UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2020-07-26 18:28

Atlétika: már nem olyan meglepő Tóth Anna újabb ifjúsági csúcsa

A 16 éves Tóth Anna rövid időn belül kétszer is megjavította a 100 méteres női gátfutás U18-as rekordját.

Harminckilenc évig senki, aztán Tóth Anna tíz nap alatt kétszer is megjavította a 100 méteres női gátfutás országos ifjúsági rekordját a felnőtt gátmagasságon (84 cm). A Miskolci Sportiskola 16 éves ígérete július 16-án a Debreceni SI-SC meghívásos versenyén futott 13.91 másodpercet és döntötte meg az addigi csúcsot (13.98 mp), amelyet Rostás Mónika 1981 óta őrzött, most szombaton pedig ebből faragott még 6 századot a Honvéd-kupa előfutamában. Tigyi József tanítványának a döntő sem sikerült sokkal rosszabbul, hiszen beállította korábbi rekordját, a versenyszámban ezzel harmadik helyen zárt. Az első országos csúcsa után úgy fogalmazott, egy álma vált valóra, és már akkor is lehetett sejteni, ez az álom bizony visszatérő lesz.

Tóth Anna rövid időn belül két csúcsot is futott Forrás: atletika.hu
Tóth Anna rövid időn belül két csúcsot is futott Forrás: atletika.hu
„Elég sokat koccoltam, és nem is ilyen kicsiket, hanem egészen nagyokat. A bokám lila és be is dagadt, plusz a térdem sincs a legjobb állapotban – kezdi összefoglalóját nevetve a kazincbarcikai atlétalány. – Egyébként magát a versenyt nagyon jónak éreztem. Megfelelő volt az időjárás is. Nem voltam olyan stresszes, mint a debreceni verseny alatt. Sokkal nyugodtabban álltam rajthoz. Talán azért is, mert a korosztályos csúcs után picit megnyugodtam. Most csak magamat akartam legyőzni. Az előfutamban azért lett jobb az eredményem, mert ott kevesebbet ütöttem. Az első gátakat nagyon jól elkaptam, az ötödikbe akadtam bele. Ez kizökkentett, utána összeszedtem a mozgásom, de a hetedikbe is beleakadtam, úgyhogy onnantól kezdve már nehéz volt a vége.” Anna úgy meséli a verseny részleteit, mintha azóta is csak a futásról készült felvételt nézné vissza. Pedig nem így van. Egyszerűen mindenre emlékszik, és az elmondottak alapján ő is levonja a következtetést, hogy maradt még bőven a legutóbbi produkcióban is. „Egy kicsi még biztos van benne. De ennek is nagyon örülök. Az első csúcsomat talán azért éreztem másnak, mert akkor én nem is tudtam, hogy ebben a korosztályban van rekord felnőttmagasságon. Ez váratlanul ért. Most már nem annyira ért meglepetésként, és amikor meghallottam, hogy 13.85 lett, boldog is voltam, de csalódott is, mert tudtam, nem volt a legjobb futás. Mégsem sikerült kihozni a belőle a legtöbbet. Összességében elégedett vagyok, mert nem is indultam volna felnőttgáton, ha nincs a koronavírus-járvány. Akkor biztosan a saját magasságomon versenyzem. De így, hogy nyertünk egy évet, és ugye a jövőt nézzük Józsi bácsival, váltottunk.” Tóth Annának az ifjúsági magasságon (76 cm) tavalyról 13.76-ja van, Sorok Klaudia U18-as csúcsa 13.32. Hogy ez mennyire van lőtávon belül, nehezen tudja megsaccolni a versenyző, mert úgy gondolja, azóta nyilvánvalóan gyorsult és fejlődött. Az ifjúsági országos bajnokság majd választ ad erre a kérdésre is. Most viszont egy hétig a pihenésé a főszerep. Anna és családja Hévíz felé vette az irányt, ahol nemcsak a rekorder névnapját, hanem unokatestvére és klubtársa, a hármasugró Papp Dorina szombati idei legjobb eredményét (11.64) és harmadik helyét is megünneplik. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.