Labdarúgás: „együtt kell kimásznunk a gödörből” – nehéz, de nem ismeretlen helyzetben a magyar U17-es vb-csapat

Nemcsak szegény Zuigeber Ákos lába, hanem a mieink lelke is reccsent az ausztrálok elleni U17-es világbajnoki mérkőzésen; a mentális gödörben fekvő magyar együttes azonban nyavalygás helyett inkább a kiutat keresi, éppen azt, amelyet a belgákkal szemben vívott sorsdöntő Eb-csata előtt már egyszer megtalált.

Félig a markában érezhette a szinte biztosan továbbjutást érő három pontot az ausztrálok elleni mérkőzésen a magyar U17-es vb-csapat, ám a szívós ellenfél a második félidőben néhány perc leforgása alatt ledolgozta kétgólos hátrányát, és a lefújást követően még a mieink örülhettek az iksznek. A gyepen elterülő, végtelenül csalódott, feldúlt játékosok arcán mondjuk érthető módon az öröm legapróbb atomjait sem lehetett észrevenni: Buna Gábor, a Budapest Honvéd jobbhátvédje szerint a válságból egyetlen kiút van, ha a játékosok egymást segítik fel a padlóról. Ahogy fogalmaz, ehhez az írországi Európa-bajnokság emlékeiből lehet, s kell is meríteni.

„Nehéz ezek után mit mondani. Borzasztóan csalódott vagyok, mert ismét a kezünkben volt egy mérkőzés, és kiengedtük. Nincs más lehetőségünk, mint magunkba nézni, felsegíteni egymást a padlóról, és minden áron megnyerni az ecuadoriak elleni utolsó meccset. Sajnos nem sikerült túl jól a világbajnoki bemutatkozásom, a tizenegyesnél valóban a kezemen pattant meg a labda, a bíró befújta, ez van. Nem éreztem, hogy szándékos kezezés lett volna, igyekeztem annyira a testem mellett tartani a kezem, amennyire csak tudtam. Bosszantó, ami történt, de nem nyavalyoghatunk: menni kell tovább! Voltunk már ilyen nehéz helyzetben, legutóbb az Európa-bajnokságon az utolsó összecsapásunk előtt is kilátástalannak tűnt a szituációnk, abba a felfokozott állapotba kell kerülnünk, mint akkor a belgák ellen. Ez a csapat igazán jó közösséget alkot, bízom benne, hogy feltüzeljük egymást az újabb sorsdöntő csatára.” Nincs más választása a magyar együttesnek, mint nyerni a dél-amerikaiak ellen, elvégre csak a győzelem érne továbbjutást a mieinknek. Kata Mihály, az MTK Budapest középpályása úgy látja, még mindig nem támadnak elég bátran, vagyis az önbizalmuk sincs a topon. „Nem vagyunk hozzászokva ehhez a szinthez, ettől függetlenül csak magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült megtartanunk a kétgólos vezetést. Fogalmam sincs, miért nem tudjuk lefújásig kontroll alatt tartani a történéseket. A második félidőben megint nem azt csináltuk, amit kértek tőlünk, túlságosan visszahúzódtunk, a kinyíló területeket pedig nem használtuk ki eléggé, nagyon kevés helyzetet alakítottunk ki, ami dühítő, mert nem ezt beszéltük meg a szünetben. Valahogy úgy érzem, önbizalmunk sem az igazi, végre tényleg el kellene hinnünk, hogy képesek vagyunk mérkőzést nyerni egy ilyen tornán. Még nincs minden veszve, nagyon remélem, harmadik nekifutásra megcsináljuk, amiért jöttünk: csak a győzelemmel lennénk elégedettek.”

Klubtársa, Zuigeber Ákos azonban már nem vehet részt a további küzdelmekben: mint kiderült, az ausztrálok elleni mérkőzés 29. percében lecserélt – addig egy-egy gólt és gólpasszt jegyző – csatár lábközépcsonttörést szenvedett, így egyik legjobbunk számára véget ért a brazíliai kaland. Preisinger Sándor szövetségi edző szerint már a játékos lejövetelekor lehetett sejteni, hogy komoly a probléma: a támadó elmondása szerint ugyanis reccsenés kísérte a balszerencsés mozdulatot. Zuigebernek előreláthatóan hat hétig lesz gipszben a lába. A még épségben lévő srácoknak viszont nincs más választásuk, mint kicsikarni valahogy a három pontot a dél-amerikai riválissal szemben, a győzelmi kényszer ennek ellenére sem jelent extra nyomást a mieinknek. „Eddig is komoly volt a tét, nem gondolom, hogy ez pluszban görcsösséget okozna a fiúkban. Amúgy sem a nyomás jelent problémát, hanem az, hogy ezen a szinten most játszanak először életükben, eddig nem volt lehetőségük megtapasztalni, milyen dinamikusak a nigériaiak, vagy hogy mennyire erősek fizikálisan az ausztrálok. Ecuador ellen sem lesz könnyebb feladatunk, de nincs más lehetőségünk: immár nyernünk kell. Az alaptaktikánk jól működik, ha a szervezett védekezésünket nemcsak 70-80 percig tudnánk tartani, akkor most jobban állnánk, de mindannyian elszántan üldözzük azt a fránya győzelmet, ami a továbbjutást jelentené. Sajnos eddig az egyéni hibáink beárnyékolják a szereplésünket, hiszen hiába jutottunk ki a világbajnokságra – ami már önmagában óriási tett –, az emberekben az ragad meg, hogy két mérkőzésen is kiadtuk a kezünkből a győzelmet. Nagyon szeretnénk tanulni a hibáinkból, még egy utolsó meccsünk van arra, hogy ezt bizonyítsuk, ami remélhetőleg csak a csoportban lesz a végső. Nem a tisztes helytállás motivál minket, annál többre vágyunk.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.