400 méteres gátfutás versenyszámában. A székesfehérvári ARAK Utánpótlás Akadémia 18 éves versenyzője nem csak korosztályának addig is általa tartott országos csúcsát (57.57) javította meg, hanem az U23-asok 35 éven át háborítatlan rekordját (57.18) is megdöntötte 56.89-es időeredményével. Tölgyesi Előd tanítványa munkatársunknak adott interjút. – Az Eb előtt nem akart jósolgatni, de titkon azért erre az eredményre számított? – A kontinensviadalt megelőzően az európai ranglista harmadik helyén álltam, de tudtam, hogy a két lány közül, akik előttem vannak, csak az egyik fog indulni Borasban, tehát mondhatjuk, a második legjobb idő volt az enyém. Ez persze bizakodásra adott okot, de futottam már néhány nemzetközi 400 gátas döntőt, és mindig azt tapasztaltam, hogy felborul a papírforma. Sokan futnak egyéni csúcsokat, mindenki igyekszik javítani az idején, a nagy megméretésre tartalékol, szóval nem voltam én olyan biztos az éremben.

– Azért Önt sem kellett félteni, hiszen idén kétszer is megjavította az U20-as országos csúcsot. – Igen, szerencsére én is elég stabilan tudtam hozni az ilyen időeredményeket, úgyhogy reménykedtem, hogy az Eb-n is sikerül. Azt viszont, hogy így összejön és ennyit tudok javítani az egyénimen, azt tényleg nem gondoltam volna. – A döntő alatt végig kiegyensúlyozott maradt. Az sem zavarta meg, hogy a szomszéd pályán a francia versenyző igencsak bekezdett... – Nagy előnyömre vált, hogy koncentrált maradtam és csak saját magamra, a futásomra összpontosítottam. Tudtam, mit kell csinálnom. A többi pályát teljesen kizártam, semmit nem érzékeltem a mellettem haladókból. Ez is kellett a jó eredményhez. – Kihozta magából a legtöbbet? – Úgy érzem, hogy igen. Ez volt a legtöbb. Főleg, hogy a döntő előtt volt két előfutam is. Bár, azokon egészen jól sikerült sáfárkodnom az erőmmel, megspóroltam némi energiát. Célom csak a fináléba kerülés volt, de ott aztán mindent kiadtam magamból. Ha visszagondolok vagy visszanézem a futást, biztos, találok hibát. Ki lehetne szúrni, hol maradt benne mondjuk egy tized, de minden így volt jó, ahogy volt. Abban a pillanatban én a maximumot adtam. – A célba érkezéskor már tudott az újabb csúcsról? – Amikor beérünk, mindig meg szoktam nézni, hogy mennyinél áll meg az óra, milyen lett az első helyezett ideje. Most nem láttam. Sőt, már az utolsó ötvenen kipillantok általában, hogy nagyjából hol járunk, de most tényleg csak annyira a futásra figyeltem, hogy ezzel sem törődtem. A beérkezésnél csak arra emlékszem, hogy nagyon örültem a második helynek. Nagy kő esett le a szívemről, mert azért éreztem, hogy nem csak én akarom az érmet nagyon. Sokan remélték tőlem, rengetegen bíztak ebben és boldog voltam, hogy eleget tudtam tenni várakozásaiknak. Van egy helyiség, ahová egy kosárban hozzák a cuccaidat a futás után. Ott ki szokták írni az időeredményeket, én nagyjából tíz perc után értem oda, és akkor már ott sem látszódott. Majd mikor kijöttem, akkor kérdeztem meg, hogy mégis, milyen időt mentem? Akkor mondták. Egészen ledöbbentem. Azt hiszem, még jobban örültem neki, mint a második helynek. Az 57 alatti körre egyáltalán nem számítottam. – Az újabb egyéni és U20-as országos csúcs mellett ez egyben U23-as rekord is. Harmincöt éven át nem tudta senki megdönteni.

– Ez számomra is felfoghatatlan. Elárulhatom, hogy fogalmam sem volt, mennyi az U23-as csúcs. Mindig akkor sikerül jót futnom, amikor nem foglalkozok azzal, hogy ennyit vagy annyit kell teljesítsek, hanem úgy állok oda, magamból adjak ki mindent. Kicsivel a verseny után a telefonomon néztem meg tüzetesebben az eredményeket és csak rácsodálkoztam: azta! – Mérföldkő a karrierjében? – Mindenképpen. És nagyon sok motivációt ad. Sosem jött ki igazán a lépés. Legtöbbször fiatalabb voltam a versenytársaknál. Most belenőttem ebbe a korosztályba és ez mégiscsak egy Eb volt. Úgy mentem ki, ha valamikor, akkor most kell megmutatnom. – Meglepő lazasággal tud mesélni a sikereiről. Azért meg kellett dolgoznia értük. – Rengeteg munka van benne. Egy percet futok igazából. Ha ezt valaki meghallja, úgy van vele, hogy egy perc? Hm, hát valahogy csak beér. Tényleg sok munka kell hozzá és sok segítség. Én az utóbbit megkaptam a barátoktól, családtól, edzőmtől. Számos gratulációt kapok és ez valóban jól esik. Hallom, hogy mennyien szorítottak nekem az Eb-n, mennyi embert érdekelt a jó szereplésem és örömöt szereztem nekik a futásommal. Ha ebbe belegondolok, egészen maghatódom. Amikor a dobogón állva éreztem, hogy igen, most beérett az elvégzett munka, itt van a kézzel fogható eredménye, akkor a sírás küszöbén álltam. Imádok versenyezni, nagyon szeretek futni. A döntőre csak úgy készültem, hogy élveznem kell, és ennyi. Ajándék, hogy ott lehettem és én is ajándékot tudtam adni. A döntő: További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.