UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2019-12-23 11:07

Sakk: három világverseny érmei és az apátián túli jövőkép

Kozák Ádám, Papp Levente, Gombócz Ferenc és az öttagú U12-es sakkválogatott is éremmel tért haza 2019-ben a korosztályos világversenyéről. Az ifjúsági bizottság elnöke szerint ez azt mutatja, vannak tehetségek, de folyamatos képzésük és menedzselésük elengedhetetlen jövőjük érdekében.

Kevesen tudják, hogy a magyar sakksport a sakkolimpiák történetét tekintve az összesített éremtáblázat negyedik helyén áll – így kezdi évvégi helyzetjelentését Molnár Béla, a szövetség ifjúsági bizottság elnöke. „Senki sem lehet próféta a saját hazájában, tartja a mondás és valóban a szellemi sportok királya idehaza talán kevésbé népszerű, mint sok olyan országban, ahol az eredmények jóval szerényebbek. Portisch Lajos, a Polgár nővérek, Lékó Péter nevét persze a középkorú generáció még jól ismeri, de a fiatalabbak vajon tudják-e, hogy ki az a Rapport Richárd, aki a nemzetközi ranglistán elfoglalt 14. helyezésével ma a legjobb magyar sakkozó?” – kérdezi.

Gombócz Ferenc Forrás: MSSZ
Gombócz Ferenc Forrás: MSSZ
Molnár Béla szerint a sakksport jövője nagyban függ attól, hogy felismerik-e mennyire fontos a fiatalok képzése, a tehetségek menedzselésében lépést tudnak-e tartani a riválisokkal, illetve, tovább tudják-e vinni a fenti stafétát. Nemzetközi szinten a profi sport nagyon sok változást hozott az utóbbi két évtizedben, ami új kihívásokat, új módszereket és megközelítéseket kíván. Ez a legtöbb sportágra igaz, mint ahogy az is, hogy ezeknek a feltételeknek megfelelni nem könnyű feladat. A kelet-európai országok dominanciája a sakksportban letűnőben van, miközben erős és szervezett programokkal léptek elő olyan hatalmas nemzetek, mint például Kína és India. Ma már ők dominálnak, mind az ifjúsági versenyeken, mind az olimpiákon, akár a férfi, akár a női szakágban. Az egyéni világranglistán az első száz között egyre több fiatal kínai, indiai sakkozó nevét láthatjuk, a több évtizedes orosz hegemónia falán erős repedések tűntek fel. „A kis nemzetek esélye a magasabb fokú szervezettségben rejlik – lévén, hogy könnyebb egy kis létszámot hatékonyan működtetni –, ennek megragadása lehet a kulcsfeladat és esély. A jövőt a fiatalok képzése jelenti, az új módszerek és az átgondolt menedzselés. Ezt az irányt kell a magyar sakkozásnak kidolgoznia a hazai viszonyok között.” Jelenleg közel 2500 nemzetközileg jegyzett ifjúsági sakkozója van az országnak, ez jelenti az utánpótlásbázist. Az évben három világversenyen is szereztek érmet a magyarok. Kozák Ádám és Papp Levente a Tallinnban megrendezett rapid és villám Európa-bajnokságon magabiztos versenyzéssel az első két helyet hozta el az U18-ban rapidban, Ádám villámban is nyert. Gombócz Ferenc a spanyolországi Salobrenában az U14-es rapid és blitz világbajnokságon bronzérmesként léphetett dobogóra, emellett Pardubicében az U12-es csapat kontinensbajnokságon éremes lett a magyar válogatott is, miután  Tancsa Tamás, Tran Dávid, Könyves Álmos, Gaál Zsóka és Giang Tran Nam összetételben a harmadik helyen zárt. „Tehetségekben tehát nincs hiány, a Ribli Zoltán olimpiai bajnok nagymester irányításával működő ifjúsági válogatottak menedzselése kedvező előjelekkel látott munkához – tájékoztat az ifjúsági bizottság elnöke. – A következő időszak feladata, hogy összehangolt programok működjenek a tehetségképzés és menedzselés területén és a fiatalabb korosztályok fokozatosan képesek legyenek lépést tartani a nemzetközi szinttel. Jelenleg a 12-14 éves korosztályban mutatkozik erősebb generáció, hat-nyolc hasonló szintű tehetséges fiatalt felvonultatva. Az ő előrelépésük és rivalizálásuk eredményezhet erős ifjúsági válogatottat, és jelenti a jövőképet a sakksport számára. Mindehhez jelentős hangulatváltozáson keresztül vezet az út, hiszen a legjobb szakemberek sem képesek csodát tenni, csupán egy bizakodó és támogató környezet segítségével lehetséges az előrelépés. A sportág vezetésének csak a közöny és apátia falán áttörve sikerülhet a pozitív változás. A 2020-as év sok kérdésre ad majd választ, ehhez kívánok mindenkinek hitet, erőt és pozitív gondolatokat a változáshoz!” Egyéb korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.