A Magyar Labdarúgó Szövetség új sportigazgatója, Barczi Róbert kedden arról nyilatkozott, miben kellene fejlődnie a sportágnak idehaza, az MTI-nek viszont ennek mikéntjéről is beszélt.
Az MLSZ legfőbb célja az új futballkultúra megteremtése során, hogy az utánpótlás-nevelésben a klubokkal együttműködve érjen el előrelépést. Többek között erről beszélt Barczi Róbert, a labdarúgó-szövetség sportigazgatója, aki ismertette a hosszú távú terveket, erről az MTI számolt be.
Barczit májusban nevezték ki a posztra, új feladatkörében nyolc területért felel.
− Az utánpótlás-válogatottak
− Edzőképzés
− A nem edzőként dolgozó futballszakemberek képzése
− Klubfejlesztés
− Sporttudomány
− Futsal
− A női szakágért
− Grassroots
Barczi Róbert szerint Magyarországon minden adott ahhoz, hogy minőségi legyen az utánpótlásképzés Forrás: mlsz.hu
A fiatalok felkészítésében a kluboknak van a legnagyobb feladatuk, nagy hangsúlyt kell fektetni a játékosok egyéni fejlődésére, azt a hat-nyolc tehetséget, aki kiemelkedik a többiek közül, olyan karriermenedzsementtel kell segíteni, amellyel be tudnak kerülni a felnőtt csapatba.
„Később a vezetők akár a költségvetésbe is beépíthetik a legjobbak eladását, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy üzleti alapon működjenek a klubok” − mondta Barczi. A klubokat az MLSZ folyamatosan segíti. A tervek szerint a belga Double Pass cég évente végez majd felméréseket, ráadásul a köztes időszakokban is meglátogatják az MLSZ illetékesei az egyesületeket, hogy konkrét feladatokat írjanak elő, ezen kívül írásban is heti rendszerességgel tartják majd a kapcsolatot − közölte az index.hu.
Az MLSZ olyan mértékben nyújt majd pénzügyi támogatást, amilyen minőségű munka folyik utánpótlás szinten. Nemzetközi mintára összekötik a felnőttek licencét az utánpótlás minősítésével.
A sportigazgató kiemelte: a sporttudományi ágazat is segíti majd az egyesületek munkáját, az MLSZ meghatároz négy-hat olyan mérést, amelyet évente kétszer el kell végezni a csapatokban.
Ezeket az eredményeket az MLSZ bizalmasan kezeli és hiányosságok esetén segítséget nyújt a felzárkózásban.
Azt, hogy az NB I-es csapatok manapság csak elvétve adnak lehetőséget a bizonyításra a fiatal játékosoknak, Barczi Róbert a kevés érintésszámmal magyarázta. Néhány évtizeddel ezelőtt délelőtt és délután is edzettek a játékosok, manapság csak napi egy edzésen vesznek részt, ezáltal kevésbé érettek az ifjú futballisták, mint korábban. Ezt elsősorban azzal orvosolnák, hogy a klubok szervezésében az iskolákba is be kellene vinni a labdarúgó-edzéseket. Magyarországon gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy jól működjön az utánpótlás-nevelés, már csak az egyesületek elköteleződésére van szükség.
A korosztályos nemzeti csapatok U15-től kezdődően bátor, kezdeményező, a futballközvélemény számára büszkeségre okot adó játékot mutassanak be. Hozzátette, ez eredményekben az U18-as korosztályoktól mutatkozhatna meg inkább. A terület felelőse a PSV-nél is megforduló Fehér Csaba lesz.
Az MLSZ komolyan számol azokkal a játékosokkal, akiknek a közelmúltban ért vagy mostanában ér véget a pályafutásuk − ilyen például Tőzsér Dániel, Juhász Roland, Huszti Szabolcs vagy Torghelle Sándor −, meg akarja adni nekik a lehetőség arra, hogy edzői vagy vezetőképzésben minél nagyobb tudást szerezzenek, mielőtt munkát vállalnak a magyar futballban.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.