UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-10-24 20:43

Kosárlabda: az utánpótláskorúak megtartása érdekében is fontos lenne, hogy a MAFC újra élvonalbeli klubbá váljon

Dinnyés Attilával, a MAFC szakmai igazgatójával beszélgettünk utánpótlás-fiúcsapataik parádés szezonkezdetéről, a klub filozófiájáról, de szóba került az is, miért lenne különösen fontos, hogy Magyarország valaha volt harmadik legeredményesebb együttese visszakerüljön a felnőttélvonalba.

„Érdemes kiemelni a MAFC együttesét is, amely – habár csak egy harmadik helyet szerzett (a juniorok mezőnyében) – három bronzmérkőzésen is pályára léphetett, ám kettőn kikapott” − említtettük májusi cikkünkben, amelyben értékeltük az utánpótlás bajnokságok legutóbbi kiírásának eredményeit. A MAFC az új évadot is kiválóan nyitotta: a kadétok között ez idáig veretlenek a srácok, míg a juniorbajnokságban négy mérkőzésből hármat nyertek meg a budapestiek.

A MAFC 2019-es juniorbajnoki bronzérmes csapata
A MAFC 2019-es juniorbajnoki bronzérmes csapata
„Még nagyon az elején járunk, nehéz beszélni az erőviszonyokról. Sok kulcsjátékosunk bajlódik sérüléssel, amelyből hamarosan felépülnek. A cél minden évben az, hogy az országos döntőig meneteljenek a srácok, és sok jó meccset játszanak” − vélekedett Dinnyés Attila, a MAFC szakmai igazgatója. A szakember arra is kitért, hogy juniorcsapatuk különösen jó erőt képvisel az új kiírásban. „Tavasszal elképesztő bravúrral szereztek bronzérmet a fiúk, hihetetlenül mélyről indult a szezonjuk. Kiváló volt az egység, de legtöbbjüknek nincs meg a testi adottsága ahhoz, hogy egyszer igazán profi játékossá váljon, és ezt ők is tudták. Ennek ellenére kiváló emberré és trénerré fejlődhetnek. Az összetartásban rejlett az erejük. Az új kiírásban némiképp változott a helyzet: van több olyan fiatal is, akiből igazán meghatározó kosaras válhat. Meglátjuk, mennyit tudunk kihozni belőlük, és hozzátenni a nevelésükhöz.” Az alakulatnál úgy vélik, hogy a sikereket a jó közösségnek, valamint a nem hétköznapi edzőképzésünknek köszönhetik. „Sok klub harcol azért, hogy megfelelő szakembereket találjon. Évekkel ezelőtt azt határoztuk el, hogy azokat a fiatalokat, akik tudják, mi a célunk, mit szeretnénk megvalósítani, szeretnénk kiváló szakemberré nevelni. Az ifjabb edzők közül mindenki nálunk nőtt fel, itt kosárlabdázott. Nem volt mindegyikük tehetséges a pályán, de olyan személyisége van, olyan rálátása a játékra, amely alapján biztosak lehetünk benne, hogy jó mester válik belőle. Emiatt próbálunk minden lehetőséget megadni ezeknek az edzőknek a fejlődésre.” A MAFC − nem mellesleg − Magyarország harmadik legeredményesebb férfi kosárlabda egyesülete 7 bajnoki címével, 24 ezüstérmével, 10 bronzérmével és 5 kupagyőzelmével. A budapestiek legutóbb 1985-ben szereztek medált a felnőttélvonalban, de azóta megváltozott valami: a klub leginkább csak a másodosztályban szerepel. Dinnyés egyértelműen fogalmazta meg tervüket: vissza szeretnének kerülni az élvonalba. „Szeretnénk megtartani kiemelkedő kvalitású utánpótláskorú sportolóinkat. Ezért is lenne fontos a visszajutás: olyan jövőt kell mutatni nekik, ami abszolút követhető, nem sarkallja őket arra, hogy a külföldi karrier mellett döntsenek. A fővárosban jelenleg nincs élvonalbeli klub, ugyanakkor rengeteg budapesti játékos megy más bajnokságokba. Ideje lenne hozzájárulnunk ahhoz, hogy megforduljon ez a tendencia.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.