UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2019-11-04 20:47

Atlétika: a távolugró Endrész Klaudia túl a nehezén és újra ezerrel készül

Tavaly az ifjúsági Eb-n ötödik, a junior-világbajnokságon hetedik lett, majd az ifjúsági olimpián – nem kis meglepetésre – ezüstérmet szerzett. A nagyszerű eredmények jutalmaként 2018-ban az év ifjúsági női atlétájának választották, s bár idén az U20-as korosztályba lépett, joggal reménykedhetett a hasonló folytatásban. Egy csúnya sérülés azonban alaposan keresztülhúzta a 18 éves távolugrólány, Endrész Klaudia számításait, aki év végére azért visszatért régi önmagához.

A székesfehérvári ARAK Akadémia színeiben versenyző, de Dunaújvárosban élő 18 éves távolugrólány, Endrész Klaudia tavalyi éve minden várakozást felül múlt. A junior-világbajnokságon és az ifjúsági Európa-bajnokságon egyaránt döntőbe jutott, előbbin hetedik, utóbbin ötödik helyen végzett, ám legnagyobb sikerét az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpián érte el, ahol egyetlen centivel lemaradva az aranyról, ezüstérmet szerzett. Kimagasló eredményei után 2018-ban megkapta az év ifjúsági női atlétájának járó díjat, ami hatalmas motivációt jelentett neki a folytatásra. A 2019-es év fő versenye, a svédországi U20-as Európa-bajnokság lett volna számára, ám korántsem alakult minden a terv szerint.

end1
end1
„Nagyjából fél évet kellett kihagynom. Egyik edzőtáborban kezdtem érezni, hogy fáj a bokám. Elmentünk kórházba, megnézettük, jártam kezelésekre, pihentettem, de nagyon lassan akart javulni. Igazából pontosan most sem tudni az okát, a legtöbben arra gyanakodnak, hogy a növekedő bölcsességfogammal áll párhuzamban. Én ennek ellenére szerettem volna ott lenni a júliusi Európa-bajnokságon, végig akartam csinálni, hiszen nem vagyok feladós típus. Mindezt úgy, hogy néhány versenyt kihagytam, és az edzések sem úgy mentek, ahogyan szerettem volna. Én azt mondtam, hogy meggyógyultam az Eb-re, de egyáltalán nem voltam százszázalékos. Ez meg is látszott. Mentálisan is mutatkoztak hiányosságaim, nem tudtam kikapcsolni, sok minden zavart. A deszkától is elmaradtam.” Azért Klaudia még így is bekerült a döntőbe, ahol aztán a tizedik helyen végzett. A körülményekhez képest elfogadható eredménye után aztán ugyanolyan elánnal vetette bele magát az edzésekbe, mint korábban. Nehezen belenyugvó személyiség, és ha a kontinensversenyen nem is sikerült maradandót alkotnia, érezte, a jó formát az év hátralévő részében is el lehet érnie. Igaza lett. „Edzőmmel, Házi Évával beszélgettünk és mindketten azt mondtuk, akkor is ki kell jönnie a munkának, hisz bennem van a jó eredmény. Én is úgy gondoltam és éreztem, hogy nem annyit tudok idén, mint az Eb-n mutattam. És szerencsére sikerült. Két verseny is volt, ahol egyéni csúcsot ugrottam, másodjára szeptemberben, a székesfehérvári országos csapatdöntőn, ott 636 centimétert értem el. Ezt vártuk. Ez visszaadta a hitem és azt kell mondjam, boldog vagyok. Ezerrel készülök a jövő évi junior-világbajnokságra.” A 2020-as világversenyre 615 centiméter a szint, ennek megugrására jó eséllyel pályázik a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnázium végzős, angolul és spanyolul is jól beszélő nyelvi tagozatos tanulója. Arra viszont tudja, jó lesz felkészülnie, hogy a közelgő érettségire tanulás minden eddiginél jobban megnehezíti majd sportolói létét. A különórákért és a jobb edzéskörülményekért Székesfehérvárra kell utaznia hetente egyszer vagy kétszer, és ez elrabolja szinte minden szabadidejét. Ő azonban eltervezte, ha idén nem is jött össze, jövőre újabb érmet szállítana a világversenyről. Ám a sikeres felkészüléshez előbb új társat is kell találnia. „Van egy plüssmacim. Nagyon sokáig hordtam magammal minden versenyre. Ott volt Buenos Aires-ben is. Aztán, ahogy hazahoztam az ezüstérmet, őt is kitettem mellé a polcra. Azt hiszem, megtette a magáét, elérte, amit lehetett. A junior-vb-nek már új kabalával vágok neki, de egyelőre még várom a jelentkezőket.” További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.