Jégkorong: „A minőséget áldozzuk a mennyiség oltárán” – Majoross Gergely
„Fájó, hogy igazán magas szinten szereplő játékosból kevés van” – mondja a MAC-Újbuda jégkorongcsapatának tavasszal leköszönt vezetőedzője, Majoross Gergely, aki augusztusig a klub utánpótlásában dolgozik, utána pedig meglátja, mit hoz a jövő.
A hazai jégkorongsportban évekig meghatározó, az elmúlt két esztendőben a szlovák Extraligában szereplő MAC-Újbuda együttesét irányította 2015 óta Majoross Gergely. A korábbi válogatott játékos, szapporói hős a szezon végeztével elköszönt a megszűnő extraligás gárdától, a hazai élvonalban induló MAC-HKB csapatot pedig egykori csapattársa, Kangyal Balázs irányítja. Így Majoross augusztusig mindenképpen a klub utánpótlásában dolgozik.
– Az elmúlt öt évben a MAC felnőttegyüttesét irányította, sok fiatal, saját nevelésű játékos fordult meg a csapatban. Hogy értékeli ezt a részét a munkának?
– Úgy gondolom, a konkurenciához képest jó arányt, illetve létszámot tudunk felmutatni, ugyanakkor látszik az is, hogy még jobb munkát kell végeznünk a klubban. Közvetlenül az akadémiáról nagy ugrást jelentett a szlovák Extraliga, az átmenetben jó lett volna, ha el tudunk indítani egy farmcsapatot a hazai ligában, de ez különböző okok miatt soha nem valósult meg. Most meg, amikor végre összejött, extraligás csapatunk nincsen.
– Felnőttedzőként hogyan látta: mennyire árasztották el a tehetségek a hazai csapatokat az elmúlt években?
– Kétségkívül látszik, hogy nőtt a létszám és a 1995 és 2000 között született játékosok közül sokan játszanak a hazai élvonalban, és viszonylag jó játékerőt képviselnek. Fájó viszont, hogy igazán magas szinten játszókból kevés van.