UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-11-23 17:09

Kosárlabda: Boros Júlia (17) álma, hogy a felnőttválogatottban szerepeljen

Az NKE-FCSM Csata felnőtt női első osztályban szereplő csapatának kosárlabdázójával, a 17 éves Boros Júliával beszélgettünk. Szó esett arról, miért nem volt kérdés, hogy ezt a sportágat választja, emellett megvitattuk, melyek a legfőbb erényei játékosként, és kitért a céljaira is. Azt is elmondta, miért lehet hatványozottabban gyorsabban fejlődni az élvonalban, mint az utánpótlás-bajnokságokban.

Már 16 esztendősen bizonyíthatott a női kosárlabdázók felnőttélvonalában a még mindig csak 17 éves Boros Júlia. Az NKE-FCSM Csata játékosa az új évadban egyszerre három kiírásban is bizonyít: a junior- mellett NB I/A és B csoportos bajnokságban is szerepel, ráadásul igazán nem rosszul. A fiatalok között ez idáig két mérkőzésen lépett pályára, azokon viszont maradandót alkotott, a pontátlaga 26.5. Ami a felnőtt másodvonalat illeti: jelen pillanatban a liga hatodik leghatékonyabb játékosa (22.83-as a VAL-értéke), mindamellett az első osztályban is rendre értékes perceket harcol ki a vezetőedzőtől, Tursics Krisztiántól.

Boros Júlia a szarajevói U18-as Európa-bajnokságon 2019-ben Forrás: FIBA
Boros Júlia a szarajevói U18-as Európa-bajnokságon 2019-ben Forrás: FIBA
„Az élvonalban először a legutóbbi szezon végén, a Pécs ellen kaptam lehetőséget. A bajnokság színvonala összehasonlíthatatlan az utánpótlás-korosztályokéval. Fizikailag és taktikailag egyaránt ég és föld a különbség, sokkal gyorsabb a játék, ekképpen jóval nagyobb koncentrációt igényel. Az előző szezon második felétől készülök folyamatosan a nagyokkal, emiatt rengeteget fejlődtem. Persze, jóval nagyobb rutint lehet szerezni a meccseken, éppen ezért próbálok mindent kiadni magamból, amikor pályára léphetek” – mondja. Júlia igazi kosarascsalád sarja; édesanyja, apukája és a nővére is a labdát pattogtatta (nővére, Dorka jelenleg is aktív játékos), így hát nem sok kérdés volt afelől, hogy ő is a teremben köt ki. Az magától értetődött: „A tesóm is Csatában játszott, kisgyermekként szinte az összes mérkőzésén ott voltam. Első osztályosként jött oda hozzám a mester, Tursicsné Iván Krisztina, hogy mi lenne, ha én is kipróbálnám. Nem volt kötelező kosaraznom, de olyannyira magával ragadott a közeg, hogy hamar rájöttem, nem tudok enélkül élni. Fontos, hogy ebben a játékban nem csak magamra számíthatok. Emellett rendkívül izgalmas, pörgős, változatos és rengeteg a taktikai elem. Minden mérkőzésen kell valami újat mutatni, hiszen az összes rivális ellen máshogy kell pályára lépni. Ezek összessége miatt jelenthetem ki, hogy a sportág szerelmesévé váltam.” Először három évvel ezelőtt, Szlovéniában játszott az utánpótlás-válogatott tagjaként. Első nagy sikere az volt a nemzeti együttessel, amikor 2017-ben a franciaországi U16-os Európa-bajnokságon ezüstmedált szerzett (ugyanebben az esztendőben a győri EYOF-on is másodikok lettek a lányok). Nem ez az egyetlen kontinensbajnoki érme: az idei, szarajevói U18-as tornán is a dobogó második fokáig jutott Völgyi Péter alakulata. Boros a Csatával sem fogta vissza magát: pályafutása alatt hét utánpótlás-bajnoki aranyérmet tudhat magáénak. „Teljesen eltér a feladatköröm a klubban és válogatottban, más az, amit kérnek tőlem. A nemzeti csapatban más játékosokkal kell összehangolódni, és minél hamarabb. Szerencsére, könnyen váltok.” A játékos úgy véli, erőnlétben és rutinban kell még sokat fejlődnie: „Sok edző azt mondja, hogy mindig a védekezés az első, éppen ezért próbálok mindig maximumot nyújtani a játék ezen szegmensében. Persze, a támadások is nagyon fontosak, így a dobáshatékonyságommal is sokat kell foglalkozni. Fejben erősnek tartom magam, de sokat kell még tanulnom, hogy az élvonal meghatározó kosarasává váljak.” A Csata célja az új évadban az, hogy a legjobb öt között zárja a bajnokságot, és így elindulhasson jövőre az Európa-kupában. Boros nem titkolja, a junior országos döntőt mindenképpen meg szeretnék nyerni, emellett az U18-as válogatottal kvalifikálnák magukat a 2021-es, U19-es világbajnokságra. Később azt sem zárja ki, hogy néhány évet külföldön játsszon, de a nagy álma az, hogy a felnőttválogatottban is a lehető legtöbbször jusson szóhoz. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.