UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2020-06-04 16:22

Vízilabda: nem egyszerű bekerülni a Szolnok fiatalodó felnőttcsapatába

A Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója, Kovács István számolt be a férfi vízilabdacsapat utánpótlásának helyzetéről.

Jelentősen megváltozik a következő bajnoki szezonra a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatának játékoskerete. A Zsivko Gocics irányította együttesből Bátori Bence és Szatmári Kristóf a Vasasban, Várnai Kristóf az OSC-ben folytatja pályafutását, valamint a három szerb légiós, Dorde Lazics, Gavril Szubotics és Viktor Rasovics is távozott a klubtól. A szolnokiak játékosa lesz azonban a Miskolcról érkező 21 éves Nagy Ádám, aki a válogatott bő keretének is tagja, csakúgy, mint az OSC-ből átköltöző Kovács Gergő. A harmadik bejelentett pólós, a 19 éves kapásoldali szélső Konarik Ákos, aki az UVSE-t hagyta ott a Dózsa kedvéért. A legnagyobb hazai ígéretek között számon tartott, a következő szezontól felnőttkorba lépő játékos lehet a szolnokiak egyik rendszeresen játszó fiatalja. Az előző évadban ebből nem sok volt. Ha azt vesszük alapul, hogy a hátrahagyott idényben még utánpótláskorúnak számító, azaz az ifibajnokságban is játszó pólósok, azok a 2001 és azután születettek voltak, akkor csak a 17 éves Szeghalmi Zsombor mondhatja el magáról, hogy korosztályos játékosként számolt vele a felnőttcsapat az ob I-ben, olykor a Bajnokok Ligájában. (Őt korban és játékpercekben követve: a tavaly a KSI-ből érkező 2000-as születésű Schmölcz Norman kapott lehetőséget 11 meccsen.)

Szeghalmi számára sorsdöntő évad jöhet Fotó: Illyés Csaba
Szeghalmi számára sorsdöntő évad jöhet Fotó: Illyés Csaba
A keretben bár az elmúlt idényben egy-két alkalommal feltűnt a 2001-es születésű Bukta Szilárd és Pethe István, szerephez nem jutottak, pedig a 2018/19-es évadban már bedobták őket a mélyvízbe. A Szolnok mindenesetre továbbra is törekszik arra, hogy minél több saját nevelésű játékost építsen be a felnőttcsapatba, ám ez nem mindig egyszerű. Szeghalmi mellett azért a 22 éves Teleki András ugyanúgy bizonyítja, hogy nem is lehetetlen. Kovács Istvánt, a Szolnoki Dózsa szakmai igazgatóját kérdeztük a fiatalok helyzetéről a klubban. „Az utánpótlásunk mindössze három éve játszik felsőházban. Azóta más koncepció szerint is dolgozunk. Amikor elkezdtük a szolnoki munkát, nagyon rossz állapotban volt az utánpótlásunk. Most is százötven gyerekről beszélünk és egy 33x20 méteres medencéről, amit nem egyszerű beosztani. Nyilván vannak olyan fiatalok, akik kinőtték magukat, de egy 2017-ben BL-t nyert csapat és a korosztályos együttesből felkerülő gyerekek között óriási fizikai, valamint technikai különbség vannak. Szeghalmi Zsombornak óriási előnye, hogy balkezes, de még mindig csak azt gondoljuk róla, tehetséges. Persze, nagy fantáziát is látunk benne. Az utánpótlásunkra odafigyelve adjuk kölcsön idén Pethe Istvánt és Bodoróczki Tamást Debrecenbe azért, hogy első osztályú rutint szerezzenek. Bár hosszú évek munkájába telik, nem tettünk le arról, hogy saját nevelésű gyerekeket építsünk be a csapatunkba. Egy-két éven belül szeretnénk a felnőttegyüttesben egy korosztályváltást véghez vinni, ezt megkezdve érkeztek most huszonéves pólósok, de természetesen számítunk majd a saját utánpótlásunkra is.”
Konarik a felnőttválogatottba is hamar odaérhet Forrás: vlv.hu
Konarik a felnőttválogatottba is hamar odaérhet Forrás: vlv.hu
A szakember elmondta, sok fiatal számos esetben együtt készül a felnőttekkel, így a játékosok megérezhetik, mennyivel másabb munka folyik az élcsapatban. Úgy véli, aki komolyan gondolja a vízilabdát, annak ez jelentős motivációt jelenthet, a felnőttkeret tinédzsereinek karrierjében  pedig vízválasztó lehet a következő évad. „Szeghalmi már tizenhat évesen felkerült a felnőttekhez, a következő évben lesz utolsó ifiéves, neki most kell majd megmutatnia, hogy képes kiverekedni a helyét az első csapatban. Konarik Ákost sokat szeretnénk játszatni. Azt gondolom, ha neki lesz egy jó ob I-es éve a Szolnokban, akkor a válogatott ajtaján is kopogtathat, és meg merem kockáztatni, hogy akár az olimpiára készülő keretbe is be tudja magát küzdeni. Benedek Tibi keze alatt óriásit fejlődött az UVSE-ben. Neki most volt itt az ideje, hogy jobb csapatba kerüljön.” A Szolnoki Dózsa kerete jelenleg 13 fős, a következő évadban 14 fővel kíván részt venni az együttes. Kovács István arról tájékoztatott, a fennmaradó egy helyet már feltehetően nem fiatal játékos fogja betölteni. A hírek szerint könnyen lehet, hogy a szerbek olimpiai, világ- és Európa-bajnokával, Filip Filipoviccsal lesz teljes a névsor.

A Szolnoki Dózsa következő szezonbeli várható kerete Kapusok: Nagy Viktor, Bányai Márk. Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Dusko Pijetlovics, Jansik Dávid, Radomir Drasovics, Szeghalmi Zsombor, Dőry Farkas, Schmölcz Norman, Teleki András, Konarik Ákos, Kovács Gergő, Nagy Ádám. Vezetőedző: Zsivko Gocics.

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon