UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2020-02-28 20:13

Büki Lili ezüst-, Muhari Eszter pedig bronzérmes a poreci Eb junior párbajtőrvívó-versenyén

Büki Lili ezüst-, Muhari Eszter pedig bronzérmet ünnepelhetett Porecben, az utánpótlás Európa-bajnokság junior párbajtőrvívó-versenyén. A fiú tőrözők közül Szemes Gergő menetelt a legtovább: a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A tavalyi kadét Európa- és világbajnokságon egyaránt az elődöntőben találkozott a párbajtőrvívó Büki Lili és Muhari Eszter − mindkétszer Muharié lett a győzelem. A lányok ezúttal, a poreci Európa-bajnokság juniorversenyében sem tudták elkerülni egymást: ismét a legjobb négy között kerültek össze, így a párosítás már-már klasszikusnak is mondahtó. Csakhogy a Zatika Sportcenterben Lili irányított: az elején négy tussal elhúzott. Eszter innen még visszakapaszkodott (11:12), a siker mégis Bükié lett (15:13), aki így az aranycsatába küzdötte magát − Muhari sem szomorkodhat (a vezetőedző, Plásztán Attila elmondása szerint nem is teszi), hiszen elsőévesként állhatott az Eb-dobogó harmadik fokára.

Büki Lili (balról az első) és Muhari Eszter (jobbról a második) a junior Eb dobogóján Forrás: EFC
Büki Lili (balról az első) és Muhari Eszter (jobbról a második) a junior Eb dobogóján Forrás: EFC
Lili dominált az asszó elején, 8:6-ig kéttusos előnyben tartotta magát Veronika Bielaszovával szemben. A cseh ekkor ritmust váltott, és 10:13-ra elment. Nem adta fel a magyar, egészen 14:14-ig kapaszkodott, ekkor húzott a kalapból elő bátor mozdulatot a vetélytárs: lábra szúrt és bejött, ezzel Európa-bajnok lett. „A döntőben tusról tusra egyre felszabadultabban vívtam. Veronika bátrabban mozgott nálam, ennyivel volt jobb. Az ütközet közepét elrontottam kicsit, így a mérkőzés után volt bennem némi hiányérzet, de most már boldog vagyok. Külön örülök annak, hogy mindannyian jól szerepeltünk!” − így a fiatal. Igaza van Bükinek, mivel nem csak ő és Eszter menetelt sokáig: Borsody Emma a negyeddöntőben maradt alul az olasz Gaia Traditi ellen (7:15). Kardos Edinának pechje volt: a főtábla első körében Emmával találkozott, és 15:13-ra kikapott tőle. „Büszke vagyok a lányokra, ők is azok lehetnek magukra. Nem maradt bennem hiányérzet. Magabiztosan kezdtek a csoportkörben, és a lendületük a főtáblán sem lankadt. Bielaszova tizenkilencre húzott egy lapott, amivel most nyert, ilyen ez a sport. A mai szereplésünk természetesen jó előjel a hétfői csapatverseny előtt. A nagy ellenfél továbbra is az orosz válogatott, érmet remélek Liliéktől” − értékelt Plásztán. A már tokiói olimpiai kvótás orosz ikerpár, Kirill és Anton Borodacsev vívta a fiú tőrözők fináléját − kettejük közül Kirill került ki győztesen, 15:13-as sikert ért el fivérével szemben. Anton bizonyult jobbnak a 16 között a legtovább jutó magyarnál, a vasárnap, a kadétok között diadalt arató Szemes Gergőnél (10:15). Maior Mátyás, Mihályi Andor és Tóth Gergely egyaránt a 32 között esett ki: „A minimális elvárást érték el a srácok, Gergőt ki lehet emelni négyük közül, hiszen ez már a harmadik versenye volt egy héten belül, és remekül vívott. Remélem, megfelelő módon tudom pihentetni a csapatversenyre. A cél az, hogy a nyolc közé jussunk. Decemberben vettem át a juniorválogatottat, látom az előrelépést, ugyanakkor még rengeteg munka áll előttünk” − véli a szakágvezető, Mazza Lorenzo.

UTÁNPÓTLÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, POREC, HATODIK VERSENYNAP A magyarok asszói JUNIOR FIÚ TŐR A 64 közé Tóth Gergely−Sármány Zoltán (szlovák) 15:11 Maior Mátyás−Alexandru Sirb (román) 15:7 Mihályi Andor−Mario Diaz Escalona (spanyol) 15:3 Szemes Gergő−Danyil Hojda (ukrán) 15:5 A 32 közé Szemes Gergő−Veljko Cuk (szerb) 15:10 Jonas Winterberg-Paulsen (dán)−Maior Mátyás 15:5 Jan Jurkiewicz (lengyel)−Tóth Gergely 15:8 Marek Totusek (cseh)−Mihályi Andor 15:9 Nyolcaddöntő Anton Borodacsev (orosz)−Szemes Gergő 15:10 JUNIOR LEÁNY PÁRBAJTŐR A 32 közé Muhari Eszter−Talida Enache (román) 15:9 Büki Lili−Polina Kulesova (ukrán) 15:5 Borsody Emma−Kardos Edina 15:13 A 16 közé Muhari Eszter−Natalaie Wramner (svéd) 15:10 Büki Lili−Jeva Mazur (ukrán) 15:14 Borsody Emma−Adele Bogdanov (izraeli) Nyolcaddöntő Muhari Eszter−Nicole Feigin (izraeli) 15:13 Büki Lili−Elena Ferracuti (olasz) 15:8 Borsody Emma−Alexandra Zittel (német) 15:13 Negyeddöntő Muhari Eszter−Jana Bekmurzova (orosz) 15:10 Büki Lili−Jevgenyija Zsarkova Gaia Traditi (olasz)−Borsody Emma 15:7 Elődöntő Büki Lili−Muhari Eszter 15:13 Döntő Veronika Bieleszova (cseh)−Büki Lili 15:14

AMIT EDDIG AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL ÍRTUNK Szombaton kezdődik a junior és kadét Európa-bajnokság Porecben Kó Benedek nyolcaddöntős „Óriási csalódás volt ez a nap” Hat magyar még versenyben a második napon Szemes Gergő kadét Európa-bajnok Szemes Gergő felébredt, és kadét Európa-bajnok lett A fejes elmaradt, de Ondrik bronzérmes Bronzérmes a kadét fiú párbajtőrcsapat Pompás kardvirágok Érzelmi hullámvasút Minden jó, ha a vége nem is A mágia még segíthet További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.