A sakk hullámvasútján, avagy léhából lett céltudatos a 14 éves Borhy Marcell

Még csak 14 éves, de már rengeteg tapasztalatot gyűjtött a magyar sakk egyik legnagyobb reménysége, Borhy Marcell, aki meglepő őszinteséggel vallott a sikerekkel teli kezdetekről, a felelőtlenségből adódó hullámvölgyekről és a helyes út megtalálásának körülményeiről.

Ahogy mondja, nem ő volt az első, aki kizárólag képességfejlesztő céllal kezdett el sakkozni négyéves korában, és az utolsó sem, aki rögtön megszerette a sportágat. Miután igencsak izgága kisgyereknek mutatkozott, szülei úgy gondolták, olyan elfoglaltságot keresnek Borhy Marcell számára, ami leköti figyelmét, és precizitásra neveli  a fiút. A szombathelyi Haladás VSE 14 éves sakkozója édesapja egyik ismerősénél kezdte el tanulni a sportág alapjait, ráadásul hamar kivételes érzékről tett tanulságot. Az első versenyét játszi könnyedséggel nyerte, majd nyolcévesen már korosztálya országos bajnokának mondhatta magát – csakugyan első nekifutásra.

„Meseszerűen kezdődött, minden gördülékenyen ment – meséli Marcell. – Az, hogy az elején sorra nyertem a versenyeket, nagyon inspiráló volt a folytatásra nézve. Aztán 10-12 éves koromban  meglepődve tapasztaltam, hogy a szorgalmas játékosok kezdenek utolérni. Akik nagyon akartak, azoknak sikerült felzárkózniuk, én meg nem vettem elég komolyan. Nemhogy a lépéselőnyt volt nehéz megőriznem, hanem már tartanom velük a lépést. Ami addig ment, már nem működött. Azt hittem, bármeddig eltarthat, hogy hetente eljárok négyszer két óra edzésre meg egy-két versenyre hétvégenként, és nyerek. Rá kellett jönnöm, hogy annyi munka, amennyit én belefektettem, ebben a sportágban kevés. Edzettem én, de otthon nem tettem hozzá semmit. Csak tengtem-lengtem.” A fiatal sakkozó, miután erre rádöbbent, más mentalitással folytatta a sakkot, de úgy tartja, igazán csak tavaly jött rá, hogy mennyire szükségszerű változtatnia hozzáállásán. Ehhez az is kellett, hogy azok az ellenfelek, akiket azelőtt könnyedén legyőzött, már nem számítottak egyszerű prédának, sőt olykor a döntetlent is kiharcolták ellene. „Nem kicsi elmaradásaim voltak. Leszögeztem, ez így nem mehet tovább. Nekem is elő kell vennem otthon a könyveket, és gyakorolnom kell. A sakkban a megnyitások például nagyon magolósok. Rájuk kell szentelni az időt. Így is tettem, és úgy érzem rövid idő alatt rengeteg dolgot tanultam. Ennek az évnek már jó formában és bizakodva vágtam neki.” Az év pedig bravúrosan kezdődött. A legnagyobb hazai felnőtt sakkversenynek számító márciusi Tavaszi Fesztiválon gyerekként indult el 112. kiemeltként, majd az első fordulókban le is tette névjegyét a nemzetközi mezőny asztalára. Öt forduló után úgy állt az élen 4 győzelemmel és egy döntetlennel, hogy a skalpjai között szerepelt például a szerb válogatott második táblás játékosa is. „A végére visszacsúsztam, de ez a kezdés hatalmas lökést adott számomra. Aki ott volt, alig akarta elhinni, amit lát. Nekem is nehezen sikerült. Azóta is ebből a részsikerből építkezem. Aztán a balatonlellei ifi országos bajnokságot még azzal a lendülettel megnyertem a korcsoportomban. Ekkor gondoltam azt, hogy bármire képes vagyok. Jöhetnek a világversenyek. Hát jöttek is.” A szlovákiai korosztályos Európa-bajnokságot a magyar reménység az U14-es korosztály 2. kiemeltjeként kezdte, végül a 16. helyen végzett. Az indiai világbajnokságon pedig ugyanebben a korcsoportban az 55. lett.

