Kovács Antal tanulni ment 20 évesen Barcelonába; olimpiai bajnokként tért haza

Noha az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány miatt, úgy gondoltuk, segédkezünk abban, hogy addig is fenntartsuk az ötkarikás játékok páratlan hangulatát. Ennek okán indítjuk el új sorozatunkat: felidézzük az olimpia történetének összes pillanatát, amelyben olyan hazai versenyző állhatott dobogóra, aki utánpótláskorúként érte ezt el. A sort Kovács Antallal kezdjük, aki az 1992-es, barcelonai játékokon – húszévesen és hatvanegy naposan – a magyar cselgáncssport máig egyetlen ötkarikás aranyérmét nyerte.

Az 1992-es, barcelonai olimpiára, az azt megelőző év junior Európa-bajnoki bronzérmeseként utazott „tanulni” az akkor kicsivel több mint húszéves Kovács Antal. A paksi születésű cselgáncsozó úgy lépett tatamira – lényegében teljesen ismeretlenként – a 95 kilogrammosok mezőnyében, hogy közel három kilóval a súlyhatár alatt mérlegelt. Az esélyeket meghazudtolva a második fordulóban legyőzte a néhány hónappal korábban felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes orosz Dmitrij Szergejvet, majd a kategória szöuli olimpiai bajnokát, a brazil Aurélio Miguelt is maga mögé utasította, és az elődöntőbe jutott. „Ha csak egyszer átfutott volna az agyamon, hogy máris az aranycsatában vagyok (ami addig soha nem sikerült más magyarnak), önmagam hozom hátrányba. A négy között aztán legyőztem a vb-ezüstérmes holland Theo Meijert, és a tatamiról lefele jövet az járt a fejemben, hogy még nem végeztem. Amikor a kezem szorongatták, könnyű lett volna átadni magam a sikernek, de azzal együtt szinte biztosan az aranyat is átadom” – emlékezett vissza Kovács az index.hu-nak 2017-ben.

Részlet Gombkötő Roland, A Magyar Judo Aranykönyve című kötetéből: Magyar idő szerint pontosan háromnegyed tizenkettő. Az elmúlt percekben Pakson futótűzként terjedt a hír, miszerint Kovács Anti bejutott az olimpiai döntőbe. Minden ablakban kéken villódznak a televízió fényei, ugyanabban a ritmusban. Az „Atomvárosban” egyébként is összetartanak az emberek, de egy ilyen nagy esemény még közelebb hozza őket egymáshoz. Spanyolországi idő szerint háromnegyed tizenegy. Kezdődik az olimpiai finálé a Blaugrana csarnokban… Kovácsnak jut a fehér öv, Raymond Stevensnek hívják a piros övest. Alacsonyabb a magyarnál, csak úgy lóg rajta a hatalmas dzsúdós kabát. Meglepetés, hogy eljutott idáig, eddig a Brit Nemzetközösségi Játékokon nyert aranyérme volt a legnagyobb sikere, de azért nem ismeretlen ebben a mezőnyben. Azt például mindenki tudja róla, hogy kegyetlen földharcos, s megvannak az eszközei arra, hogy a tatamira kényszerítse az ellenfeleit. A brit győzni akar, s ezt már az első pillanatokban nyomatékosítja: az összekapaszkodásból lerántja a földre a magyart, s máris készíti elő a leszorítást vagy a karfeszítést. Anti próbál felállni, de Stevens ügyesen „csomagolja” őt, hogy aztán máris két kézzel húzza maga felé a karját. Ráncigálja, tekergeti Kovács jobb karját. Ebből senki nem tud kijönni. A magyar versenyző arcán lehet látni, milyen kínokat él át, de nem adja fel, nem kopogja le a meccset, valahogy megpróbál kapaszkodóra találni − Stevens lábát tartva igyekszik valamennyire tehermentesíteni a karját, miközben a brit minden erejét mozgósítva feszíti a végtagot. „Mate!” Erre a varázsszóra vártunk összeszorított fogakkal: a bíró megelégelte a földharcot, felállítja a versenyzőket. Egy perc elszaladt az olimpiai döntőből, s ez az egy perc borzasztó volt számunkra. Ahogyan elhangzik a „Hadzsime!” vezényszó, Stevens ismét Kovács jobb karjához nyúl: húzza, rángatja. Próbál újabb földharcot kezdeményezni, de most sikerül a szőnyeg szélére menekülni. Újból állásból folytatódik a küzdelem. Borzasztóan erős a brit. A rövidebb lábaival aligha tudja eldobni a magyart, ezért aztán inkább lefelé húzza, hogy maga felé rántva a földre kerülhessenek. Antal próbál felegyenesedni, hogy dobást indíthasson, de egyelőre Raymond akarata érvényesül. Két perc telt el. A táblán egyik oldalon sem szerepel még pont, legalább ebben bízhatunk… Két és fél perc. A magyar először tud dobást indítani, lábával meg is akasztja Stevenst, de az éppen Kovács hátára huppan. Már megint a földön gyűrik egymást, s Stevens azonnal megragadja a Antal jobb karját… Elsőre nagyon veszélyesnek látszik, de Stevens már nem olyan erős, mint két perccel ezelőtt, nem képes úgy behúzni ellenfele végtagját − a bíró is jóval hamarabb felállítja őket.

