UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-10-26 18:47

Vízilabda: Szentes „nagyjai” között a 14 éves Mácsai Kata Gréta és a 15 esztendős Tóth Fruzsina

Az eddig a korosztályos leány vízilabda-bajnokságokban remeklő, 14 éves Mácsai Kata Gréta és 15 esztendős Tóth Fruzsina az új idényben már a szentesi felnőtt női csapatban is bizalmat kap. A két utánpótlás-válogatott leány, egyelőre úgy tűnik, él is lehetőséggel.

Hogy szeret nagy értékeket birtokolni a Szentesi Vízilabda Klub, az már a korábbi években is kiderült, hiszen a női utánpótláscsapatoknak rendre megvoltak azok a húzóemberei, akik éremesélyessé tették az egyesületet a korosztályos bajnokságokban. Ez ma sincs másként, viszont ezek a játékosok már a 2019/20-as idényre egészen megfiatalodó felnőtt női csapatban is kipróbálhatják magukat. Bár az OB I-es keret majdnem felét tizenévesek alkotják, közülük is kitűnik két egészen fiatal, 2004-es születésű reménység, a még 14 éves Mácsai Kata Gréta és a 15 esztendős Tóth Fruzsina. Mindketten, mondjuk úgy, elsőévesek az élvonalban. Persze, Szentesen nem megy ritkaságba (ám nem is gyakori), hogy már ilyen korú lányokra is számít a nagyok vezetősége, elég, ha csak Dömsödi Dalmára gondolunk, aki két éve hasonlóan került a felnőttek közé.

mácsai 1a
mácsai 1a
Hogy mégis mivel keltették fel Komlósi Péter vezetőedző figyelmét? Tóth Fruzsina nyilván azzal is, hogy az előző évadban fölényesen lett a gyermekbajnokság gólkirálya, a cím mellé pedig a legértékesebb játékos kitüntetést is kiérdemelte. Vagy ahogyan Mácsai Kata Gréta is alapembere volt az U15-ös leányválogatottnak, amely szerepelt a korosztály első Európa-bajnokságán, Oroszországban, és a hetedik helyen végzett. A két lány eddig a felnőttbajnokságban eltelt öt forduló mindegyikén lehetőséghez jutott, ám mindketten a legutóbbi meccsen villantak: az addig veretlen Ferencváros otthonában szereztek két-két gól. Bár a csapat ötgólos vereséget szenvedett, a két fiatal szereplése igazán biztató volt. Tóthnak ezek voltak az első találatai a felnőttek között, Mácsai már háromnál jár. „Nagyon örültem, hogy kétszer is betaláltam, bár elsősorban a csapat érdekeit kell nézni – mondja Kata Gréta. – Megtiszteltetés a felnőttegyüttes tagjának lenni. Amikor a szezon elején megtudtam, hogy számítanak rám, igazán boldog voltam, de tudtam, az nagy felelősséggel is jár. Szerencsére a társak rendkívül segítőkészek, mindenkihez nyugodtan fordulhatok. Hogy lehetőséget kaptam, abban úgy gondolom, nagy szerepet játszik, hogy balkezes vagyok és fogékony az új dolgokra. Minden edzésen és meccsen igyekszem kihozni magamból a legtöbbet. Már néhány forduló alatt is számos tapasztalatot szereztem, úgy érzem, a fejlődésem szempontjából a ideális helyen vagyok. Bízom benne, hogy a továbbiakban is számolnak velem, mind a felnőttcsapatban, mind a korosztályos válogatottban, hiszen azért dolgozom, hogy mindkettőben biztos helyem legyen.” A helytállás nem is olyan egyszerű, hiszen a leányoknak hétről hétre három fronton is bizonyítaniuk szükséges. Bár a felnőttek között még nevezzük őket kiegészítő embereknek, az ifjúsági és serdülőcsapatnak egyértelműen nehezen nélkülözhető tagjai. Egyikük sem tagadja, sokszor mentálisan és erőnlétben is megterhelő a triplázás, ám a nagyok között a megfelelési vágy, a fiatalabbak mezőnyében az éremesély hajtja őket. És nem utolsó sorban az, hogy mindketten tisztában vannak vele, számítanak rájuk a többiek.
tóth f szentesi vk
tóth f szentesi vk
„Az utánpótlásban mindig igyekszünk húzni a csapatot, a felnőttek között szerepelni pedig hatalmas lehetőség – véli Fruzsina. – Amikor megkaptam a hírt, hogy kerettag leszek, akkor még nem gondoltam, hogy ennyi játékperchez jutok. Talán a szorgalmam és a maximalizmusom vitt a felnőttcsapatig. Az FTC ellen sikerült megszereznem az első góljaimat az OB I-ben. Nem mondom, hogy teljesen elégedett voltam magammal, de azt igen, hogy igyekeztem mindent kiadni a meccsen. Mérkőzés után a fejlődésem érdekében egyből keresem a tanulságokat. A felnőttbajnokság gyorsabb, szélesebb taktikai repertoárt igényel. Támadó típusú játékos vagyok, de már néhány forduló alatt is látványos, mennyit léptem előre védekezésben. Bőven van mit fejlődni, és itt valóban lehet is.” A lányok abban egyetértenek, hogy a kerettagságuk egyben visszaigazolás is: megéri a lemondásokkal járó munkát befektetniük. Bár megemlítik, hogy akik arra teszik fel az életüket, azoknak ez természetes. Mint ahogy Kata Gréta, úgy Fruzsina is tovább tervez a korosztályos válogatottal. A céljuk: jövőre részt venni az U16-os világbajnokságon, és jobb helyezést elérni, mint az Eb-n – nem titkolják, maradt bennük bőven hiányérzet a hetedik hely után. Hogy erre jó esélyük van, továbbá a klubjuk is minden feltételt próbál biztosítani a fiatalok fejlődéséhez, azt Törőcsik Attila, a szentesiek ifjúsági és serdülő leánycsapatának vezető-, a felnőtt női együttes másodedzője is megerősíti. „Ha egyet kellene kiemeljek, azt mondanám, mindketten a szorgalmukkal szolgáltak rá arra, hogy felnőttcsapatban játsszanak. A folyamatos edzésre járásuk, odafigyelésük példaértékű. Úgy láttuk, mentálisan és fizikálisan is olyan állapotban vannak, hogy az OB I-ben is be lehet őket vetni. Ha nem is túl sokat, de játszathatók, mellette nagy mértékben terhelhetők. Könnyen és gyorsan tanulnak. Kata Gréta balkezes. Ez egyben egy kiszolgáló szerepkört is jelent, és az azzal járó taktikai elemeket elképesztő gyorsasággal sajátítja el. Ugyanez a sebesség jellemző rá a helyzetfelismerésben is. Fruzsi a vérbeli, kapura törő játékosok közé tartozik. Ő leginkább a váratlan húzásaival, extra megoldásaival tűnik ki. Természetesen a klub hosszútávra tervez a lányokkal, bár Szentes abban hátrányt szenved, hogy nincs egyeteme, így középiskola után fontos döntéshez érkeznek a játékosok. Akkor derül ki, a továbbtanulás mennyire összehangolható a vízilabdával, de bízunk benne, találunk rá megoldást, hogy többen is, köztük ők is maradjanak.” További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.