„Az Eb eredménye még nem hökkentett meg, úgy voltam vele, csak pillanatnyi rossz forma. A totális letaglózás a világbajnokságon jött. Az 55. hely, amellett, hogy rengeteg Élő-pontot veszítettem, életem egyik legnagyobb kudarca. Máig nincs magyarázatom a holtpont okára. Többen bűnbakokat kerestek, én ezt nem tenném. Nem tudom és nem is akarom ráfogni valamire vagy valakire, egyszerűen szét voltam esve. Hihetetlenül nehezen tudtam kilábalni ebből a gödörből is. Október végén a törökországi U16-os sakkolimpián szerepeltem, ahol végül 19. helyen végzett a csapatunk. Az első három fordulóban még magam alatt voltam, aztán hirtelen sikerült összekapnom magam, és attól kezdve újra formába lendültem. Nem tudom, mi kellett, hogy átessek a nehézségeken, de úgy érzem, sikerült.” Marcell 8 éves kora óta dolgozik edzőjével, Kiss Attilával, a szövetség által mellé rendelt Ruck Róberttel pedig mostanában kezdte el a közös munkát. Immáron nem napi két órákat foglalkozik a sakkal, hanem négyet-ötöt. Gyakorlatilag az egész nyarat végigsakkozta, ez pedig véleménye szerint, meg is látszik tudásán. Ha mondania kell egy dolgot, amiben idén a legnagyobbat fejlődött, az az ideális lépéslehetőség felismerése. 2019-ben már nem indul nagy versenyen, de jövőre újra a rá jellemző elánnal veti bele magát a nemzetközi viadalokba. Túlságosan előre nem tervez, de mint minden sportolónak, az álma neki is az olimpia. Bár a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium sporttagozatos diákja fontosnak tartja a tanulást – kedvenc tantárgya a történelem – első helyre a sakkot helyezi életében. Na, meg az egészséget. „Töriből elég elvont témák érdekelnek, de ebbe nem is folynék bele. Valóban igyekszem odafigyelni a testi, lelki egészségemre is. Ez ügyben is olvasok könyveket, és próbálok a megfelelő módon élni. A sakkban számos célt tűzhet ki maga elé az ember, én is ezt tettem, a legjobbak közé akarok tartozni, és azért is kívánok minél magasabb szintre jutni, mert szeretem a sportágam, és imádok utazni. Már eddig is számos élményt hoztam haza a világversenyekről. Persze, itt meg kell említsem, mennyire hálás vagyok a családomnak azért, hogy képesek komoly összegeket áldozni a versenyeztetésemre.” Marcell megjegyezte, ha Budapest elnyeri a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát, az elképesztő motivációt jelenthet számára, hiszen akkor arra is lesz esélye, hogy hazai közönség előtt valósítsa meg legnagyobb álmát. Persze azt is tudja, a kiemelkedően sikeres pályafutáshoz a szerencse is elengedhetetlen. Azzal viszont nem áll hadilábon. „Tizenkét évesen egy vesztes parti után az országos bajnokságról sétáltam hazafelé az utolsó forduló előtt. Minden másnap dőlt el, mert hárman is felzárkóztak mellém. Épp a holnapon gondolkodtam, amikor hirtelen letojta a fejemet egy madár. Csodálkoztam, bosszankodtam, de azt is kiderítettem, hogy szerencsét jelent. Olyannyira azt jelentette, hogy még aznap elmentem focizni, és a harmadik labdaérintésem után meghúzódtam, ki kellett álljak. Ekkor kicsit megingott a bizalmam a babonában, de másnap az utolsó fordulóban nyertem. Szóval mégis igaz.” További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.