Kovács kiegyenesedik, egy pillanatra megtántorodik, hátrafelé lépve áll a helyére. Az újabb összekapaszkodás már csöppet sem hasonlít az eddigiekhez: Antal ügyesen mozgatja riválisát, belső combdobást indít, s ahogyan tanulta, végig kontroll alatt tartja az akciót, jukó a jutalma. Hárompercnyi rémálom után nálunk a vezetés! A következő akcióban megint Kovács irányít, Stevens pedig már a földharcból is menekül, nincs már annyi ereje, hogy megtörje a magyart. A brit hosszasan öltözködik. Ledobja előbb a piros övet, aztán a feketét. Megigazgatja a kimonóját, eközben próbál erőt gyűjteni. Egy perc és néhány másodperc maradt arra, hogy fordítson. Aligha sikerülhet! Most már a paksi fiú irányít, aki valósággal lekopírozza az előbbi combdobását, talán csak Stevens földre érkezése fájdalmasabb. Újabb jukó! Most már meg kell lennie! Olimpiai bajnok lehet ez a magyar srác, minden idők legfiatalabb dzsúdós olimpiai bajnoka. Húszévesen és hatvanegy naposan! Raymond elkeseredetten megy előre, a bíró pedig meginti Kovácsot. Hát spori, ez nem volt jogos! De ki bánja, tizenegy másodperccel a vége előtt egy koka már mit sem számít?! A csapattársak üvöltenek, olybá tűnik, a csarnokban mindenki tudna magyarul. „Tíz, kilenc, nyolc…” Hangosan hallani a visszaszámlálást. „Három, kettő…”, s mintha erre várna Kovács, a már csak tántorgó ellenfelének kihúzza a lábát. „Egy… Megvan!” A bíró jelzi, még egy kokát ért az akció, de ezt már csak a jegyzőkönyv kedvéért mutatja. Kovács Antal karjai a magasban, talpon az egész csarnok közönsége, talpon egész Paks, egész Magyarország! Megvan a magyar csegláncssport első olimpiai aranyérme!

A legfiatalabb olimpiai bajnokok 1. Kje Szun Huj (észak-koreai) − 1996, Atlanta − 16 év 359 nap 2. Iliasz Iliadisz (görög) − 2004, Athén − 17 év 281 nap 3. Elnur Mammadli (azeri) − 2008, Peking − 20 év 43 nap 4. Kovács Antal (magyar) − 1992, Barcelona − 20 év 61 nap 5. Lasa Savdautasvili (grúz) − 2012, London − 20 év 180 nap 6. Okano Iszao (japán) − 1964, Tokió − 20 év 275 nap 7. Thierry Rey (francia) − 1980, Moszkva − 21 év 61 nap 8. Kim Mi Dzsung (dél-koreai) − 1992, Barcelona − 21 év 121 nap 9. David Hahalesvili (FÁK) − 1992, Barcelona − 21 év 150 nap 10. Sota Habareli (szovjet) − 1980, Moszkva − 21 év 216 nap

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.