Labdarúgás: Michael Boris szerint olykor éppen a fiatalokkal lehet váratlant húzni

Kiválasztás, képzés és a felnőttegyüttesekbe történő beépítés. Ezen a három területen kell előrelépnie a magyar utánpótlás-nevelésnek Barczi Róbert, a szövetség nemrég kinevezett sportigazgatója szerint. A fiatalok első csapatba integrálásával kapcsolatban Michael Borist, az NB I-be feljutott MTK Budapest német mesterét kérdeztük.

– Edzői szemmel nézve mi okozza a legnagyobb dilemmát, amikor egy felnőtt és utánpótláskorú játékos közül kell választania? – Mondhatnám, hogy a rutin és gyorsaság párharca ez, hiszen a harminc éves futballista értelemszerűen tapasztaltabb a tizennyolc évesnél, a tizennyolc éves pedig valószínűleg dinamikusabban mozog. A gond csak az, hogy ezt a tételt nem lehet fehéren-feketén levetíteni az összes játékosra. Én a mutatott teljesítményben hiszek, és ha a fiatalabb azonos szintre kerül az idősebbel, akkor az MTK filozófiája szerint az előbbit fogom játszatni, egészen addig, amíg az elvárt szinten teljesít.

– Az NB II-es idény előtt azt a célt tűzte ki a klubbal, hogy a feljutás mellett a fiatalok is jelentős szerepet kapjanak. Mennyire elégedett ezen a téren? – Visszakérdezek: mit jelent az, hogy „fiatalok”? Ha a számok mögé nézünk, azt láthatjuk, hogy Katona Máté játszotta a legtöbbet a szezonban, és ő huszonhárom esztendős. Szerintem ebben a korban is fiatal valaki, attól függetlenül, hogy már nem utánpótláskorú. Ha szigorúan az 1999-ben vagy az után született játékosokat nézzük, Mezei Szabolcs (19), Varju Benedek (19) és Palincsár Martin (21) is több mint kétezer percet töltött a pályán, amivel a teljes keretet tekintve az élbolyban végeztek, de Schön Szabolcs (19) vagy Kata Mihály (18) is sok lehetőséget kapott. Ám a percszámolgatásnál is fontosabb, hogy a srácok folyamatosan fejlődjenek, újabb és újabb szinteket lépjenek. Szerencsére jó úton haladnak, és az idősebbek mindenben támogatják őket. – Ez lenne a titok? Hogy a rutinosabb játékosok ne féltsék a helyüket, hanem azzal a tapasztalattal, amit az évek során felhalmoztak, segítsék a fiatalok fejlődését? – Pontosan. És nemcsak a mérkőzéseken, hanem a pályán kívüli életben is sok olyan terület akad, amelyben sokat jelenthet a rutinjuk. Az erőnlét, a táplálkozás, a pihenés minősége, a mérkőzésekre való felkészülés fejben, és még sorolhatnám. Az MTK-ban tudatosan alakítottuk úgy, hogy azok az idősebb játékosok maradjanak velünk, akik ezeken a területeken valóban segíteni tudnak. Nálunk adva vannak azok a vezérek – mások mellett Kanta József, Pintér Ádám és Lencse László is ilyen –, akik irányt mutatnak a fiatalabbaknak. – A nyáron négy légióst igazolt a klub. Akadtak, akik ezt a kijelölt útról való letérésként értékelik. – Pedig semmiben nem változott az MTK filozófiája attól, hogy visszajutottunk az NB I-be, a keretünkben 10-nél is több olyan játékos található, aki a  Sándor Károly Akadémián nevelkedett. Néhány poszton még szükség volt az erősítésre, ezért jöttek a külföldiek, de a következő idényben is lehetőséget adunk a fiataloknak, miközben tudjuk: az élvonal teljesen más kávéház, mint a másodosztály. A nemzetközi porondon is tapasztalatokkal bíró Ferencváros ellen például botorság lenne 11 fiatallal a pályára lépni… – Az elmúlt évek tendenciáját látva mit gondol, mennyire használják ki jól az NB I-es klubok a fiatalokban rejlő lehetőségeket? – Nyilvánvaló, hogy az utánpótláskorúak nem kapnak elég játékpercet, máskülönben a szövetségnek sem kellene beavatkoznia a rendszerbe azzal, hogy ösztönzi a klubokat a fiatalok szerepeltetésére. Néha egyébként olyan érzésem van, mintha csak bátorítani kellene az NB I-es klubokat, mert a tizenkét csapatos bajnokságban nüanszok döntenek, így az edzők inkább a tutira mennek, nem merik megkockáztatni, hogy mély vízbe dobják a 18 éves srácokat. Pedig sokszor velük lehet váratlant húzni, ők azok, akik meglepetést okozhatnak. Ott van például Bolla Bendegúz, akit a legutóbbi évad felfedezettjének választottak az NB I-ben. Egész évben kitűnően teljesített, pedig előtte nem volt olyan sok magyar jobbhátvéd, akiről ugyanezt el lehetett mondani. De említhetném például Szendrei Norbertet is, aki a Honvédban játszott háromnaponta mérkőzéseket az újraindulást követően, és egyáltalán nem ingadozott a formája, végig megbízható teljesítményt nyújtott. Tehát nem igaz, hogy nincsenek NB I-es szintű magyar reménységek, csak sokszor el sem jutnak odáig, hogy heteken keresztül bizonyíthassanak. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.