UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2020-05-22 15:39

Kosárlabda: Kovács Georgina tudja, gyakrabban kell észrevennie a helyzeteit

A ZTE NKK felnőttélvonalban szereplő kosárlabdacsapatának irányítójával, a 19 éves Kovács Georginával beszélgettünk a koronavírus-járvány miatt márciusban véget ért bajnokságban történtekről és a céljairól.

A koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért volt az ötödik szezonja a női kosárlabda-bajnokság első osztályában a ZTE NKK irányítójának, a még mindig csak 19 éves Kovács Georginának. Noha 21 mérkőzésből hússzor pályára lépett (mindahányszor kezdőként), ráadásul összességében 27.5 percet, 5.2 pontot, 0.9 lepattanót és 1.7 gólpasszt átlagolt, nem ezt tartja eddigi legjobb szezonjának.

Kovács Georgina február végén, az ELTE BEAC Újbuda ellen Forrás: hunbasket.hu
Kovács Georgina február végén, az ELTE BEAC Újbuda ellen Forrás: hunbasket.hu
„A csapat miatt, hiszen a legutóbbi kiírás bronzérmeseként zártuk a bajnokságot. Ezúttal viszont rengeteg lehetőséget kaptam − nyáron edzőváltás történt: Gáspár Dávid a Sopron Basket mestere lett, tőle vette át a karmesteri pálcát Horváth Zsófia, aki nagyon bízik bennem, támogat. A 2018/19-es szezonban egyébként az év elején kiemelkedően jól ment a játék, ugyanakkor sokkal magabiztosabbá váltam a legutóbbi idényben: egy pillanatig sem féltem, tudtam, mi a dolgom. Nagyobb részt vettem ki a támadásokból, elzárásokat egyaránt játszhattam” − értékel a fiatal. Georgina két olyan mérkőzést említett a legutóbbi évadból, amelyen kiemelkedően szerepelt: „Hazai pályán, a TFSE-MTK ellen és a PINKK-Pécsi 424 otthonában teljesítettem nagyon jól. Előbbi párharcon remek ütemben érkeztek a pontjaim, három triplát is dobtam. Utóbbin a védekezésem volt átlag feletti: végig az egyik légiósukat fogtam, éreztem a ritmust. Mindent összevetve: elégedettek vagyunk azzal, hogy az ötödik helyen tanyáztunk, amikor véget ért a liga. Ha ősszel azt mondják nekünk, hogy ebben a pozícióban zárunk, szerintem aláírtuk volna. Mindenesetre kíváncsi lettem volna arra, képesek vagyunk-e meglepetést okozni a rájátszásban.” Kovács egyébként tősgyökeres zalaegerszegi: ott született, és egyelőre elképzelni sem tudja, hogy máshol próbáljon szerencsét. „A gyerekkori célom az volt, hogy itt érjek a csúcsra, az NB I-be. Kiválóan érzem magam és jó helyem is van itt. Azt tapasztalom, hogy a vezetőség is kedvel, szóval minden a legnagyobb rendben van, sokáig szeretnék még itt játszani, ha van rá igény. Persze tudom, sokat kell még fejlődnöm, nagyjából mindenben. Ha ki kellene emelnem valamit, akkor azt mondanám, támadásban, legfőképpen az elzárásokat kell jobban olvasnom. Többször vehetném észre a saját helyzetem − gyakran adódik előttem a lehetőség, ám előfordul, hogy még ilyenkor is a csapattársaimnak próbálok segíteni, miközben én is befejezhetném az akciót.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.