UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-12-05 20:02

Vízilabda: több lábon álló Szentes a leány serdülőbajnokság élén

Kilenc meccsből kilenc győzelem. Ez a Szentes leány serdülő vízilabdacsapatának mérlege a korosztályos bajnokságban. A listavezető csongrádiak az előző években is a pontvadászat éllovasai közé tartoztak, Törőcsik Attila vezetőedző szerint azonban erre az idényre valami szembetűnően megváltozott korábbiakhoz képest.

Kilenc forduló után hibátlanul vezeti a leány serdülő vízilabda-bajnokság alapszakaszát a Yordo Szentes csapata. Azt már a pontvadászat előtt is sejteni lehetett, hogy a Csongrád megyei lányok bizony újra a dobogóért ugranak vízbe az őszi szezon kezdetén, hiszen a csapat egy része az előző idényben a gyermekbajnokságban bronz-, másik része a serdülőben ezüstérmet szerzett – akad, aki mindkettőt. Törőcsik Attila tanítványai eddig kilencből kilenc meccset nyertek úgy, hogy góljaik száma az összes találkozón kétjegyű lett. „Igazából mi csak tesszük a dolgunkat – mondja a szakember. – A mérkőzések hétről hétre jönnek, mi pedig mindegyiken nyerni akarunk. Ez eddig sikerült, és ennek nagyon örülünk. Mivel utánpótláscsapat vagyunk, elsődlegesen nem a bajnoki cím hajszolása a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy olyan vízilabdázókat képezzünk, akik később is megállják a helyüket. Persze, a sikerszéria jót tesz a csapatnak, önbizalmat ad a lányoknak, és mindig jó, ha az eredmény igazolja a befektetett munkát, de messze még a bajnokság vége.” Az eleje mindenesetre gyorsan elszaladt, és a vezetőedző szerint a remek teljesítmény hátterében az előző évekhez képest szembetűnő előrelépés is áll. „Az, hogy már több lábon állunk. Nem egy-egy játékos viszi hátán a csapatot, hanem többen is nyerő emberré fejlődtek. Több játékos önbizalma van meg ahhoz, hogy meccset döntsön el, és szinte ez az egyik legfontosabb. Merniük kell játszani, nem szabad megijedniük a lehetőségtől, az adott szituációból ki kell hozniuk a legtöbbet. Ebben javultunk sokat.”

Tóth Fruzsina (fehérben) a szentesiek egyik nagy ígérete Forrás: Szentesi VK
Tóth Fruzsina (fehérben) a szentesiek egyik nagy ígérete Forrás: Szentesi VK
Az, hogy a gárda több lábon áll, megmutatkozik védekezésben is, hiszen megvannak azok a formációi, amelyekkel saját kapuja előtt hatékony marad, az erre a biztonságra épített támadásban pedig számos gólveszélyes játékos tör az ellenfél kapujára. A bajnokság eddigi legnagyobb rangadóját még októberben rendezték a Hajós Alfréd Sportuszodában. Az előző idényben minden leány korosztályban aranyérmes UVSE fogadta a szentesieket, ám a vendégek alaposan meglepték a címvédőt, a félidőben 6–1-re elhúztak. A harmadik negyedben megrázta magát az UVSE és egy gólra felzárkózott, de a végén 10–8-ra nyert Törőcsik Attila csapata. „Heroikus mérkőzés volt. Minden edző álma egy ilyen kezdés, aztán a meccs második felében feljött az ellenfél, de nem estünk össze. Meg tudtunk újulni. Nagyon örvendetesnek tartom, hogy az összecsapás hajrájában is volt még egy-két új dolog a tarsolyunkban. Nagyszerű dolog, hogy idegenben legyőztük az UVSE-t, ellenük sosem könnyű.” Azon a mérkőzésen Dömsödi Dalma négy, Tóth Fruzsina három gólt szerzett, ők a bajnokság legeredményesebb szentesi leányai. Dalma kerek ötven találatával vezeti a góllövőlistát, de Fruzsina is 32-nél jár, így ők ketten a csapat 160 dobott góljának több mint felét hozták össze. Természetesen ehhez az is kell, hogy a kiszolgálásban és a biztos védekezésben rendre jeleskedjenek a csapattársak. Ebben az évben már csak egy meccs vár a Mácsai Kata Grétáékra a serdülők között, jövő héten vasárnap fogadják a sereghajtó III. kerületi TVE-t, így ha érvényesül a papírforma, akkor 10 meccs után 30 pont kerül a szentesi karácsonyfa alá. „Természetesen hibátlan mérleggel szeretnénk bajnoki szünetre vonulni. A lányok teljesítménye nem csak az enyém, hanem elődeim munkáját is dicséri. Azt hiszem, a jó szereplésünk a folyamatosságnak köszönhető. Szakmai vezetőnk, Komlósi Péter irányvonala mentén haladunk, tehát egységes koncepció alapján dolgozunk, ami igazi előnyt jelent, hiszen sok az átmenet a korosztályok között” – zárja Törőcsik Attila. A YORDO Szentes serdülő leánycsapatának teljes névsora és bajnoki eredményei ITT érhetők el. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.