Mészáros Zalán: A kosárlabdát mégsem törölhetjük le minden akció után...
Május 4-től az egész országban megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzéseken való részvétel. Vajon miként indítják újra az életet a Vasas Akadémia férfi kosárlabda-szakosztályában?
Március közepén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, a koronavírus-járvány miatt a 2019/2020-as szezont minden korosztályban, mindkét nemben – bajnokok és kiesők nélkül – lezártnak nyilvánítja. A határozat után néhány nappal kerestük fel a Vasas Akadémia férfiszakosztályának igazgatóját, Mészáros Zalánt a veszélyhelyzetről kialakult véleménye miatt. Akkor arról beszélt, azonnal alkalmazkodtak a szituációhoz: „A mestereket arra kértük, online felületen segítsék a fiúkat, tartsák velük a kapcsolatot, hiszen jól összeszokott közösség a miénk, szeretnénk, ha az is maradna. Számtalan szakmai videó van az interneten, mint ahogyan kiváló utánpótlásmeccsek is. Nem tudjuk, meddig tart ez a káosz, folyamatosan informálunk mindenkit, kommunikálunk. Bizonytalan minden, egyelőre tizenkét hétre gondolkozunk előre, és természetesen minden változáshoz alkalmazkodunk.” A helyzet mindazonáltal hat héten belül változott: az április 30-án kiadott kormányrendelet szerint a főváros és Pest megye területén továbbra is érvényben marad a kijárási korlátozás. A kormány ugyanakkor arról is döntött, hogy május 4-től az egész országban megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzéseken való részvétel. Lássuk, mi a történik ezután Pasaréten! „Jelenleg is vizsgáljuk annak a lehetőségét, miként tudjuk elkezdeni a munkát május 18-tól. Elő kell készülnünk; kidolgoznunk olyan tervet, amely megfelel az egészségügyi és a kormány által szabályozott előírásoknak. A kosárlabdán kívül huszonkét másik sportág működik a Vasasban, közülük több is mellettünk, a Pasaréti Sportcentrumban készül nap mint nap – éppen emiatt nehéz logisztikailag megoldani a zökkenőmentes edzéslehetőséget a járványhelyzetben. Elvégre egyszerre kell figyelni hat-nyolcszáz gyerekre ugyanazon a komplexumon belül” − magyarázza Mészáros. Az imént említettek miatt számtalan olyan kérdés merül fel, amelyre felelősségteljesen jelenleg nem tud válaszolni a szakvezető: „Időre van szükségünk: ki kell találnunk, egyszerre hányan lehetnek a sportcentrumban, lehet-e ott tusolni vagy öltözni, emellett azt is szabályoznunk kell, hány sportolóval foglalkozhatunk egyazon időben. Oké, rendelet született arról, hogy lehet edzeni, de nem szabad megfeledkezni a sportágak sajátosságairól, amelyek más-más veszélyt hordoznak magukban: mint tudjuk, a kosárlabdát kézzel játsszák, a gyerekek utána az arcukhoz nyúlnak, satöbbi. A labdát pedig mégsem törölhetjük le minden akció után…” Mészáros további nehézségekre is kitért: „Nem csak Pasaréten edzünk, hanem az iskolákban is: az U11-es és U12-es csapataink egytől egyig külső helyszínen készülnek. Hiába lehet tehát utánpótlásedzéseket tartani, miközben a tréninghelyszínként szolgáló intézmények jelenleg is zárva vannak – ez persze nem csak minket, rengeteg egyesületet érint. Lényeg a lényeg: van még min törni a fejünket, de ahogyan mindig, most is a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a helyzetből!” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.