UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Sakk

2020-04-25 15:05

Sakk: Rocky és az Óriáskígyó

Maradj otthon, és sakkozz! címmel folytatódik a rovat, amelyet Kállai Gábor nemzetközi nagymester jóvoltából indított az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A kényszerű bezártságban bizonyára üdítő olvasmányélménnyel szolgálnak mind a fiataloknak, mind a szülőknek azok a történetek és gondolatok, amelyeket a 2002-ben ezüstérmes sakkolimpiai csapat kapitánya, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója, az MTK Budapest sakkszakosztályának elnöke és vezetőedzője oszt meg az olvasókkal. A hetente szombaton megjelenő írásokban található feladványok megfejtéséhez sok sikert kívánunk!

Már jóval több, mint ötven éve sakkozom. Az MTK-VM-ben kezdtem, egyik első mesterem Szabó László, háromszoros világbajnokjelölt volt. Első tanítványom, negyven éve Polgár Zsuzsa, későbbi sakkvilágbajnoknő lett. Szeretem a sakkozás múltját, rengeteg sztoriját. És szeretem a sakkozás jelenét és jövőjét is, melynek már nem csak mi emberek, hanem a Mesterséges Intelligencia is a szereplője. Ezekről a múltbeli és jövőbeli történetekről szeretnék mesélni. Remélem, velem tartanak, és így segíthetek kicsit színesebbé tenni az otthoni napokat.

Kaszparov–Karpov – micsoda csata volt!
Kaszparov–Karpov – micsoda csata volt!
Még csak kilenc meneten voltak túl, de már negyedszer is padlót fogott! – Hogy lehet ez? Én vagyok a fiatalabb. Ez már az én időm kell, hogy legyen! Érzem, tudom! Biztos vagyok benne, hogy le tudom győzni, és le is győzöm! De hogyan? Amint megmozdulok, odacsap, és végem. Ha meg nem teszek semmit, a figurái, mint az óriáskígyó pikkelyei, úgy törnek lassan, fojtogatva előre… Időt kell nyernem, hogy kitaláljam, megtaláljam az ellenszerét! – gondolhatta Garri Kaszparov az 1984-es, Anatolij Karpov elleni moszkvai sakkvilágbajnoki döntő 9. játszmája után. A még csak 21 éves, bakui fiú óriási levegőt vett, a fejét leszegte, és visszafogta magát. Már pusztán érzésre nem kockáztatott, mint korábban tette. Tudta, hogy ha még két partit elveszít, oda a meccsnek. És a világbajnoki álmainak. Az egyik döntetlen követte a másikat. Közben teltek a hetek… És a 27. játszmában Garri megint beleszaladt egy veszélytelennek látszó, alattomosan altató kis ütésbe, amitől ötödször is kiterült. Újra felállt. Még erősebben eltökélte, megfogadta, nem lesz többet gyanútlan. Összeszedi magát, és lépésről-lépésre küzd az életéért. Nem a győzelemért. Pusztán csak azért, hogy a meccsben maradhasson. Azért, hogy folytathassa a harcot.
1. feladat: A 13 éves Kaszparov világossal indul és nyer!
1. feladat: A 13 éves Kaszparov világossal indul és nyer!
Ekkor váratlanul történt valami… Négy további remi után az Óriáskígyó szorítása meglazult. Először. Kaszparov a félelmei és erőfeszítései függönyén keresztül meglátta, és megragadta az esélyt. De az állás még mindig csak 5:1 volt. És Karpovnak továbbra is egyetlen győzelem hiányzott csak a meccs megnyeréséhez. Kaszparov visszaállt a kettős fedezékébe. Olykor némi szerencsével, de tartani tudta a meneteket, tizennégyszer egymás után! Közben már nem hetek, hónapok teltek el. Karpov több mint 10 kilót fogyott, lötyögtek rajta a ruhái. Egyre elcsigázottabb lett… És az Óriáskígyó a 47. és 48. összecsapást egyaránt elveszítette. Kettőt is egymás után!
2. Sakkfeladat: Kaszparov világossal indul és Karpov sötéttel veszít
2. Sakkfeladat: Kaszparov világossal indul és Karpov sötéttel veszít
A két matador az elképesztő, öt hónapos küzdelemben ellentétes sorsot élt meg. Karpov a szenzációs rajtja után biztos volt gyors sikerében, de mindez számára megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, már-már rémálommá vált. Kaszparov a kezdeti kudarcsorozatát és reménytelenségét elkeseredett ellenállássá sűrítette, ami, úgy tűnt, fizikailag felmorzsolta ellenfelét. Ekkor a nemzetközi szövetség elnöke – példa nélküli módon – a meccset lezártnak nyilvánította, és későbbi időpontra újabb vébédöntőt írt ki. De már nem végtelenített, hanem meghatározott játszmaszámmal. A következő években Kaszparov és Karpov között meccs meccset követett. Azonban eközben Garri olyan sokat fejlődött és tanult – elsősorban ellenfelétől, Anatolij Karpovtól –, hogy valamennyi összecsapásnak ő lett a győztese. És persze a sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka is.

Az előző heti (2020. április 18-i) feladványok megoldása. 1. feladvány: 1. – Vg3!, és világos feladta! (Sjugirov–Carlsen, Chess24 Banter Blitz Cup, 2020). 2. feladvány: 1. Vg4+! Kh8 2. Vf5! és sötét feladta! (Firouzja–Fressinet, Chess24 Banter Blitz Cup, 2020)

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.