Az U17-es leány labdarúgó-válogatott a keddi 3–1-es győzelem után ezúttal 3–1-re kikapott a bosnyák korosztályos válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. A mieink gólját Savanya Csilla szerezte.
Az U17-es Eb-selejtező minitorna előtti utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzésén lépett pályára Bosznia-Hercegovinában a korosztályos leányválogatott, amelynek kisebb sérülés miatt nélkülöznie kellett Vida Boglárkát és Lovász Annát.Vereséggel zárta a boszniai túrát az U17-es magyar válogatott Fotó: mlsz.hu
A keddi 3–1-es vereség után a visszavágás vágyától fűtött bosnyákok próbálkozásainak már az ötödik percben meglett az eredménye, a hazaiak támadója a szélen került a magyar védelem mögé, és passzolt a kapuba a kimozduló Borók Dorina mellett – derül ki az mlsz.hu tudósításából.
Erre a 19. percben válaszolt a magyar csapat, amikor Savanya Csilla csapott le a labdára, és gólra is váltotta a helyzetet.
Az első félidő hajrájában, a 45. percben szöglet utáni fejessel szerezték meg a vezetést ismét a házigazdák. A második félidőben a magyar csapat nyomás alatt tartotta a bosnyákokat, több helyzetet is kidolgozott, de azok kimaradtak.
A keddi formájához képest sokkal agresszívabban futballozó bosnyákok viszont – rossz felszabadítási kísérletet kihasználva – a 86. percben beállították a 3–1-es végeredményt.
„Játékban ennél többet kell mutatnunk. A labdaátvételeken és a pontatlanságon kell még dolgoznunk az Eb-selejtező minitorna előtti utolsó edzőtáborban; valamint a fejeseken, hogy ne kapjunk gólt pontrúgásból. Az ellenfél nagyon felszívta magát a visszavágóra, mi pedig nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. A selejtezőn két nap lesz a mérkőzések között, most csak egy napot tudtunk pihenni, amit fizikálisan nem bírtunk, ebben is fejlődnünk kell még” – nyilatkozta Schumi Dorottya szövetségi edző.
Az U17-es leányválogatottunk szeptember végén háromnapos edzőtáborozáson vesz részt Bükön, majd október első hetében a szombathelyi rendezésű Eb-selejtező minitornán szerepel, melyen Bulgária (október 2.), Kazahsztán (október 5.) és Lengyelország (október 8.) lesz az ellenfele.