Rg: „Még ma is durva, hogy megcsináltuk” – a csapatkapitány Magyar Hanna a juniorválogatott sporttörténelmi sikeréről
Egy évvel ezelőtt ezen a napon írt sporttörténelmet a magyar junior ritmikusgimnasztika-kéziszercsapat azzal, hogy a Szófia-kupán a sportági nagyhatalmak előtt aranyérmet szerzett.
„Pontosan tegnap volt egy éve az első napja a versenynek, ma pedig a finálé. Mimi (Márton Minea – a szerk.) ebből az alkalomból be is küldte a döntő videóját a közös csoportunkba azzal a hozzáfűzéssel, elképesztően örül, hogy velünk mindezt megélhette, nagyon büszke és sírt, amikor újra megnézte. Én ma már inkább elmosolyodom, ha látom a felvételeket. Visszagondolva még ma is nagyon durva, hogy megcsináltuk. Ott a helyszínen még nem is fogtuk fel. Amikor felmentünk a szőnyegre, az a pillanat elevenen él bennem. Maga az érzés is felsejlik, hogy csak a gyakorlatra figyelünk, nem érdekelnek a bírók, a nézők. Csak mi vagyunk a szőnyegen. És sikerült. Életre szóló emlék marad. A formáció ősszel még összeállt a Budapest és az országos bajnokságra, természetesen nagyon jó viszonyt ápolunk azóta is egymással, de már ritkábban beszélünk. Csapatkapitányként óriási büszkeséggel tölt el a szereplésünk, és tényleg csak annyit tudok mondani, hogy durvák voltunk.”
A juniorválogatott emlékezetes szófiai gyakorlatát, természetesen most mi is felidézzük:
További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.