UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2019-09-06 10:48

Nyolc magyar fiatal az országúti kerékpár-világbajnokságon

Kijelölték a magyar csapatot a szeptember 22. és 29. között a nagy-britanniai Yorkshire-ben sorra kerülő országúti kerékpár-világbajnokságra. A viadalon az utánpótláskorúak versenyeiben nyolc magyarért szoríthatunk majd.

Az idei országúti kerékpár-világbajnokságon azok a versenyzők vehetnek részt, akik a nemzetközi szövetség, azaz az UCI kvalifikációs rendszere mellett a hazai szövetség  előírásainak is megfelelnek. Mindezek alapján nyolc utánpótláskorú magyar versenyző lehet ott a nagy-britanniai Yorkshire-ben sorra kerülő világeseményen. Az U19-es leányok között Jordán Dorka mellett ott lesz az a Vas Kata Blanka is, aki a kanadai Mont-Sainte-Anne-ban rendezett, múlt héten befejeződött hegyikerékpáros-világbajnokságon negyedik helyen ért célba a juniorok között.

vaskata-bukkmaraton
vaskata-bukkmaraton
Annak köszönhetően, hogy az U23 kategóriában az UCI Europe Tour rangsorában Magyarország a 13. helyen állt a kvalifikációs határidő lejártakor 591 ponttal, mely helyezés szintén sokkal jobb, mint az előző évben (23. hely, 309 ponttal), a magyar fiatalok a maximális öt fős csapattal állhatnak rajthoz. Az utánpótlás-versenyzők az országúti vb-n: U19-es leány mezőnyverseny: Vas Kata Blanka, Jordán Dorka U19-es leány egyéni időfutam: Jordán Dorka U19 fiú mezőnyverseny: Bajorfi Ádám U23-as férfi mezőnyverseny: Peák Barnabás, Valter Attila, Fetter Erik, Karl Ádám, Dina Dániel Tartalékok: Szöllősi Ferenc, Szarka Gergely, Vas Balázs További korosztályos hírek KERÉKPÁRSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.