UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2020-05-02 17:39

„Jövőre az olimpia dobogóján akarok állni, és így talán kijutok” – a kalapácsvető Rába Dániel

„A lehetetlent kell akarni ahhoz, hogy elérjem a lehetségest” – vallja a Dobó SE 22 éves kalapácsvetője, Rába Dániel, akinek az olimpia egyéves elhalasztása esélyt teremtett a tokiói ötkarikás játékokon való részvételre.

Ahol tavaly abbahagyta, év elején ott folytatta remeklését a Szombathelyi Dobó SE 22 éves kalapácsvetője, Rába Dániel. Németh László és Németh Zsolt tanítványának a március eleji téli dobóbajnokságon elért 72.11 méteres eredménye a harmadik helyet jelentette. Ennél nagyobbat korábban is kevésszer dobott.

Rába Dániel bizakodó a folytatást illetően Forrás: hungarysport.hu
Rába Dániel bizakodó a folytatást illetően Forrás: hungarysport.hu
„Elégedett lehettem ezzel a teljesítménnyel, mert edzéseken is alig tudtam 70 métert dobni. Nem voltam kiemelkedő formában, de szerencsére a versenyeken, éles helyzetekben általában sokkal jobban megy. Ez a harmadik legjobb eredményem pályafutásom során, szóval nagyon örültem. Persze, edzéseken is igyekszem koncentrálni, a versenyekre valamiért jobban rá tudok készülni mentálisan is. Nem is tudom, mikor fordult elő olyan, hogy valamelyik nagyobb bajnokságon kisebbet dobtam volna, mint a felkészülésen. Talán a tavalyi U23-as Eb volt az egyetlen ilyen.” A tavalyi U23-as Európa-bajnokság előtt Rába a Gyulai Memorialon 71.93-mal zárt, ettől maradt el egy jó méterrel a svédországi kontinensbajnokságon, de a 70.80-as dobása így is a negyedik helyre léptette elő. Nem sokkal később aztán a felnőtt országos bajnokságon már bronzérem társult a 73.61 méteres egyéni csúcshoz. Ezekhez az eredményekhez viszonyítva is biztatónak tűnt a legutóbbi produkció. „A téli dobóbajnokság után jött volna a portugáliai téli Európa-kupa, amelyre U23-asként sikerült kijutnom. Sajnos, a koronavírus-járvány miatt az már nem lett megrendezve, pedig arra készültem, hogy ott nagyon nagyot fogok dobni.” Miután az U23-asok számára 2020-ban egyébként sem rendeztek volna világversenyt, a fiatalok előtt a párizsi felnőtt Európa-bajnokság lebegett célként, azonban az sem kerül lebonyolításra. Rábának még nem volt meg a szintje a viadalra, de elképzelései szerint, nem jelentett volna legyőzhetetlen akadályt a 74.45 méter túlszárnyalása.
Rába Dániel a lehetetlent akarja elérni Forrás: hungarysport.hu
Rába Dániel a lehetetlent akarja elérni Forrás: hungarysport.hu
„Ahogy tavalyhoz képest fokozatosan javult a teljesítményem, úgy gondolom, megdobtam volna valamikor. Ez már nem derül ki. Idénre azonban marad a cél, hogy 75 méter fölé kerüljek. Sajnálom, hogy nem lesz Európa-bajnokság, de bizakodó maradok, és nem csökken a motivációm. Jövőre lesz az olimpia. Ha kijutok, mérhetetlenül boldog leszek, ha nem leszek ott Tokióban, akkor sem csüggedek, mert még előttem áll a dobókarrier. Persze, ennyi idősen is alkottak már nagyot kalapácsvetők, de én még nem értem be teljesen.” Nemrégiben Németh Zsolt így vélekedett a 2017-ben junior Eb-bronzérmes versenyzőnek, és a vele egykorú, 72.87 méteres egyéni legjobbal rendelkező klubtársának, Varga Balázsnak az ötkarikás esélyeiről: „A fiúk ebben az évben csak valamilyen csoda folytán juthattak volna kvótához. Így viszont több felkészülési idejük van, nagyobb eséllyel pályázhatnak a helyekre. Én úgy gondolom, a szintet (77.50 méter – szerk.) nem fogják megdobni tizenöt-tizenhatnál többen, és harminckettőre töltik fel a mezőnyt. Oda bekerülni meglesznek az esélyeink. Ha valaki dob ötször 75 métert, akkor minden bizonnyal olimpiai résztvevő lesz.” A fiatal atléta bevált recept alapján dolgozik tovább. „Én mindenhez úgy állok, a lehetetlent kell akarni ahhoz, hogy elérjem a lehetségest. Szóval jövőre az olimpia dobogóján akarok állni, és így talán kijutok. Az elmúlt időszakban egyenletes volt a fejlődésem, de több sérüléssel is bajlódtam, nem tudtam úgy lábra erősíteni, ahogyan szerettem volna. Sok kortársamhoz képest még ebben a tekintetben van lemaradásom, és erőnlétben, technikában is bőven van hová javulni.” A versenyző az alázatos munkában és magában hisz, így nem babonából került fel fejére az a bandana néven is ismert kendő, amit az utóbbi versenyein már előszeretettel viselt. „Elsősorban azért kezdtem el hordani, hogy ne zavarjon a dobások közben a hajam, valamint az izzadtság ne folyjon az arcomra. De nem utolsó szempont, hogy többek szerint is egészen jól áll.” További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.