UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2020-02-08 10:56

Műkorcsolya: a 16 éves Láng Júlia élete kűrjével előzte meg a junior-világbajnokot

A Pavuk SE 16 éves műkorcsolyázója, Láng Júlia összesítésben negyedik helyen végzett a németországi Bavarian Openen, de nagyobb bravúr, hogy technikai pontszámával megelőzte a junior-világbajnokot és megszerezte a felnőtt-világbajnokságon való induláshoz szükséges minimumpontszámot.

Élete kűrjét korcsolyázta – így fogalmaz a szövetség a 16 éves műkorcsolyázó Láng Júliáról, aki a németországi Bavarian Open csütörtöki rövidprogramjában már jelezte, hogy nagyszerű formában érkezett az oberstdorfi felnőttversenyre.

Láng Júlia remekelt Németországban Forrás: hunskate.hu
Láng Júlia remekelt Németországban Forrás: hunskate.hu
„A technikai panel mindhárom ugrásába belekötött. Volt, amit élhibásnak, volt, amit hiányosnak minősített, pedig most tényleg jól sikerültek az elemek. Ha hazaérünk, kielemezzük a programot, hogy rájöjjünk, mit láthattak hibásnak. Amit én láttam, az egy lendületes, előadásban is átütő korcsolyázás volt – nem gyakran vagyok elégedett, de most nagyon is az voltam” – értékelte tanítványa produkcióját Rosnik András. A pénteki kűrben Júlia a 2016-os debreceni junior-világbajnokság győztesét, a japán Honda Marint is maga mögé utasította, de a szintén japán, világbajnoki ezüst- és bronzérmes Mijahara Szatoko is csupán négy század ponttal volt jobb nála. A magyar lány szinte tökéletesen mutatta be a hat tripla ugrást – köztük két lutzot és két flipet –, valamint a dupla axel-tripla toeloop kombinációt tartalmazó gyakorlatát. Egyedül a tripla salchowot rontotta el. „Erőt adott, hogy újra Oberstdorfban versenyezhettem, kitűnőek a körülmények, ezért is járunk vissza ide – idézi Júliát a szövetség. – Bár a panel másképp értékelte, mint mi, nagyon élveztem a rövidprogramot, örülök, hogy ilyen kiegyensúlyozottan tudtam bemutatni, mert a szezon során eddig általában az ment gyengébben. A kűr pedig tényleg csodásan sikerült most, és nem csak az ugrások – minden forgásomra megkaptam a legmagasabb, 4-es szintet, csak a lépéssor lett 3-as. Az pedig, hogy a technikai pontszámban Mijaharától is csak századokkal maradtam el, nagy megtiszteltetés.” A Pavuk SE versenyzője a rövidprogramban hatodik, a kűrben harmadik lett, összesítésben a negyedik helyen zárt. Kimagasló szereplésével közel nyolc ponttal szárnyalta túl a felnőtt-világbajnokságra előírt technikai minimumpontszámot. A rövidprogramban egyelőre ezt még nem sikerült teljesítenie. További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.