UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2020-09-17 09:00

Kézilabda: jó irányba halad a női NB I ificsapata, a Boglári Akadémia-SZISE

Ezúttal Rácalmáson, a Dunaújvárosi KKA vendégeként játszott kiélezett mérkőzést az utánpótláskorúakra építő Boglári Akadémia-SZISE együttese, és újra értékes NB I-es tapasztalatokat gyűjtött.

Már az első fordulóban nagy bravúrral indította élvonalbeli karrierjét a Boglári Akadémia-SZISE csapata, amikor hazai pályán magabiztosan múlta felül a Békéscsabát. Azóta lényegesen esélyesebb és rutinosabb riválisokkal szemben nem jött össze a következő siker, ám azt sem lehet mondani, hogy alárendelt szerepet játszott volna szinte kivétel nélkül utánpótláskorú kézilabdázókkal felálló társaság. Szerdán a Dunaújvárosi KKA 30-28-ra győzött a fiatalok ellen, de szégyenkezésre ezúttal sem volt semmi ok.

Bánhidi Barbaráék eddig helyt állnak az NB I-ben Forrás: Lotus Seven/NEKA
Bánhidi Barbaráék eddig helyt állnak az NB I-ben Forrás: Lotus Seven/NEKA
„Büszke vagyok a lányokra, átgondoltam néhány meccs után, hogy gyakorlatilag mi ifjúsági csapattal indultunk az élvonalban, akik így fel tudtak állni a meccs végén, ez egy jó irány – mondta a meccs végi sajtótájékoztatón a csapat vezetőedzője, ifj. Kiss Szilárd. Nekünk ezzel a lelkesedéssel kell továbbmennünk, sajnáltam az első félidőt, amikor egy csapat volt csak a pályán, de a végére megérkeztünk. Mindenki játszott, céljának megfelelt a mérkőzés, remélem, most már tudunk edzeni is, és akkor kijavítjuk a hibákat.” Majd a győztes hazaiak mestere, Vágó Attila elmondta, elismerést érdemelnek a bogláriak és szerinte az ilyen mérkőzések pár hónap múlva másképp fognak játszódni, mert beleerősödnek a fiatal tehetségek az élvonal mezőnyébe, és nagyon nehéz lesz ellenük. A fiatal csapat három gólt szerző 17 éves játékosa, Mlinkó Zsófia pedig így nyilatkozott: „Sajnálom a meccs elejét, nagyon sok hibánk volt, sem támadásban, sem védekezésben nem találtuk magunkat, szünet után sokat javult a védekezés, a végjáték remek volt, ezért büszke vagyok a csapatra és ebből kell építkeznünk.” A Boglári Akadémia-SZISE legközelebb pénteken 18 órakor fogadja hazai pályán az eddig hibátlan Siófok alakulatát. További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.