UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2019-08-11 21:32

Műkorcsolya és jégtánc: idény eleji forma, de biztató jelek is akadtak a juniorok tesztversenyén

Második alkalommal rendezték meg a Gyakorló Jégcsarnokban a magyar junior műkorcsolyázóknak és jégtáncosoknak az új szezon állapotfelmérőjét, ami a műkorcsolyázó lányoknak kiemelt jelentőséggel bírt az őszi Grand Prix-versenyeken való indulás szempontjából. Dr. Vardanjan Gurgen, a szövetség műkorcsolya-sportigazgatója szerint utóbbiakat meg is viselte a teher, de mindennél jobban tiszteli bennük, hogy ezt ők is beismerik.

A hét végén megnyitotta kapuit a budapesti Gyakorló Jégcsarnok, összesen 16 utánpótláskorú versenyző mutathatta be rövidprogramját, illetve kűrjét az új idény első hazai megméretésén. Mint ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a junior leány műkorcsolyázóknak a világkupára szóló kvalifikációs versengése alakult a legizgalmasabban: szombaton, a rövidprogramok után az első három helyezett között csupán egy pont volt a különbség, ugyanakkor nem nyújtottak meggyőző teljesítményt még a dobogósok sem. Másnapra aztán megnyugodtak a lányok, a zágrábi junior-világbajnokságon 14. helyen végzett Láng Júlia megtartotta első pozícióját a kűrjét követően, s mellette Schermann Regina és az első juniorversenyén induló, mindössze 13 éves Krizsanovszki Lili állhatott fel a dobogóra. Dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója amondó, a lányok jobb szereplésre is képesek lettek volna, de ezt ők is pontosan tudják.

Láng Júlia nyerte a junior lányok tesztversenyét Fotó: Lehotzky István/MOKSZ
Láng Júlia nyerte a junior lányok tesztversenyét Fotó: Lehotzky István/MOKSZ
„Túlzottan izgultak az első nap, ami abból a szempontból érthető, hogy a szezon első versenyén vettek részt, de néhányan elég rutinosak már ahhoz, hogy tudják: ez most nem volt az igazi. Szerencsére, a vasárnapi kűrök jobban sikerültek, Láng Júlia sokkal nehezebb elemeket mutatott be, mint tavaly, és Schermann Regina, illetve a tűzkeresztségen áteső Krizsanovszki Lili is nagyon szépen teljesített a második napon." Hozzátette, pontosan ismeri a juniorkorú versenyzőket, és mindennél többre tartja őket azért, mert tudnak önkritikát gyakorolni. „Tudom, mennyit dolgoznak a minél jobb szereplésért, és amikor a kemény edzések után jön egy rosszabb verseny, nehéz beismerni a hibákat. De náluk ez nem jelent problémát, ők is tudják, hogy ennél többre képesek. Szerintem nagyon erős a lányok juniormezőnye, most is kilencen versengtek, a nagyfokú rivalizálás pedig jót tesz nekik, elvégre a fejükbe fészkel a gondolat, hogy csakis a száz százalék lehet elég a sikerhez. Remélem, hamarosan már arról fogunk beszélgetni, hogy nemcsak egy, hanem több versenyzőnk is eljut a junior-világbajnokságra, mert többen is vannak, akik megérdemlik." A lányok mellett ne feledkezzünk meg az egyetlen fiú, Berei Mózes József versenyzéséről sem. Külön említést érdemelnek a jégtáncosok, hiszen jó formát mutatva örülhettek remek pontszámoknak. A legőszintébben valószínűleg Marton Villő és Szemko Danijil teheti mindezt, hiszen elsöprő fölénnyel nyerték a versenyt.

TESZTVERSENY, GYAKORLÓ JÉGCSARNOK Junior kategóriák Műkorcsolya Leányok: 1. Láng Júlia (PSE) 144.17 pont, 2. Schermann Regina (JKOR) 130.69, 3. Krizsanovszki Lili (SKSE) 125.78, 4. Szigeti Bernadett (PSE) 106.47, 5. Csiszér Emese (SKSE) 103.02, 6. Albrechtovics Nikolett (SKSE) 98.39, 7. Gál Zoé (SKSE) 93.76, 8. Szarka Ivett (DVTK) 80, 9. Elek Amanda (Vasas) 74.91 Fiúk: 1. Berei Mózes József (SKSE) 105.22 Jégtánc: 1. Marton Villő, Szemko Danijil (UTE) 135.45, 2. Kedves Katica, Fjodor Saronov (HKA) 122.28, 3. Csikós Petra, Csikós Patrik (SOI) 74.36

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.