UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2020-09-13 15:48

Birkózás: a vezetőedzők szerint kevés volt a jó meccs a junior ob-n

A junior kötöttfogású birkózóválogatott vezetőedzője, Struhács György, a szabadfogásúé, Tóth Gábor és a lányoké, Ritter Diletta is vegyes szájízzel távozott az orosházi junior országos bajnokságról – velük beszélgettünk a történtekről.

A Magyar Birkózó Szövetség először rendezett versenyt a junioroknak − a strandbirkózó országos bajnoki sorozatot leszámítva − március óta; a junior ob-t szombaton az orosházi Eötvös Sportcsarnokban tartották, ahol meglehetősen kevés, összesen 117 sportoló próbált szerencsét. A koronavírus-járvány miatt a junior országos bajnokságon rengeteg fertőzésmegelőzési intézkedésnek kellett megfelelniük az érintetteknek, így a bírók például rendhagyó módon nem foghattak kezet a versenyzőkkel, nem emelhették fel a győztes karját. Érdekességként az is említhető, hogy egy fiatal a háromból csak egy szakágban küzdhetett, ebből adódóan mindenki a legerősebb fogásnemében bizonyított; ez megmutatkozott a súlycsoportonkénti indulók létszámában is, az összes kategóriában körmérkőzéseket rendeztek vagy az úgynevezett nordic-systemben (hat vagy hét induló esetén használják – a szerk.) birkóztak.

Losonczi Dávid ezúttal a 97 kilósok között lépett szőnyegre Fotó: UWW
Losonczi Dávid ezúttal a 97 kilósok között lépett szőnyegre Fotó: UWW
Kötöttfogásban arra lehetett számítani, hogy a junior világ- és Európa-bajnok Takács István és a junior Eb-ezüstérmes Losonczi Dávid ismét összeméri tudását egymással a 87 kilósok között, erre azonban nem került sor: Dávid eggyel feljebb, kilencvenhétben indult. E súlycsoport abszolút favoritja, a junior kontinensbajnok Szőke Alex kivételesen a legnagyobbak, a százharminc kilogrammosok mezőnyében lépett szőnyegre. Mindhárom srác aranyérmet nyert. A szakág vezetőedzője, Struhács György hiányolta a minőségi párharcokat: „Egyetlen nemzetközi szintű meccset láttam: nyolcvankét kilóban Mezei Dominik és Fulai Bence csatája remek volt – előbbi győzött. Nem neveztek sokan és a versenyhiány is érezhető volt a srácokon. Az utánpótlásklasszisaink mind jól birkóztak, és szomorú, de az alsóbb kategóriákban továbbra sincs igazán ütőképes sportolónk. Az első sorunk általában jó, de a mögöttük lévő emberek, másodikok, harmadikok jócskán le vannak maradva tőlük.” A junior szabadfogású fiúk mestere, Tóth Gábor sem volt boldog az esemény után. „Majdhogynem előre ki lehetett volna osztani az aranyérmeket, az esélyesek szinte ellenállás nélkül, simán nyertek minden súlycsoportban – így Tóth Gábor. – Igazán jó ütközet csak a hetvennégy és hetvenkilenc kilósok döntőjében volt. Nem tett jót a vírushelyzet a magyar bajnokságnak, több meghatározó klub is távolmaradt az erőpróbától. Kiemelendő viszont a két kadétkorú fiatal, Balázs Bálint és Rizmajer Márton teljesítménye, mindketten aranyérmet nyertek.” A junior leányválogatott vezetőedzője, Ritter Diletta finoman fogalmazva sem elégedett az Orosházán történtekkel. „A jelenlegi járványügyi helyzetben nem volt értelme megrendezni ezt a viadalt. Egyetlen pozitívuma volt: a lányok rákényszerültek arra, hogy hozzák a súlyukat. Szinte mindenki egyedül volt, több esélyes hiányzott (például a junior Európa-bajnok Nagy Bernadett). Még izgalmas meccsek sem alakultak ki. Ez persze nem meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy tíz súlycsoportban összesen harmincegyen indultak, ez nagyon kevés” – mondja Ritter Diletta. A lányok között a tíz aranyéremből hármat a Csepel nyert meg, kettőt a Ferencváros, míg a maradék ötön a Pesterzsébet, a Honvéd, a Kecskemét, a Tófej és a házigazda Orosháza osztozott. A csapatpontverseny toronymagas csepeli sikert hozott. Kötöttfogásban az ESMTK négy birkózója nyert, két bajnokot ünnepelhetett a Dorog, míg egyet-egyet az Orosháza, a Cegléd, a Pécs és a BVSC. A csapatpontversenyben itt sem volt kérdés, az erzsébeti együttes 15 pontot vert a második helyezettre. Szabadfogásban szorosabb volt a klubok közötti verseny: a Csepel és a Vasas egyaránt két-két bajnoki címet szerzett, egyet-egyet pedig az ESMTK, a Kecskemét, a Pécs, a Tatabánya, a Haladás és az Érd vihetett haza. Végül csepeli győzelem született Ha minden a tervek szerint halad, december 4. és 10. között megtartják Belgrádban a juniorok világbajnokságát, erre azonban mindhárom mester kevés esélyt lát − noha örülnének annak, ha nem lenne igazuk.

JUNIOR ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, OROSHÁZA A bajnokok Kötöttfogás 55 kg: Rácz Richárd (Orosházi SBK) 60 kg: Petenykó Viktor (ESMTK) 63 kg: Tóth Levente (Ceglédi VSE) 67 kg: Járfás András (Pécsi EAC) 72 kg: Tösmagi Attila (ESMTK) 77 kg: Klányi Krisztofer (Dorogi NC) 82 kg: Mezei Dominik (Dorogi NC) 87 kg: Takács István (BVSC-Zugló) 97 kg: Losonczi Dávid (ESMTK) 130 kg: Szőke Alex (ESMTK) Csapatverseny 1. ESMTK 42 pont 2. Dorogi NC 27 pont 3. BVSC-Zugló 13 pont Szabadfogás 57 kg: Németh Milán (ESMTK) 61 kg: Farkas Rajmund (Kecskeméti TE) 65 kg: Kiss Károly (Pécsi EAC) 70 kg: Balázs Bálint (Tatabányai SC) 74 kg: Nemes Bálint (Haladás VSE) 79 kg: Rizmajer Márton (Csepeli BC) 86 kg: Hencz Joel (Vasas SC) 92 kg: Végh Richárd (Érdi Spartacus) 97 kg: Korcsog Milán (Csepeli BC) 125 kg: Ubornyák Csaba (Vasas SC) Csapatverseny 1. Csepeli BC 36 pont 2. Vasas SC 19 pont 3. Sziget SC 18 pont Női birkózás 50 kg: Matyi Vivien (ESMTK) 53 kg: Vizi Flóra (Csepeli BC) 55 kg: Szenttamási Róza (Csepeli BC) 57 kg: Bognár Erika (Budapesti Honvéd SE) 59 kg: Szabó Nikolett (FTC) 62 kg: Szél Anna (Orosházi SBK) 65 kg: Szabados Noémi (FTC) 68 kg: Nagy Alexa (Csepeli BC) 72 kg: Újfalvi Lili (Kecskeméti TE) 76 kg: Magasházi Mercédesz (Kerámia SE Tófej) Csapatverseny 1. Csepeli BC 30 pont 2. FTC 14 pont 3. Budapesti Honvéd SE 12 pont

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.