Kosárlabda: Wentzel Nóra álmaiban a WNBA is szerepel

„Minden összecsapást − amelyen játszottam − visszanézek, ebből tanulok a legtöbbet. Amondó vagyok, hogy a sportolónak mindig van hová fejlődnie, így nincs olyan szegmense a játékomnak, amellyel maradéktalanul elégedett lennék. Ennek ellenére úgy érzem, jó úton haladok” − mondja honlapunknak a PEAC-Pécs többszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes kosárlabdázója, a 19 éves Wentzel Nóra.

Nem volt egyértelmű, hogy a PEAC-Pécs játékosából, a 19 éves Wentzel Nórából kosárlabdázó válik, hiszen az édesapja kézilabdázott, míg az édesanyja a röplabdában találta meg a boldogságot. „Először kézilabdáztunk, de túl kemény sportágnak tartottuk, nem igazán éltünk együtt a játékkal − így a fiatal. − Ezután jött a tenisz, amelyben egyébként egész ügyes voltam, csak túl drágának tartottuk. Az úszást is kipróbáltuk, de utáltam a vizet, borzasztó volt. Még aerobikedzésen is jártam, persze ez sem tetszett. Ezt követően jött a kosárlabda. Soroksáron lakik a család, az általános iskolában kezdtük − nagyjából tizenegy évesek lehettünk, amikor a Török Flóris-Törekvés SE csapatába igazoltunk.”

A folytonos többesszámból sejthető, hogy Nórának testvére is van, akivel egészen különleges a kapcsolata: „Hanna, az ikertestvérem, mindent együtt csinálunk, mindig együtt vagyunk. Ő jelenleg a Pécs másodvonalban szereplő együttesét erősíti, mostanra azonban inkább hobbiszinten tekint a kosarazásra. Tizenöt éves voltam, amikor először behívtak az U16-os válogatott nyári összetartására − ő egy hét múlva zokogva hívott fel, hogy essek ki a keretből, mert nem bírja nélkülem. Azóta természetesen hozzászoktunk, hogy a nyarakat külön töltjük. Úgy fest, hamarosan külön válnak az útjaink: nagyon szépen énekel, az X-faktorba is jelentkezett (a koronavírus-járvány miatt nem lehet tudni, az idén is lesz-e műsor), ebben képzeli el a jövőjét. Az a terve, hogy Pécsről Budapestre vagy Bécsbe költözik jövőre tanulni, így hozzá kell szoknunk a távolság gondolatához. Egyébként tényleg furcsa dolgokra vagyunk képesek: számtalanszor volt már példa arra, hogy szavak nélkül is megértettük egymást, tudtuk, mire gondol a másik.” Nórának gyerekkorában az volt az álma, hogy egyszer dobogóra állhasson bármely utánpótlás-bajnoki országos nyolcas döntőn. Sokáig nem kellett várnia, hiszen 2016-ban a Törekvéssel bronzérmet nyert a serdülők között: „Három hónappal a végjáték előtt részleges keresztszalag-szakadást szenvedtem, így mindenki elkönyvelte, hogy nem leszek ott a tornán. Szokásomhoz híven elkönyveltem, hogy senkinek nincs igaza, »majd én megmutatom, hogy felépülök!« Heti háromszor jártam gyógytornázni, brutálisan kemény volt. Másfél héttel a döntő előtt kezdtem el edzeni, végül bebizonyítottam, hogy képes vagyok rá.” Mindig ennyire önfejű? − tettük fel rögvest a kérdést. „Általában, de nem mindig. Bosszant, ha azt mondják, valamire nem vagyok képes. Ha pedig valami bosszant, az egyben motivál is.”

Wentzel nem akármilyen éveket abszolvált a korosztályos válogatottakkal: 2017-ben, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, valamint a franciaországi U16-os Európa-bajnokságon is ezüstérmet nyert. Egy évvel később, a minszki U17-es világbajnokságon negyedik, az U18-as olaszországi kontinenstornán harmadik helyet ünnepelt, míg tavaly a dobogó második fokára állhatott a szarajevói U18-as Eb-n. „A győri mind közül a legszebb emlék. Akkor játszhattunk először nagyközönség előtt, ráadásul idehaza. Bourges-ban a hazai pálya előnyét élvező franciák ellen játszottunk a döntőben az ötezer férőhelyes Palais Des Sports Du Pradóban, amely gyakorlatilag megtelt − hiába szurkoltak ellenünk, a hangulat egészen elképesztő volt, csodás élmény maradt. A tavalyi, bangkoki U19-es világbajnokság az egyetlen olyan esemény, amelyen nem jutottunk be a nyolc közé, ettől függetlenül öröm volt megismerni az ottani kultúrát − nem mellesleg imádom a szusit, isteni volt mindegyik, rengeteget ettem.” A fentebb említett, 2016-os serdülőbajnoki bronzérmet követően a Rátgéber László vezette akadémiától ajánlat érkezett − a Wentzel ikrek Pécsre költöztek. Egy évvel később Nóra bemutatkozott a felnőttélvonalban: „Budapesten is maradhattunk volna, de Soroksártól nagyon messze vannak a nívós fővárosi nevelőműhelyek, így a Baranya megyei klub mellett döntöttünk. Nagyon nehéz esztendő volt az első: még nem voltam magántanuló, miközben a felnőttekkel készültem. Az NB I-es csapat akkori vezetőedzője, Gabriel Carrasco hamar megadta a lehetőséget, amellyel szerencsére éltem is: tizenhárom pontot dobtam a debütáló barátságos meccsen.” Az ifjú kifejtette, hogy mindig csak apró célokat tűz ki maga elé, amelyek hozzásegítik a legnagyobb álmához: „Minden összecsapást − amelyen játszottam − visszanézek, ebből tanulok a legtöbbet. Amondó vagyok, hogy a sportolónak mindig van hová fejlődnie, így nincs olyan szegmense a játékomnak, amellyel maradéktalanul elégedett lennék. Ennek ellenére úgy érzem, jó úton haladok. Több lépcsőfokot is elértem már: a korosztályos válogatottságot (és ennek a megtartását) és az élvonalban szereplő együttesbe kerülést. Célom volt az is, hogy én legyek a csapat első számú U20-as játékosa, majd azt is elértem, hogy ne csak a fiatalszabály miatt legyek a pályán. A következő három éven szeretnék Euroligában szereplő alakulat tagja lenni, és itt rendszeres lehetőséghez jutni. A legvadabb álmaimban pedig az szerepel, hogy egyszer megmutatom magam az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokságban (WNBA), valamint a felnőttválogatottban.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.