UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2019-09-11 17:35

Öttusa: fiatalság és bolondság a budapesti felnőtt-világbajnokságon

Hidegrázós Bohemian Rhapsody, taktikai értekezlet a lóval, asszók az Éjkirály előtt, Ferrari-sebesség. Életre szóló élményekkel gazdagodtak a budapesti öttusa-világbajnokság fiatal magyar versenyzői. Írásunkban Barta Luca, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Kardos Bence emlékezik vissza a felnőttvilágversenyre – immáron egy kicsit felszabadultabban.

A budapesti Kincsem Parkban rendezett felnőtt öttusa-világbajnokságon nagyszerűen helytálltak a még utánpótláskorú magyar versenyzők. A 19 éves Barta Luca Réti Kamillával párban a nők váltóversenyében már az első napon maradandót alkotott azzal, hogy végig nagyszerű teljesítményt mutatva ezüstérmet szerzett, ráadásul ugyanebben a versenyszámban Simon Sarolta párjaként a 20 esztendős Guzi Blanka végzett az előkelő ötödik helyen. Csak egyet kellett aludnunk, és a 21 éves Kardos Bence Szabó Illéssel párban hetedik lett a férfiak váltófutamában, majd a következő napon, bár Guzinak nem sikerült, a 18 éves Gulyás Michelle a selejtezőcsoport 12. helyén jutott az egyéni döntőbe, ahol később 27.-ként zárt. Blanka, ha már fináléba nem került, úgy döntött, elindul a kísérőrendezvényként szervezett laser run-világbajnokság junior mezőnyében, és ha már ott volt, meg is nyerte a futásból és lövészetből álló versenyt. Csapatban pedig Eszes Noémivel és Kállai-Simóka Nórával érdemelt ki aranyat. Az öttusa-világbajnokság zárónapján a Gulyás-Kardos duónak szoríthatott a magyar közönség, a fiatalok pedig a 12. hellyel hálálták meg a biztatást. A világesemény után természetesen felkerestük az ifjú főszereplőket, akik amellett, hogy már higgadtabban értékelték teljesítményüket, egy-két kulisszatitokról is beszámoltak.

