UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2020-10-08 16:01

Kézilabda: Melnyicsuk Viktor csak egy évre köszönt el a Motortól, Komlón erősödne bele a felnőttmezőnybe

Néhány héttel a bajnoki rajt után jelentették be, hogy a juniorválogatott Melnyicsuk Viktor hazatér Zaporizzsjából, és az NB I-es Komlón játszik kölcsönben a mostani idényben. Erről kérdeztük a 19 éves sportolót.

Nyáron jelentették be, hogy a junior kézilabda-válogatott 19 éves irányítója, Melnyicsuk Viktor a Telekom Veszprém második, NB I/B-ben szereplő csapatát elhagyva a Bajnokok Ligájában is szereplő, ukrán bajnok Motor Zaporizzsjába igazol. El is kezdődött az ottani pontvadászat, valamint a BL idei kiírása is, így néhány hét elteltével talán kicsit meglepve olvastuk, hogy Melnyicsuk kölcsönbe hazatér, és a szintén élvonalbeli Komlóban játssza le az idényt.

Melnyicsuk Viktor csak egy évre köszönt el a Motortól Forrás: Handball club Motor Zaporozhye Fb-oldal
Melnyicsuk Viktor csak egy évre köszönt el a Motortól Forrás: Handball club Motor Zaporozhye Fb-oldal
„Semmiféle problémám nem adódott kint, sőt minden rendben ment, jó közegbe kerültem és sokat is tanultam – mondta megkeresésünkre a korosztályos válogatott világbajnoki ötödik helyezett játékos. – Viszont át kellett gondolnom egy kicsit helyzetet, és úgy láttam, az idén még nem lennék főszereplő, és talán nem jutnék annyi játéklehetőséghez, amennyihez szeretnék. Ezért a fejlődésem érdekében ragadtam meg ezt az esélyt és a klub sem tartotta rossz ötletnek a kölcsönadásomat. Kapok egy évet arra, hogy egy erős ligában fejlődjek és erősödjek bele a felnőttmezőnybe, majd jobb, érettebb játékosként térjek vissza a Motorba, miközben a csapat jelenlegi irányítóinak lejár a szerződése.” Tehát csak egy szezonra tér haza, utána megy vissza a nemzetközi szinten is magasan jegyzett ukrán gárdához. De addig azért komoly tervei vannak a Komlóval is. „Úgy tudom, a csapat legjobb nyolc közé kerülést tűzte ki a bajnokságban, ebben próbálok majd segíteni a fiúknak. A saját szempontomból pedig most csakis a fejlődés, a tapasztalatszerzés a fontos. A koronavírus-problémák miatt eddig csak két meccset játszottak le, így gyakorlatilag egy teljes szezonom lesz erre. Most még Budapesten vagyok karanténban, hétfőn csatlakozom a többiekhez, és elkezdjük a közös munkát.” További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.