UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2019-10-10 12:09

Strandröplabda: arany- és bronzérem a magyarok mérlege a szicíliai középiskolai vb-n

Befejeződött Szicíliában a középiskolai strandröplabda-világbajnokság, amelyen ugyan a magyar küldöttség először vett részt, ám annál inkább kitett magáért: a mieink hat kategóriában egy-egy arany- és bronzérmet szereztek, ezzel a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton.

Amilyen jól kezdődött a szicíliai középiskolai strandröplabda világbajnokság első, szombati napja a mieinknek, olyan jól is zárult: a magyarok szerdán hét mérkőzést játszottak, s abból hatot meg is nyertek. Haladjunk ezúttal a helyezések szerint: a 2005–2006-os gödöllői lányok eddig megállíthatatlanok voltak a tornán, de a legfontosabb két meccs az utolsó napra maradt. Érződött is a tét, hiszen az alapszakaszban a mieink simán legyőzték a németeket, az elődöntőben viszont alaposan megkínlódtak velük: az első játszmát Bútor Anna és Kristóf Dóra elég simán elvesztette (ez volt a második, de szerencsére egyben az utolsó szett, ami vereséggel zárult a vb-n), s a másodikban is csak nehezen nyertek, de most azt is megmutatták, hogy nemcsak jól játszanak, hanem küzdeni is nagyon tudnak. A döntő szettben már elkapták a fonalat, és ekkor már kérdés sem fért ahhoz, hogy melyik páros jut a döntőbe – ahol a kínaiakat legyőző brazilok vártak a mieinkre.

A 2005-2006-os korosztályban versenyző gödöllői lányokat a brazilok sem tudták megállítani a középiskolai vb-döntőben Forrás: MRSZ
A 2005-2006-os korosztályban versenyző gödöllői lányokat a brazilok sem tudták megállítani a középiskolai vb-döntőben Forrás: MRSZ
A másik elvesztett szett éppen ellenük volt még az alapszakasz során, de akkor Bútor Anna és Szabó Anna játszott, most viszont Szabó párja Kristóf Dóri volt, akivel a diákolimpiát nyerték májusban, júliusban meg ezüstérmesek lettek a dunaújvárosi U18-as ob-fordulón. Hiába az erős szél, hiába tettek meg mindent a brazilok, nem bírtak a mieinkkel, akik végül két szoros játszmában megnyerték a mérkőzést, s ezzel megszerezték a világbajnoki címet. A Gödöllői RC, egyben a helyi Török Ignác Gimnázium három versenyzője mind a hét találkozóját megnyerte a vb-n. S tették ezt úgy, hogy strandröplabdaedzőjük, Kleczli Csaba nem tarthatott velük, ő ugyanis a Vasas Óbuda statisztikusaként éppen az Adriai-tenger túloldalán, Montenegróban tartózkodott a piros-kékek BL-selejtezőjén, azonban szerencsére Buday Balázsnál és Oláh Zsoltnál is jó kezekben voltak a lányok. Mieink még egy éremcsatában voltak érdekeltek, mégpedig a 2001–2002-es lányok mezőnyében, ahol Horváth Flóra és Vasvári Eszter (SRSE) léptek homokra a lengyelek ellen a bronzéremért. A magyarok fantasztikusan küzdve, három kiélezett játszmában végül megszerezték a győzelmet és ezzel az áhított bronzérmet is. Itt az amerikaiak lettek a világbajnokok, a döntőben a brazilokat legyőzve. A 2003–2004-es korosztályban Sorompó Kinga (Gödöllői RC) és Vasvári Zsófi (SRSE) sajnos nem jutott a négy közé, de ezt követően mindkét meccsét megnyerte. A második, Új-Zéland elleni siker egyben azt is jelentette, hogy a lányok az ötödik helyen fejezték be a világbajnokságot. A 2005–2006-os fiúk között a dunaújvárosi Béres Mátyás és Peredi Zoltán ugyancsak az ötödik helyért lépett homokra, mégpedig Kína ellen. A srácok az alapszakaszban sem bírtak az ázsiai ellenféllel, és ez most sem változott, így első nemzetközi strandröplabda-versenyüket a hatodik helyen zárták. A 2003–2004-es fiúk mezőnyében remekül kezdett a kecskeméti Bogdán Bence és Kiss Bendegúz. Megnyerték csoportjukat, a négy közé jutásért azonban ők is vereséget szenvedtek, s végül csak a hetedik helyért játszhattak, ott azonban legyőzték a németeket. A 2001–2002-es fiúk között Petik Csanád és Péli Rudolf (SRSE) éppen fordított utat jártak be, mint a világbajnoki címet szerző gödöllői lányok. Az elsősorban tapasztalatszerzés céljából a vb-re érkező páros az utolsó napig nem tudott mérkőzést nyerni, végül azonban utolsó meccsükön le tudták győzni a kínaiakat, így a 11. helyen végeztek. A mieink így első világbajnoki részvételük során egy-egy arany- és bronzérmet szereztek, amivel a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton. A magyarokat csak az öt döntőben is érdekelt brazilok, valamint a két aranyat nyerő amerikaiak tudták megelőzni, a németeknek meg pont ugyanolyan érmei lettek, mint a mieinknek, a további helyezésekben azonban elmaradtak tőlünk. Ami még érdekesség, hogy a 19 részt vevő nemzet közül a magyarokon kívül csak a brazilok, a hollandok, az indiaiak és a kínaiak indítottak teljes csapatot, azaz még a házigazda olaszok sem.

KÖZÉPISKOLAI STRANDRÖPLABDA VB, SZICÍLIA Éremtáblázat: 1. Brazília – 2 arany, 3 ezüst, 0 bronz 2. Egyesült Államok – 2 arany, 0 ezüst, 0 bronz 3. MAGYARORSZÁG – 1 arany, 0 ezüst, 1 bronz 4. Németország – 1 arany, 0 ezüst, 1 bronz 5. Ukrajna – 0 arany, 1 ezüst, 1 bronz

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.