UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2020-09-29 08:57

Labdarúgás: az MTK és a Puskás Akadémia adja a legtöbb játékpercet az U20-asoknak az NB I-ben

A labdarúgó NB I 5. fordulójában, öt csapatban tízen összesen 623 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar játékosok közül.

Múlt hétvégén ismét csonka fordulót rendeztek a labdarúgó NB I-ben: a Kisvárda–Mol Fehérvár, valamint a Budafok–Ferencváros mérkőzést elhalasztották. Így nem meglepő, hogy nem most szöktek korábban sosem látott magaslatokba az U20-as fiatalok játékpercei. Az első forduló negatív csúcsát (473 perc) azonban így sem múlták alul az együttesek, kiváltképp azért, mert azok a csapatok, amelyekben eddig is lehetőséget kaptak a saját nevelésű reménységek, azok az 5. fordulóban sem lazsálhattak. Ahogy kezdenek visszatérni a koronavírus-fertőzésen áteső légiósok a Puskás Akadémiába, feltehetően úgy találunk majd egyre kevesebb magyart a felcsútiak mérkőzésein. Mindenesetre Kiss Tamásnak (19) és a mindössze 2002-es születésű Komáromi Györgynek (18) ezúttal is bizalmat szavazott Hornyák Zsolt vezetőedző, és jól is tette, mert csapata legyőzte az U20-as fiatalokat nyomokban sem tartalmazó mezőkövesdieket. Amennyiben összegezni szeretnénk az első öt forduló mérlegét – igaz, a PAFC csak négy meccset játszott ebben az időszakban –, kijelenthető, hogy a Puskás Akadémiában játszották a legtöbbet (1175 percet) a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar focisták.

Mezei Szabolcs (19) a legtöbbet játszatott U20-as fiatal az NB I-ben Forrás: MTK Budapest
Mezei Szabolcs (19) a legtöbbet játszatott U20-as fiatal az NB I-ben Forrás: MTK Budapest
Ugyanezt a statisztikát böngészve láthatjuk, hogy az MTK neve mellett szerepel a másik kiugróan magas szám: a kék-fehéreknél eddig öt bajnokin 877 percet töltöttek a pályán a fent taglalt korosztályba tartozó tehetségek. Közülük is érdemes kiemelni Mezei Szabolcsot (19), aki két percet leszámítva végigjátszotta eddig az évadot. A fiatalok egyéni lajstromában Mezeit klubtársa, Schön Szabolcs (19) követi a második helyen. A dobogó alsó fokát jelenleg a már említett Kiss Tamás foglalja el. A Honvéd noha sereghajtó, Szendrei Norbert (20) sérülése után végre az új évadban is bemutatkozhatott az NB I-ben, a 18 éves Bocskay Bertalan pedig úgy néz ki, elnyerte Bódog Tamás edző bizalmát, hiszen egymás után másodszor is pályára léphetett az élvonalban. Olybá tűnik, Diósgyőrben is lesz kit figyelni, hiszen Szűcs Kornél (19) egyre jobban elkapja a ritmust. Örvendetes, hogy sokan másokkal ellentétben legalább ezek a fiatalok tényleg megkapják az esélyt hétről hétre. Csak rajtuk múlik, megragadják-e.

AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 5. FORDULÓJÁBAN (a 2001. január 1-jén vagy az után születettek percei duplán számítanak) Csapatonként PAFC: 90+78X2=246 perc Bp. Honvéd: 90+73X2=236 MTK: 90+61+29X2=209 DVTK: 90X2+7=187 ZTE: 15 Játékosonként Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 90 perc Szűcs Kornél (DVTK): 90 Mezei Szabolcs (MTK): 90 Kiss Tamás (PAFC): 90 Komáromi György (PAFC9: 78 Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 73 Schön Szabolcs (MTK): 61 Kata Mihály (MTK): 29 Szánthó Regő (ZTE): 15 Korbély Kristóf (DVTK): 7 Összesen: 623 perc A 4. fordulóban, nyolc együttesben, tizenöten összesen 806 percet töltöttek a pályán. A 3. fordulóban, nyolc együttesben, tizennégyen összesen 924 percet töltöttek a pályán. A 2. fordulóban, öt együttesben, tizennégyen összesen 727 percet töltöttek a pályán. Az 1. fordulóban öt együttesben, kilencen összesen 473 percet töltöttek a pályán.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.