UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2020-11-07 09:00

Kosárlabda: Hajdu Péter szerint az cél az, hogy befejeződjenek a bajnokságok

A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével, Hajdu Péterrel beszélgettünk az új évad nehézségeiről, és arról, milyen erőt képviselnek csapataik az utánpótlás-bajnokságokban.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, ősszel az égisze alá tartozó versenysorozat, így az utánpótlás-bajnokságok is elrajtolhatnak. A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a junior és a kadét fiúk és lányok között egyaránt az elsőszámú országos bajnoki főtáblára jutott, és ott ráadásul jól is szerepelnek a fiatalok.

A Zsíros Akadémia Kőbánya 2019-ben kadétbajnoki bronzérmes csapata
A Zsíros Akadémia Kőbánya 2019-ben kadétbajnoki bronzérmes csapata
„A koronavírus-járvány miatt a legutóbbi évadban idő előtt lefújták a ligákat. Tavaly is az ideihez hasonló célokkal vágtunk neki a szezonnak: előbb a legjobb tizenhatba, majd a nyolc közé szerettünk volna bejutni. Ebben az évadban is az összes csapatunkkal a bajnoki döntőbe jutás az elsődleges feladatunk, és erre minden esélyünk megvan. Szerencsére mindenki egészséges, eddig elkerültek minket a sérülések és a betegségek” − nyilatkozza a nevelőműhely elnöke, Hajdu Péter. Hasonló a helyzet az utánpótlás-bajnokságokban, mint a felnőttek között; gyakran van példa arra, hogy egy-egy csapat képtelen vállalni meccset, meccseket. Mennyire nehéz alkalmazkodni ehhez? „Nagyon! A klubok többsége iskolai tornatermektől esett el, és emiatt ellehetetlenültek az edzésektől. Többek között emiatt sem azt kell nézni az idén, mennyire színvonalas egy-egy liga, hiszen örülhetünk, hogy egyáltalán játszhatunk. A cél az, hogy befejeződjenek a bajnokságok, a jelenlegi járványügyi helyzetet figyelembevéve azonban kevés esélyt látok arra, hogy szünet nélkül, zökkenőmentesen eljutunk a döntőkig. Szerencsések vagyunk, minket nem érint az iskolai teremstop, használhatjuk a saját termeinket.” A kőbányaiak egyébként a tavaszi leállást követően már májusban megkezdték a munkát. „Azóta is a fertőzésmegelőzési protokoll betartásával együtt dolgozunk. Az eddigi években az volt a szokás, hogy június közepéig edzünk, ezután kaptak némi pihenőt a gyerekek. Ezúttal a hónap végéig kitoltuk a programot, és júliusban is tartottunk fakultatív foglalkozásokat. Augusztusban gőzerővel kezdtük az alapozást, addigra már a hét korosztályos válogatottunk is visszatárt az összetartásokról. Az edzőtáborainkat egyaránt megtartottuk; immár az erre szolgáló új bázisunkon, a Dunakanyarban.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.