Labdarúgás: négy csapat, de valójában csak kettő tartja a „fiatalszabályt” az NB I-ben
Az NB I 6. fordulójában, hat együttesben tizenhárman összesen 756 percet töltöttek pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született magyar fiatalok közül.
Érdekes kettősség lesz úrrá az emberen, ahogy az NB I-ben játszó U20-as magyarok játékperceit vizsgálja. Először is, az előző évad első feléhez képest mindenképpen javult a fiatalok szerepeltetésének aránya. Most úgy állunk, hogy csak az első fordulóban nem sikerült megugraniuk a – sokáig álomhatárnak tűnő – ötszáz percet.
A mögöttünk hagyott fordulóban 756 percig kúszott fel ez a mutató, ami szép és jó, de csalóka is egyben. Három együttesben, a Ferencvárosban, a Mol Fehérvárban és a Mezőkövesdben még mindig nem kaptak egyetlen – időhúzó – percet sem a 2000-ben vagy az után született magyar labdarúgók. Mindeközben az MLSZ által a 2019/20-as évad elején bevezetett ösztönzési rendszer – melynek értelmében az a klub, amely a teljes bajnokságot tekintve 2970 percet (azaz átlagosan minden fordulóban 90 percet) biztosít az aktuálisan támogatott korosztálynak, 50 millió forint pluszdíjazásban részesül – a jelek szerint eddig csupán négy csapatot „hat meg”. A Puskás Akadémia és az MTK Budapest toronymagasan túlszárnyalja ezt a bizonyos 90 perces fordulónkénti átlagot, a Budafok, valamint a Budapest Honvéd pedig – fogalmazzunk úgy – tartja magát a nem kötelező érvényű „fiatalszabályhoz”.
AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 6. FORDULÓJÁBAN (a 2001. január 1. után születettek percei duplán számítanak) Csapatonként MTK: 90X2+90+86=356 perc Budafok: 81X2+70X2=302 PAFC: 83+70X2+7=230 ZTE: 44+33X2=110 Bp. Honvéd: 88+2X2=92 Újpest: 12 Játékosonként Kata Mihály (MTK): 90 perc Schön Szabolcs (MTK): 90 Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 88 Mezei Szabolcs (MTK): 86 Kiss Tamás (PAFC): 83 Huszti András (Budafok): 81 Skribek Alen (Budafok): 70 Komáromi György (PAFC): 70 Szánthó Regő (ZTE): 44 Kovács Barnabás (ZTE): 33 Csongvai Áron (Újpest): 12 Tamás Nándor (PAFC): 7 Tóth-Gábor Kristóf (Bp. Honvéd): 2 Összesen: 756 perc Az 5. fordulóban, öt együttesben, tízen összesen 623 percet töltöttek a pályán. A 4. fordulóban, nyolc együttesben, tizenöten összesen 806 percet töltöttek a pályán. A 3. fordulóban, nyolc együttesben, tizennégyen összesen 924 percet töltöttek a pályán. A 2. fordulóban, öt együttesben, tizennégyen összesen 727 percet töltöttek a pályán. Az 1. fordulóban öt együttesben, kilencen összesen 473 percet töltöttek a pályán.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.