UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2019-10-20 13:46

Sakk: Polgár Judit szerint a gyerekeknek a pozitív visszacsatolás a legfontosabb

Minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a sakk mire és miként tanítja a gyerekeket. A sportági legenda arra is kitért, hány éves kortól érdemes megismerkedni a bábukkal.

polgár
polgár
„A sakk dönteni is megtanítja a gyerekeket” – mondta Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója az InfoRádió Aréna című műsorában. A sportági legenda szerint már 4-5 éves kortól meg lehet tanítani sakkozni a gyermekeket, akiknek ezáltal a személyiségük is fejlődhet, és kiemelte: ha a gyerek megtanul rendszerben gondolkodni, az a mindennapi életben is stabilitást adhat neki. Véli, a gyerek akkor képes önálló döntésre, ha nem éli meg tehernek. A fiatalok a sakktáblán játszva pozitív és negatív visszacsatolást is kapnak, ezzel megtanulják, hogy a döntéseiknek következménye van. "Leginkább az a fontos, hogy a gyerekek mindig pozitív visszacsatolást kapjanak, illetve nem mindig, de amikor megérdemlik, akkor igen” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy a fiatalok a sakktáblán sok olyan dolgot tanulnak meg játék közben, amelyek építi a személyiségüket ahhoz, hogy más területen is el tudják viselni a vereséget, vagy tudják értékelni a győzelmet, és megtanulják tisztelni a szabályokat. A teljes beszélgetés ITT érhető el. További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.