UtánpótlásSport
2024. június 13.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2020-09-02 08:49

Vívás: újraindult az élet a Vasasban, de nem tudni, meddig

Pénteken kiderült, koronavírussal fertőzött fiatal is dolgozott a Vasas vívószakosztályának termében, így a létesítményt lezárták, fertőtlenítették, és kedden indulhatott újra a munka. Azóta kiderült, másik beteg is van a vívók között, ezúttal viszont nem szükséges leállni.

Pénteken, kora este lezárták a Vasas vívószakosztályának bázisát, a Kovács Pál csarnokot, miután  az egyik olimpici korosztályban szereplő, azaz 12-13 éves sportolójuk pozitív koronavírus-tesztet produkált. A fiatalnál azért kellett elvégezni a vizsgálatot, mert olyan táborban vett részt, amelyben fertőzöttet találtak.

Újra zajlik a munka a Kovács Pál Vívócsarnokban, azt azonban nem tudni, meddig Forrás: hunfencing.hu
Újra zajlik a munka a Kovács Pál Vívócsarnokban, azt azonban nem tudni, meddig Forrás: hunfencing.hu
„Szombaton és vasárnap az egész termet, annak minden helyiségét fertőtlenítették, kedden rajtolhattak újra a tréningek. Sajnos azóta újabb fertőzött van a Vasasban. Az illetékes hatóság közölte: azt vizsgálja, hogy a pozitív teszt előtti negyvennyolc órában kivel találkozott az érintett személy. A termet ezúttal tehát nem kellett lezárnunk, hiszen péntek óta nem voltak foglalkozásaink” −nyilatkozza a szakosztály kardvívó-világbajnok vezetője, Boros György. Ami a hazai versenynaptárat: szeptemberben már elkezdődnek az erőpróbák: a legkisebbek országos bajnokságával és a nagyobbak Magyar−kupa-fordulóival. „Ha jól tudom, több vívót is tesztelnek az országban. Biztos vagyok abban, hogy a szövetség megvárja az eredményeket, és figyelembe veszi azokat a soron következő versenyek szervezését illetően. A tervek szerint a jövő hét végén már magyar bajnokságot rendeznek a gyerekeknek mindhárom fegyvernemben. Szerintem, ha ilyen ütemben növekszik a fertőzöttek száma, akkor nem biztos, hogy van értelme versenyezni.” De hogyan kezelik mindezt a pasaréti sportolók, akik − a többi vívóhoz hasonlóan − március közepe óta nem tehették próbára magukat egyetlen viadalon sem? „Profin kezelik a helyzetet, fegyelmezettek, és minden szükséges intézkedést megértenek. Nem tudom, meddig edzhetünk még, de próbáljuk a lehető legjobban kihasználni az időnket, így volt ez a nyáron is. Nem tudok beszámolni olyan jelenségről, hogy tanítványaink nem a tőlük megszokott lendülettel dolgoznának. Annak is örülnünk kell, hogy most a teremben lehetünk, dolgozhatunk. Közel sem biztos azonban, hogy ez így is marad. Ha több csoportunkban is megjelenik a vírus, és emiatt házi karanténba kellene vonulniuk a fiataloknak, elképzelhető, hogy azt mondanánk, újabb, hosszabb ideig tartó leállás következik a Vasasban.” További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.