UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2020-07-09 12:05

Birkózás: Elekes Enikő bízik magában, első évesként állna dobogóra a kadét Eb-n

Az 58 kilóban serdülő Európa-bajnok birkózóval, a 15 éves Elekes Enikővel beszélgettünk arról, hogy már első éves kadétként dobogóra szeretne állni a korosztály októberre tervezett kontinensviadalán − immár két súlycsoporttal feljebb, a 65 kilósok között.

Hihetetlen bravúrsorozattal zárta le a serdülőkort a Kőbánya SC 15 éves birkózója, Elekes Enikő, aki a 58 kilóban korosztály Európa-bajnoksága mellett a Budapesten rendezett World Combat Games elnevezésű viadalt is megnyerte tavaly. Meg kell említeni róla emellett azt is, hogy párharcot sem veszített 2019-ben. Pedig nehézségei bőven adódtak: „A Combat Games előtt súlyos vírusfertőzés támadott meg − így Enikő. − Olyannyira fájt a hasam, hogy be kellett vinni a kórházba, ahonnan három nappal a verseny kezdete előtt jöttem ki. A fogyás már szóba sem jöhetett; a tervezett kategóriánál eggyel feljebb, a hatvankettő kilogrammosok között kellett indulnom a fővárosban. Emiatt különösen nagy élmény marad, hogy a dobogó legfelső fokára állhattam.”

Elekes Enikő a kadétok között ünnepelne Eb-érmet az idén Forrás: UWW
Elekes Enikő a kadétok között ünnepelne Eb-érmet az idén Forrás: UWW
Az új évad sem indult rosszul a fiatalnak: 65 kilóban megnyerte az évad első kadét-válogatóversenyét, nagy lépést tett afelé, hogy ő képviselje a magyar színeket a korcsoport augusztusi, budapesti világbajnokságán. Csakhogy a koronavírus-járvány közbeszólt, előbb halasztották, majd kiderült, hogy elmarad a megméretés; Elekes legjobb esetben is csak a kontinensviadalon vehet részt tehát. „Egyelőre nem lehet tudni, mikor rendezik a maradék két válogatót. Az elsődleges célom az, hogy megszerezzem a címeres mezt, és ha ez megvan, koncentrálhatok az Eb-re. Élsportolóként úgy kalkulálok, hogy én képviselhetem a magyar színeket Lengyelországban, s ha már ott lennék, meg sem állnék a dobogóig. Nagy rajtam a nyomás, hiszen remek évet zártam tavaly, ettől függetlenül bízom magamban.” Enikő jelenleg a serdülőválogatottal készül Bócsán: „Hétfőn kezdődött az összetartás. Fontos, hogy mihamarabb felvegyem a ritmust a szőnyegen; emiatt kaptam meghívót, noha nem vagyok már serdülő. A járvány okozta leállás közben egyébként folyamatosan erősítettem otthon. Hatalmas kertünk van, úgyhogy még élveztem is, több időm maradt dolgozni. Az igazat megvallva jókor jött a kényszerpihenő: első éves kadétként attól tartottam, gyenge leszek a kadétmezőnyben. Rengeteget dolgoztam súlyzóval és állíthatom, fejlődött az erőnlétem. Mi több, emellett a súlyomat is tartottam: alig-alig kell fogynom az új kategóriámba, a hatvanöt kilóba.” További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.