Torna: a férfiak szakmai igazgatója szerint jó irányba tart az utánpótlás
Folytatva a tavalyi kezdeményezést, a felnőtt tornászok mellett a fiú utánpótlás legjobbjai is részt vettek a mesterfokú bajnokságon, amelyet a győri Olimpiai Sportparkban rendeztek meg. A háromnapos viadalon a fiú gyermek kezdők, a gyermek haladó-serdülő kezdő, valamint a serdülő haladó-kadétek is részt vettek.
Puskás Jenő, a férfi tornászok szakmai igazgatója a helyszínen tekintette meg a fiatalokat. Elmondása szerint hasznos és jó kezdeményezés, hogy az utánpótláskorúak is részt vehetnek egy ilyen nívós viadalon. Hangsúlyozta, mind a szülők, mind a gyermekek számára komoly motivációt jelentett, hogy olimpikonokkal és világversenyeken szereplő tornászokkal együtt léptek a szerekhez az fiatalok.
„A korosztályok krémje volt Győrben. Nagyon jó rendezés mellett, igazi élmény volt a fiatalok számára, hogy egy ilyen viadalon részt vehettek. Csakúgy, mint tavaly, a megmérettetés színvonalára nem lehetett panasz. Látszik, hogy a fiatalok száma, valamint a bemutatott gyakorlatok minősége is egyre jobb, úgy gondolom, kiváló kezdeményezés volt a Magyar Torna Szövetség részéről” - mondta Puskás Jenő szakmai igazgató.
További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.