ö3 barta
ö3 barta
„Én így képzeltem el a budapesti világbajnokságotmondja Barta Luca. – Azt tűztem ki célul, hogy az első hatban szeretnénk végezni. Ez szerencsére sikerült. Kiegyensúlyozott voltam, éretten versenyeztem. A felnőttmezőny jóval erősebb a juniornál, vívásban határozottabbak és keményebbek. A verseny hangulata viszont csodálatos volt. A hibátlan lovaglásunk után a közönség üdvrivalgása sokáig emlékezetes marad. Kamillával élveztük az egész világbajnokságot. Rengeteget viccelődtünk, elég sajátos humorunk van, de mi nagyon szeretjük. Beszélgettünk mindenről. Mindketten nagy rajongók vagyunk a Trónok harcának, és a vívásnál megpillantottunk egy férfit, aki egy az egyben úgy nézett ki, mint az Éjkirály. Jót nevettünk rajta, de ha már eljött a világbajnokságra, szerettünk volna bizonyítani neki.” „Amikor Saroltával bementünk a lovaspályára, és meghallottuk a nézőket… na, az csodálatos volt idézi fel váltóversenyét a Guzi Blanka, aki néhány nappal a világesemény előtt tudta meg, hogy Földházi Zsófia sérülése miatt egyéniben is rajthoz állhat.Ilyet még nem tapasztaltam. Kirázott a hideg, amikor a lovaspályán felcsendült az egyik kedvenc számom a Queentől, a Bohemian Rhapsody és körbenéztem. A teljesítményemmel azonban nem vagyok elégedett. Úgy érzem, sok minden maradt bennem, valahogy nem sikerült a maximumot nyújtanom. A laser run-világbajnoki címnek persze örülök, de nem mondanám, hogy bármiért is kárpótol. Egy szempontból azonban én vagyok a vb-győztes! Állítom, hogy nekem volt a leghangosabb, legnagyobb szurkolótáborom! Nagyon sok rokonom és ismerősöm jött fel miattam Budapestre, és valóban kitettek magukért.”
ö1 guzi
ö1 guzi
A miskolci lány azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy bár  a saját teljesítményét illetően maradt benne hiányérzet, a drukkerek jó hatással voltak rá, és szó sincs arról, hogy esetleg a túlzott bizonyítási vágy gátolta volna csúcsformája elérésében. A buzdítás persze minden magyar versenyzőnek szólt, a közönség számtalan módon igyekezett inspirálni a fiatalokat. „Nem volt rossz Blanka tábora, külön pólót is csináltattak a szülei, de ebből a szempontból én sem maradtam le meséli Gulyás Michelle. – Nekem táblákat gyártottak. Ott volt a családom, barátok, barátnők, volt osztálytársak, tanárok, mindenki, aki a fontos pillanatokban állandóan jelen van. A táblán közös fotók szerepeltek, és persze a Hajrá Michelle! felirat. A Kincsem Parkot élveztem a legjobban. Egy-egy sikeres lövészet után felrobbant az aréna.”
ö4 gulyás
ö4 gulyás
Michelle azzal, hogy egyéni döntőbe jutott teljesítette a minimális elvárásait magával szemben. A felnőtt-világbajnokság nem volt újdonság számára, tavaly Bruckmann Gergővel ezüstérmet nyert vegyes váltóban, a tapasztalatszerzésből azonban sohasem lehet elég – különösen a csapat legfiatalabbjaként. „Technikásabbak és tapasztaltabbak a felnőttek – vélekedik.Hosszú és fárasztó hónapokon vagyok túl, ez talán a vívásomon látszott meg a legjobban. Úgy érzem, a fizikai számokban nem vagyok lemaradva, a víváson és a lovagláson lehet csiszolni. Annak viszont örülök, újra beigazolódott, hogy a Ferrari-sapka megteszi hatását. Nagy Forma–1-rajongó vagyok, és ezt a sapkát korábban is hordtam. Viszont, amikor először felvettem versenyen, életem legjobbját futottam. Azóta hiszek benne! Most is sokat segített, úgy gondolom, minél jobb autómárka van a fejemen, annál jobb vagyok – bár mást még nem próbáltam. A vegyes váltó napján a Ferrari is nyert Monzában, én is hasonlóan száguldottam, mint Leclerc… vagy talán egy picit lassabban?” „Én nem vagyok babonás – reagál nevetve Barta Luca. – Nincs semmilyen szokásom, nincs kabalám vagy különös szertartásom. Edzőim azt mondták, hogy a munkában higgyek. Hát, akkor a munkában hiszek!”
ö2 kardos
ö2 kardos
Elsősorban az edzésekben látja a jó teljesítmény titkát Kardos Bence is, aki nagyon örül, hogy két váltóban is helyet kapott és számára lenyűgöző volt a környezet. „A tanulságot én is levontam, és nem újdonság, hogy nekem is a vívásra kell nagyobb hangsúlyt fektetni – összegzi Bence. – Ezen dolgozunk is keményen. Az nekem is felemelő volt, mikor Illéssel hibátlanul lovagoltunk, és megkaptuk a kitüntető ovációt. Michelle-lel már nem volt minden makulátlan. Gyakorlatilag a lóval majdnem letaroltam egy oszlopot.” „Bence megbeszélte a lovasedzővel, hogy ha azt a kanyart levágja, akkor jobb időt fog elérni – meséli Michelle. – Jó ötletnek tűnt, mert kicsit komótosabb tempót ment, mint én, de a ló az akadálynál megijedt. Vicces volt.”
öttt
öttt
„Nem értem, hogyan történhetett – szól Bence. – A lóval előzetesen átvettünk mindent. Mielőtt felülök, meg szoktam vele beszélni a pályát. Elmondom, hogy mire számíthat, és megkérem, lehetőleg próbáljunk meg együtt működni kis időre, mert csak úgy tudjuk megoldani az akadályokat. Láthatólag nyugodtan vette tudomásul a mondandómat, kedvesen bólogatott, de később kiderült, nem volt minden világos számára. Ám le kell kopogjam, hatalmas félreértés még nem volt közöttünk.” Kardos lovaspályán prezentált mutatványa azonban eltörpül a világbajnokság egyik legérdekesebb jelenete mellett. Michelle az egyéni selejtezőben már az utolsó asszójánál járt, amikor váratlan, eddig szokatlan mozdulattal ejtett sebet ellenfelén. „Koreai lány ellen vívtam – ecseteli. – Ki akartam kerülni a pengéjét, ezért kissé elcsavarodtam, de menet közben úgy gondoltam, be is fejezem egy szúrással a mozdulatot. Találtam. A tus gyönyörű volt, és meg is adták, de nem tudom, hogyan, teljesen kicsavarodtam, majd csináltam hirtelenjében egy 360 fokos fordulatot. Elképesztően viccesen nézett ki, mindenki csak nézett, mi volt ez, és én sem értettem, hiszen csak reflexből történt az egész. Egyből elkapott a nevetés, hogy miket csinálok. Mindenesetre utólag eredményes és látványos is volt, aki látta, talán még alkalmazni is fogja a jövőben. Sőt névjegyemmé is válhat. Ez lesz a 360 fokos fordulatos Gulyás-tus!” További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.