UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2020-09-10 17:41

Atlétika: Varga Gréta neve már kilenc országos és egy Európa-csúcs mellett

A múlt hét végi országos atlétikai csapatbajnokságon újabb korosztályos csúcsot ért el a veszprémi SVSE 16 éves futója, Varga Gréta, aki immár kilenc hazai utánpótlásrekorddal, na meg egy U18-as Európa-csúccsal büszkélkedhet.

Egészen elképesztő évet fog maga mögött hagyni a veszprémi SVSE 16 éves atlétalánya, Varga Gréta. Tóthné Stupián Anikó tanítványa január óta nem kevesebb mint kilenc korosztályos országos csúcs mellé jegyeztette be a nevét. Fedett pályán 1500 méteren ifi, 3000-en ifi és junior, majd kint 1500-on, 3000-en, 5000-en és 3000 akadályon ifi, míg 2000 akadályon ifi és junior hazai rekordot tart. Felsorolni sem egyszerű. Sőt, a 2000 méter akadályon elért 6:19.23 egyben U18-as Európa-csúcs is. (A korábbi a román Cătălina Oprea 6:21.78-ca volt még 2003-ból.) Ebben, és a tervek szerint felnőttkori fő számában, 3000 akadályon is vezeti a korosztálya világranglistáját, utóbbit először futotta versenyen a múlt hét végi országos csapatbajnokságon. „Picit szokatlan volt elsőre, de nagyon élveztem a versenyt – mondja a 10:08.64-es időeredményről. – Az biztos, nem úgy kell futni, minta  kézezret, amely két és fél körrel rövidebb. Másképp kell tartalékolni az erővel, de úgy érzem, jól sikerült taktikáznom.”

Varga Gréta (jobbra) a mögötte érkező Tóth Lili Anna csúcsát döntötte meg Fotó: Tom Schä
Varga Gréta (jobbra) a mögötte érkező Tóth Lili Anna csúcsát döntötte meg Fotó: Tom Schä
Ez volt a kilencedik. A korosztályos csúcsok közül nehezen tud egyet is kiemelni, ha mégis a szívéhez legközelebb állót keresi, úgy gondolja: „Talán a kétezer akadály, mert az egyben Európa-csúcs is. Bár nem tudom, mert mindegyik közel áll hozzám, de az igen emlékezetes marad. Akkor senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ez milyen rekord lehet, előtte szóba sem került. Körülbelül két nappal a verseny után tudtam meg, hogy Európa-csúcs is, és mondanom sem kell, eléggé meglepődtem. Nagyon örülök neki, de furcsa belegondolni, hogy ebben a korosztályban még senki nem teljesítette gyorsabban ezt a számot a kontinensen.” Gréta idei fő versenye a koronavírus-járvány miatt törölt ifjúsági Európa-bajnokság lett volna, és eredményei láttán mondanunk sem kell, milyen reményekkel érkezhetett volna az eseményre 2000 méteres akadályfutásban. A formáját így eredetileg akkora időzítette, bár az ő esetében abban is kételkedünk, lehet-e egyáltalán formaidőzítésről beszélni vagy bármikor képes a csúcsteljesítményre. „Természetesen lehet, de az is igaz, most szerencsére elég hosszú ideig tudtam jól szerepelni. Az év a járvány miatt nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de ha a törölt Eb-re gondolok, az jut eszembe, a megrendezése esetén nem lett volna lehetőségem ennyi versenyen indulni, és ilyen időket elérni. Most már kicsit érzem, hogy fáradok, a szezon vége felé járunk, de a hétvégén még megpróbálok minél jobb eredményt elérni, aztán jön egy kis pihenő.” A tinédzser a hétvégén a budapesti magyar szuperliga-döntőn 3 ezer akadályon és 5 ezer méteren áll rajthoz. Várhatóan ez lesz számára az év utolsó viadala, hiszen az európai szövetség a napokban törölte a decemberre kiírt írországi mezei futó Eb-t, melynek U20-as mezőnyében Gréta tavaly még nem volt 16 éves, amikor a hetedik lett Lisszabonban. A magyar atlétikai csúcsokat ITT, a korosztályos világranglistát ITT lehet böngészni. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.