UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2020-09-19 18:27

Kajak-kenu: félelmetes fölény – 35 aranyérmet nyertek eddig a fiatalok a szegedi ORV-n

A szegedi Maty-éren zajló kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenye szombaton is a magyar győzelmekről szólt: a versenyszámok több mint fele után, egész pontosan tizenhétszer akasztottak aranyat valamelyik hazai fiatal nyakába. Összességében pedig az utolsó nap előtt már 35 arany-, 31 ezüst- és 18 bronzéremnél jár az utánpótlás-válogatott.

Szombaton sem fogták vissza magukat reménységeink, már ami az éremgyűjtést illeti, a szegedi Maty-éren rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. A harmadik nap délelőttjén a lányok brillírozhattak, hiszen C-1 500 méteren számukra rendeztek döntőt. Kell még mondanunk, hogy remekeltek a mieink? A lehetséges négyből három aranymedál magyar nyakba került: U15-ben Kiss Ágnes Anna, U17-ben Opavszky Réka, U18-ban pedig Horányi Dóra is magabiztosan nyert.

Opavszky Réka egyike azoknak, akik már többször is nyertek  a szegedi ORV-n Forrás: MKKSZ/Facebook
Opavszky Réka egyike azoknak, akik már többször is nyertek a szegedi ORV-n Forrás: MKKSZ/Facebook
A délután aztán újabb 500 méteres döntőkkel és na persze, magyar aranyesővel folytatódott. A kenusok után leány kajakosaink is gondoskodtak róla, hogy legyen miért gratulálni a nap végén a mieinknek. Ugyanis mind a négy korosztályban elhódították a legfényesebb érmet: U15-ben Horváth Maja, U16-ban Kiskó Réka, U17-ben Máró Anna, U18-ban pedig Rendessy Eszter győzedelmeskedett. Utóbbi ezúttal is nagyot csatázott klub- és párostársával, Kőhalmi Emesével, aki az ezer méter után ötszázon is „csak" a második helyen ért célba. A lányokat követték a fiúk, és megint megmutattuk, hogy kajakban nincs párunk a világon. A négyből ők is begyűjtöttek három elsőséget. Herda Richárd Viktor az U15-ös, Panyik Zsombor az U16-os, Kurucz Levente pedig az U17-es mezőnyben mondhatja el magáról, hogy nem talált legyőzőre 500 méteren a nemzetközi korosztályos viadalon. Ami a párosokat illeti, szintén nincs okunk panaszra, hiszen a kilenc versenyszámból öt után újfent elhangozhatott a magyar himnusz. A leány kajakosoknál Fojt Sára és Újfalvi Laura U17-ben, Szellák Szabina és Zupkó Vanda pedig U18-ban aratott fölényes diadalt. A fiúk mezőnyét tekintve pedig kenuban a 15-16 évesek között versenyző Gyányi Levente, Molnár Csanád kettős örülhetett a végén, csakúgy, mint kajakban az ugyanebben a korosztályban versenyző Kolozsvári Brúnó, Panyik Zsombor duó, illetve az U18-as Tamási Zsombor, Fodor Bence páros. A szombat a négyesek döntőjével zárult. Kenuban a Bakos Zoltán, Csanki Márk, Papp László, Molnár Csanád összeállítású kvartett, kajakban pedig a Fojt Sára, Nemes Réka, Máró Anna, Tóth Diána felállású négyes tett róla, hogy jó szájízzel térjünk nyugovóra és belegondoljunk, hogy noha még vasárnap is lehet érmeket szerezni, az utánpótlás-válogatott eddig 35 aranyat, 31 ezüstöt és 18 bronzot gyűjtött, ami valami egészen félelmetes fölényt mutat a mezőny és az éremtáblán hat arannyal második ukránok előtt. Vasárnap a 200 méteres döntőkkel ér véget az Olimpiai Reménységek Versenye. A részletes eredmények ITT elérhetők. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.