A korosztályos versenyeken a 200 m pillangó királynője volt Berecz Blanka, januártól a felnőttmezőnybe érve azonban négy hazai klasszis áll előtte. A Kőbánya SC 17 éves, négyszeres junior Európa-bajnok úszója azonban áll a feladat elé, és megvalósítaná legnagyobb álmait.
Miközben jelenleg is Kaposváron a felnőtt rövid pályás ob-n szerepel, nehéz belekötni Berecz Blanka idei produkciójába: a Kőbánya SC 17 éves úszója júliusban a kazanyi junior Európa-bajnokságon 200 m pillangón megvédte a címét, egy hónappal később, Budapesten pedig megúszta a régóta üldözött 2:08-as időt, és junior-világbajnoki ezüstérmet nyert a „magyar számon”. Januártól a felnőttmezőnybe érve mégis roppant nehéz helyzetben találja magát.
Berecz Blanka roppant erős hazai pillangómezőnybe csöppen Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI– Hosszú szezont zártatok le az ifjúsági válogatottal augusztusban. Mennyire volt nehéz visszatérni az ősszel a munkába?– A budapesti világbajnokság után úgy éreztem, kicsit eltűntem. Persze, az edzéseket csináltam becsülettel, de nem volt meg a konkrét cél, mint a nyáron, amiért nap mint nap mindent meg kell tennem. Most azonban már tudom, hogy mit akarok, és újra nagyon élvezem a munkát.
– Mik lennének azok a kitűzött célok?– Nem vagyok messze az olimpiai A-szinttől, és bár tudom, hogy Tokióban szinte biztosan nem lehetek ott, szeretném megúszni az időt. Májusban pedig Budapesten lesz a felnőtt Európa-bajnokság, azon lehet esélyem elindulni. A legfontosabb, hogy a márciusi felnőtt ob jól sikerüljön.
– Nem akármilyen mezőnybe csöppensz bele itthon, miután utánpótlásban szinte egyeduralkodója voltál a számnak. Hosszú, Jakabos, Kapás, Szilágyi… – Valóban, ők még azért előttem járnak, és látva teljesítményüket, nem biztos, hogy le fogom győzni őket. Lehet, meg kell várnom, hogy abbahagyják… De az én úszásomban még mindig rengeteg tartalék van, gyenge a rajt, a fordulók javultak, de még mindig kell fejlődni és gyorsulni is. Az állóképességem nagyon jó, ezért is bírom jól a második százat, az elsőt kellene felhozni mellé.
A Kőbánya SC úszója megvédte a junior Európa-bajnoki címét Kazanyban– Ezt hallva valóban még javítanivaló ezen az úszáson, ugyanakkor mindezek ellenére négyszeres junior Európa-bajnokként, junior vb-másodikként, ifjúsági olimpiai aranyérmesként és EYOF-győztesként intesz búcsút a korosztályos sportnak. Ez már azért elég jól fest, nem?– Azt gondolom, hogy amit tudtam, kihoztam az utánpótláséveimből. Azokat a versenyeket, érmeket, amelyeket megnyerhettem, nagyjából sikerült is megnyernem. Ám ami ennél is fontosabb, minden alkalommal úgy szálltam ki a vízből, hogy mindent kiadtam magamból. Annál pedig nincs jobb érzés.– A junior-világbajnoki elsőséggel lett volna teljes az aranykollekció. Nem fájó pont a budapesti 200 m pillangó fináléja?– Egyáltalán nem, sőt. Több mint egy éve üldöztem már azt a bizonyos 2:08-cal kezdődő időt. Igyekeztem nem is foglalkozni a két amerikai riválissal, csak magamra figyeltem. Pályafutásom eddigi legjobb teljesítménye volt, ezért számomra az tényleg egy arannyal felérő ezüstérem.
Az úszás már rendben van, de a rajton és a fordulókon még mindig csiszolni kell Forrás: MÚSZ– Edződ, Turi György korában úgy fogalmazott, ha valaki megtalálja veled a közös hangot, akár a csillagokat is lehozod az égről. Mire gondolhatott ő, amikor ezt mondta?– Időnként valószínűleg nem könnyű velem, de hát kivel az? Szerintem azért mondta ezt, mert nekem fontos, hogy inkább dicsérő szavakat kapjak, az ad lendületet a munkához. Ha pedig az megvan, akkor aztán mindent megteszek a sikerért.
– Az utánpótlásban tényleg minden összejött, mennyire vagy motivált most, a felnőttkarriered kezdetén?– Igyekszem már túltenni magamat az ifjúsági versenyeken. Ahogyan mondtam is, előttem vannak a kitűzött célok, újra maximális erőbedobással küzdhetek értük. Az utánpótlássikerek természetesen szép emléknek maradnak meg bennem, de én most már többet akarok.
További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.