UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-12-25 13:57

Kosárlabda: Szalay Ferenc sokkal képzettebb gyerekeket szeretne látni a válogatottakban

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Szalay Ferenc értékelte az utánpótlás-válogatottak évét, szót ejtett a szervezet törekvéseiről annak érdekében, hogy tökéletes legyen az átmenet a mennyiségből a minőségbe, emellett kifejtette azt is, hogy nemzetközi porondon miért sikeresebbek a leányok , mint a fiúk.

Tavaly mindössze öt olyan európai ország volt a leány utánpótlás-válogatottak között, amely elmondhatta magáról, hogy az U20-as, az U18-as és az U16-os A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, illetve az U17-es világbajnokságon is részt vett, és ebből az ötből csupán három érte el azt a bravúrt − köztük a magyar is, − hogy mindegyik FIBA-tornán a legjobb nyolc közé jutott.

Szalay Ferenc sokkal képzettebb gyerekeket szeretne látni az utánpótlás-válogatottakban Forrás: alfoldhír.hu
Szalay Ferenc sokkal képzettebb gyerekeket szeretne látni az utánpótlás-válogatottakban Forrás: alfoldhír.hu
A lányoknak idén nem sikerült megismételniük ugyanezt a bravúrt, panaszra azonban ezúttal sincs semmi ok, hiszen ezüstérmet szereztek a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), valamint a szarajevói U18-as Eb-n is. Emellett a tizenegyedik helyen zárták a szkopjei U16-os kontinenstornát, az U20-as Eb-n, Klatovyban nyolcadikok lettek, míg a bangkoki U19-es világbajnokságról tizedikként tértek haza. „Kiváló évet zártak. Már önmagában az nagy fegyvertény, hogy minden korosztályban az A divízióban szerepelhetnek, ám ők rendszeresen menetelnek a legjobb nyolcig. Néhány esztendővel ezelőtt hoztuk meg azt a döntést, hogy a felnőtt női élvonalban minden klubnak kötelező legalább egy utánpótláskorú játékost a pályára küldenie az első félidőben. Emiatt több fiatal készülhet első osztályban szereplő klubbal, ezáltal többen edzhetnek magasabb szinten. A legfontosabb az, hogy hányan kerülnek végül a felnőttválogatott keretébe. Már most láthatjuk, hogy fiatalodott Székely Norbert szövetségi kapitány alakulata. Szépen, lépcsőfokonként haladnak felfelé a hölgyek. A magyar női kosárlabda az európai középszint felett jár. Arra kell koncentrálnunk, hogy stabilizáljuk a helyét. Ha ez sikerül, négy-öt éven belül a felnőtt nemzeti együttesünk folyamatosan a negyedik-ötödik hely körül végezhet a kontinenstornákon. Ez pedig már nincs messze a világ- vagy az olimpiai bajnoki kvalifikációt érő helyezéstől” − tekint előre a haza szövetség elnöke, Szalay Ferenc. Az U16-os fiúk a podgoricai, az U20-asok pedig a matosinhosi B divíziós Eb-t zárták a 14. helyen. Az U18-as srácok szintén a másodvonalban, a nagyváradi Európa-bajnokságon lettek tizenötödikek. A szövetség nem sokkal ezután radikális lépésre szánta el magát: az összes utánpótlás-fiúválogatott élén lecserélte a szakmai stábot. Az U16-os fiúk vezetőedzői posztján Váradi Attilát Berényi Sándor váltotta, az U18-asokat Forray Gábor helyett Pethő Ákos irányítja, míg az U20-asok élére Pór Péter helyett a felnőtt férfiválogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan állt.
Az U18-as leányválogatott Eb-ezüstérme volt a legnagyobb utápótlás-eredmény kosárlabdában 2019-ben Forrás: FIBA
Az U18-as leányválogatott Eb-ezüstérme volt a legnagyobb utápótlás-eredmény kosárlabdában 2019-ben Forrás: FIBA
„Elsősorban nem a válogatottedzők tehetnek arról, milyen felkészültségi állapotban vannak a játékosok. Ezért kilencven százalékban a klubok felelnek, csupán tízben ők. Az eredménytelenség tényleg nem az ő hibájuk volt, a munkájukat viszont megköszöntük. Lecserélésük azért volt különösen fontos, hogy a srácok motivációját más szintre emeljük. Üzenetként is szántuk az egyesületeknek: sokkal képzettebb gyerekeket szeretnénk látni a válogatottakban!” A szövetség racionalizálta eddig is futó programjait, új időszámításba kezdett: „A mennyiségből a minőségbe átmenet nem egyszerű feladat. Az egyesületek képzési rendszere kicsit félrecsúszott. Már a kisebb korosztályokban is a taktikai képzés dominál, amellett a fizikai képességfejlesztést és a technikai képzést teljesen elhanyagolták, pedig mindennek ez az alapja. Az útmutatót megkapták a szakosztályok, és a mentorrendszerünket is elindítottuk: megyei és országos szinten egyaránt ellenőrzünk. Ha már ellenőrzünk, akkor nyilván értékelünk is, ezután dicsérünk vagy szankcionálunk.” Hogy miért működik a lányok között az, ami a fiúk mezőnyében nem? „A fiúk sokkal nagyobb versenyben vannak a nemzetközi porondon; több az ellenfél, népszerűbbek és nézettebbek − tehát egészen más. Úgy vélem, a lányok hozzáállása valamelyest jobb, korábban is érnek. A fiúk között a kiválasztás nehezebb, sokkal nagyobb az elszívóerő: rengeteg srácot elvisznek más csapatjátékok. Próbálunk tehát ennek a minőségén is változtatni. A világ sportjaiban egyre nagyobb szerepe van az erőnek, a fiúk jócskán el vannak maradva a nemzetközi szinttől, talán ebben van a legnagyobb lemaradásunk.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.