Labdarúgás: Raúl Európa trónjára vezette a Real fiataljait
Őrületes izgalmak közepette nyerte meg a Real Madrid az UEFA Ifjúsági Liga 2019/20-as évadát, a Raúl vezette királyiak 3–2-re győzték le a hősiesen küzdő Benficát.
Barcelona, Chelsea, Salzburg, Porto. Csak ez a négy klub mondhatja el magáról, hogy elhódította már a 2013/14-es évadban életre hívott UEFA Ifjúsági Liga trófeáját. A szűk elithez csatlakozhatott kedd este a Benfica, valamint a Real Madrid. A portugálok korábban már kétszer is eljutottak az U19-es sorozat fináléjába – érdekesség, hogy mindkétszer a madridiak testén keresztül –, a felnőttek között 13 BEK és BL-elsőséggel egyeduralkodónak számító királyiak viszont még csak a döntőbe sem kerültek be eddig.
Előzetesen gólgazdag összecsapásban lehetett bízni kettejük csörtéjét illetően, hiszen a Major Sámuelt és Bukta Csabát is foglalkoztató Salzburg után ez a két csapat lőtte a legtöbb gólt és alakította ki a legtöbb kapura lövést az idei kiírásban. De azt az őrületet nehéz lett volna előre megtippelni, ami a döntőben történt.
UEFA IFJÚSÁGI LIGA-DÖNTŐ, NYON (SVÁJC) Benfica–Real Madrid 2–3 Gólszerzők: Goncalo Ramos 49', 57' ill. Rodríguez 9', Henrique Jocu 45' (öngól), Gutiérrez 50' Benfica: Kokubo – Filipe Cruz (Rafael Brito 46'), Morato, Tomás Araújo (Martim Neto 90'+1), Joao Ferreira – Tiago Dantas, Henrique Jocu (Ronaldo Camará 46'), Henrique Araújo – Tiago Araújo, Goncalo Ramos, Umaro Embaló (Luis Lopes 63'). Vezetőedző: Luís Castro. Real Madrid: Luis López – Santos, Ramon, Chust, Gutiérrez (Carrillo 66') – Blanco – Park (Sintes 65'), Arribas, Morante (Peter 73'), Carlos Dotor (Óscar Aranda 73') – Rodríguez (Jordi 30'). Vezetőedző: Raúl González Blanco
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.