UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2020-06-01 15:31

Kajak-kenu: a járvány után még nagyobb mosollyal ültek hajóba a KSI fiataljai

A kéthónapos kényszerpihenő után gőzerővel készülnek a KSI kajakosai a késő nyári és őszi feladatokra; a fővárosi klub utánpótlásedzőjét, Agócs Mihályt kérdeztük.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások után mindenkit jó érzéssel tölthet látni, hogy újra megtelnek élettel az utcák, szépen lassan minden újraindul. Pontosan ezt tapasztaltuk, amikor begurultunk a KSI népszigeti vízitelepére, ahol immár három hete szigorú korlátozások mellett, de töretlen lelkesedéssel készülnek a klub ifjú kajakosai. „Március tizenötödikével fejeztük be a telepen az edzéseket – emlékezett vissza a KSI utánpótlástrénere, mások mellett Kozák Danuta, Benedek Dalma, Szabó Gabriella és Paksy Tímea nevelőedzője, Agócs Mihály. – Alapvetően a fiataljaink nagy területen, szabad levegőn, nagy szabadságfokkal űzik a sportágukat, így nehéz volt bekényszerülni a négy fal közé és az edzőknek is komoly kihívás volt olyan feladatokat adni nekik, amelyeket amúgy télen végeznek, közben pedig csak arra vártak, hogy vízre lehessen jönni.”

Három hete edzésben a KSI kajakosai Forrás: ksi.hu
Három hete edzésben a KSI kajakosai Forrás: ksi.hu
A KSI gyermek és kölyök korosztályú kajakosaiért felelős mesteredző elmondta, hogy a könnyítések életbe lépésével immár három hete munkába álltak. Természetesen sokkal szigorúbb feltételek mellett, mint korábban, több öltözőt nyitottak, sokkal kisebb csoportokban edzenek és kiemelt figyelmet fordítanak a fertőtlenítésre. „Senkinek nem volt egyszerű, mert éppen befejeztük a téli munkát, és azt kellett abbahagyni, amiért érdemes kajakozni. Nálunk is volt egyfajta aggodalom a létszám alakulását illetően, de nagyon kellemes meglepetés ért bennünket: a gyerekek fülig érő szájjal érkeztek és szálltak vízre, egy versenyzőnk hagyta abba, de közben négy új gyerek érkezett hozzánk.” A járvány átalakította a versenyrendszert is: a júliusi nagyüzem helyett augusztus végén és szeptemberben rendezik a legfontosabb viadalokat. „Lesz néhány utánpótlásverseny, de persze sokkal kevesebb, mint általában. A több évtizede működő rendszer megbomlik, az augusztusi pihenők helyett, most akkor is edzenünk kell, hiszen az országos bajnokságok például csak szeptemberben lesznek. Ez még nagyobb áldozatot és rugalmasságot igényel a családok részéről is.” További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.