A Harsányi SE judósa, Szekeres Ábel 2018 és 2019 után sorozatban harmadik alkalommal, az idén ismét megnyerte korosztályában az országos bajnokságot; ezúttal a 12 évesek között, Egerben aratott diadalt a +66 kilósok mezőnyében úgy, hogy az idén mindkét lába eltörött.
Szekeres Ábel megnyerte a diák A korcsoportos országos bajnokságot Forrás: judoinfo.hu „Csapatunk november hetedikén utazott Egerbe, a diák A és B korcsoportos magyar bajnokságra – kezdi értékelését a judoinfo.hu-nak a Harsányi SE dzsúdósainak edzője, Gazda Miklós. – Szekeres Ábel felkészülése jól sikerült, fizikailag és mentálisan is jó formában volt, négy mérkőzését nyerve lett magyar bajnok.”
Ábel idei éve döcögősen indult, januárban a bal lába eltörött és a vírushelyzet az ő életét egyaránt nehezítette. De a tavaszi leállás után, amikor újra munkába állhatott volna, a másik lába is eltörött. A felépülése jól sikerült és nyáron, a salgótarjáni edzőtáborban már ott lehetett.
A nehézségek után az első viadala az egri Tóth Péter-emlékverseny volt, amelyen a korosztályában első, a serdülők között pedig a harmadik helyet szerezte meg. Ezután a serdülő B korcsoport országos bajnokságon szerepelt Győrött, és magabiztos teljesítménnyel a dobogó harmadik fokára állt. Izgatottan lépett tatamira Egerben, a korosztályában sorozatban harmadik alkalommal szerzett aranyérmet a +66 kilogrammosok között.
„Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni ebben a korcsoportban is a magyar bajnoki címet – fogalmazott Szekeres Ábel. – Szeretném megköszönni az edzőim munkáját, barátaim, osztálytársaim, tanáraim és iskolám támogatását. Külön köszönöm a MVSC dzsúdósainak, és edzőjüknek, Kálmán Tibornak és Bartha Ákosnak, hogy részt vehetettem az edzéseiken, készülhettem velük, tanulhattam tőlük.”
További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.