UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-12-09 08:50

Labdarúgás: ma már nem lehet előre leírni a magyar korosztályos válogatottakat – véli az U17-esek edzője

A múlt héten Nyonban három korosztályban is elkészítették a soron következő Európa-bajnokságok sorsolásait. A 2003-as születésűekből álló, Németh Antal vezette U17-es válogatott hazai pályán harcolhatja ki a jövő nyári, észtországi tornán való szereplés jogát.

Az ősztől U17-esnek számító, 2003-as korosztály – ebben az idényben hivatalosan már ez az U17-es csapat, nem pedig az, amely a brazíliai vb-n szerepelt – októberben játszotta első tétmérkőzéseit, a fehéroroszországi Eb-selejtezőtornán kapott gól nélkül, veretlenül végzett az első helyen, és jutott tovább a selejtező tavaszi elitkörébe. Hogy aztán a szerbek és a fehéroroszok elleni 0–0-s döntetlenből, illetve a lettek 3–0-s legyőzéséből milyen következtetéseket lehet levonni a folytatásra nézve, arról Németh Antal szövetségi edzőt faggattuk.

Nehéz akadályokon kell átugrania a magyar U17-es nemzeti csapatnak az elitkörben Fotó: mlsz.hu
Nehéz akadályokon kell átugrania a magyar U17-es nemzeti csapatnak az elitkörben Fotó: mlsz.hu
„Ahogy az előző korosztályokban, úgy ebben is megvannak azok a játékosok, akik ígéretes pályafutás előtt állnak, de a nagy kérdés az lesz, hogy a felnőtté válás küszöbén hogyan veszik majd a következő akadályokat – fogalmazott a szakember. –  Európában a legjobb nyolc ország csapataival korosztálytól függetlenül nehezen vesszük el a versenyt, viszont a többiekkel szemben már ki-ki meccseket tudunk vívni. Ebbe a sorba tartozik például Norvégia, Svájc vagy Szerbia is. Ellenük többször is nyertünk már az utóbbi években különböző csapatokkal, egyenlő ellenfelek vagyunk a pályán. Erre példa az őszi selejtezőkből a szerbek elleni meccsünk, melyen a 0–0 ellenére kimondottan jó mérkőzést vívtunk, jól játszott a csapat, de említhetem a legutóbbi, szlovákok elleni felkészülési meccset is, melyet 5–0-ra megnyertünk. Volt olyan időszak az utánpótlás-válogatottaknál, amikor a legtöbb ellenféllel szemben posztonkénti összevetésben rendre alulmaradtak volna a játékosaink. Mára sokkal kiegyenlítettebb az összkép, nem lehet előre leírni a csapatainkat.” Nagy kérdés, hogy mindez mit érhet a márciusi elitkörben, melyben Franciaországgal, Norvégiával és Svédországgal is meg kell mérkőznie válogatottunknak a nyári Eb-részvételért – a hét eleji, nyoni sorsoláson ugyanis „ezt dobta a gép”. Előnyt jelenthet, hogy a selejtezőtornát Magyarországon rendezik, az viszont hátrány, hogy biztosan csak a csoportok első helyezettjei jutnak ki az észtországi tornára. Igaz, a nyolc csoport hét „legjobb” második helyezettje is továbbjut, de a francia, norvég, svéd trióból kettőt akkor is meg kell előzni. „A franciák minden korosztályban kiemelkednek, ahogy ebből a csoportból is. A svédek hullámzóak, nem minden korcsoportjuk egyforma erős, idén például a Bene Ferenc vezette, 2001-es csapatunk két meccsen is győzött ellenük, 2–1-re és 6–0-ra. A norvégok hasonló szinten állnak minden korosztályban, nagy súlyt helyeznek az utánpótlásra, nehéz legyőzni őket, de például a legutóbbi két alkalommal, amikor az U17-es válogatottunk kijutott az Európa-bajnokságra, a selejtezőben mindkétszer megvertük őket 1–0-ra Szoboszlai Dominik és Zuigeber Ákos egy-egy góljával. Most is ez a célunk, és még azt sem tartom kizártnak, hogy esetleg a franciákat is meg tudjuk szorítani.” Persze az Eb-kvalifikációhoz elengedhetetlenül szükség lenne olyan egyéni villanásokra, amilyeneket az említett Szoboszlai, Zuigeber duótól láthattunk korábban. A 2003-as korosztályból a kapus Senkó Zsombor a Juventus játékosa, a védelemből Puskás Zsombor a dán Midtjylland, Csinger Márk az olasz SPAL utánpótlásában pallérozódik, a csatár Bakos Zsombor a szintén olasz Bolognában, míg a középpályás Sztojka Dominik a közösségi oldalára feltöltött képek tanúsága alapján az angol Wolverhamptonba tart. Kérdés, mit várhatunk tőlük, kiből lehet húzóember? „Vannak olyan egyéniségeink, akik kulcsszerephez juthatnak, de a csapategységben van az erőnk – válaszolt Németh Antal. –  Jó volt látni, ahogy az őszi selejtezőtornán egymásért küzdöttek a fiúk. Persze annak is örülök, hogy vannak olyan támadók a csapatban, akikre lehet számítani a góllövés terén, ez más korosztályokban az utóbbi időben problémát jelentett. Ide tartozik a Bolognában jól teljesítő Bakos, a Honvédból Németh Dániel vagy Szendrei Ákos, aki a Magyar Kupában már a Paks első csapatában is bemutatkozott és az előző idényben játszott az NB III-ban is. Úgy gondolom, az NB III ennek a korosztálynak megfelelő első lépcsőfok lehet arra, hogy a játékosok felnőttek között tapasztalatot szerezhessenek, fejlődhessenek.”     A szövetségi edzőt arról is megkérdeztük, mi a véleménye a Nemzetek Ligája mintájára átalakított U19-es Eb-selejtezősorozatról, amelyen már a 2022-es Eb-re lehet majd kvalifikálni. Azt a sorozatot ősszel kezdheti meg a 2003-as korosztály, a B-ligában a rendező Ciprus mellett Románia és Izland vár a magyar csapatra novemberben. „Úgy érzem, az új rendszerben jóval nehezebb lesz eljutni az Eb-re, hiszen négy tornán keresztül vezet majd az út, és a B-ligában már az első csoport is nehezebbnek ígérkezik az eddigiekhez képest. Egyelőre azonban csak a következő feladatra, a tavaszi, U17-es elitkörre szeretnék koncentrálni.”      

A 2020-AS U17-ES ÉS U19-ES SELEJTEZŐK 2020-as U17-es Eb-elitkör, rendező: Magyarország (2020. március 25–31.): Franciaország, Svédország, Norvégia, Magyarország 2021-es U17-es Eb-selejtező, rendező: Luxemburg (2020., november 11–17.): Magyarország, Svájc, Fehéroroszország, Luxemburg 2021-es U19-es Eb-selejtező, rendező: Norvégia (2020. október 7–13.): Norvégia, Magyarország, Izland, Andorra 2022-es U19-es Eb-selejtező, B-liga, rendező: Ciprus (2020. november 10–16.): Magyarország, Románia, Ciprus, Izland

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.